Kisalföld logö

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 13°C | 20°C

Bunkerburger - Könnyed útinapló Albániából

Albániában egy hét alatt megismerhettük az elképesztő nyomort éppúgy, mint az elképzelhetetlen gazdagságot, de a hagyományos balkáni vendégszeretetben nem szenvedtünk hiányt.
Az erkélyekre kiaggatott játék mackók

Aki szereti a kihívásokat, annak bátran ajánlom az albán nyelv elsajátítását. (Állítólag semmivel sem nehezebb, mint a magyar, én valahogy mégis könnyebben boldogulok az utóbbival.) Azért a repülőút előtt kaptunk egy kis nyelvleckét. A „Hoverkrafti im eshte plot me ngjala" (a légpárnás hajóm tele van angolnákkal) mondatnak különösen sok hasznát vettük. A rakiról is hamar kiderült, hogy nem egy albán jampi táncfajta, hanem a helyi aperitif. Mielőtt legurítottuk, persze büszkén csillogtattuk új nyelvtudásunkat: Gazuar (egészségedre)! Itthon aztán alaposabban utánanéztem. Az Uje i Gazuar valójában buborékos vizet jelent, ezért a helyiek nem nagyon érthették, miért mondogatjuk egymásra, hogy szénsavas.

Az albánok Shqiperiának (Sasok földje) nevezik hazájukat, és egészen az ókori illír törzshöz vezetik vissza gyökereiket. Igazi hősük azonban Kasztrióta György (Szkander bég), aki a középkorban rövid ideig fennálló albán állam megteremtője volt. Az itthon megszokott zárt falvakkal alig találkoztunk, de az utak mentén sorakozó félkész házak szinte mindegyikén ott lobogott az albán zászló. Az erkélyekre kiaggatott játék mackók jelentését azonban nem sikerült megfejtenünk. Hacsak nem valamiféle szellemriasztó szerepük lehet.


Legfőbb elvtárs

Hogy a démonokban hisznek-e, azt nem tudom, de nagy szellemi vezérük, a kommunista Enver Hodzsa visszatérésétől komolyan tarthatnak, mert az 1991-es forradalom után minden egyes közterületen álló szobrát – köztük a tiranai főtéren álló aranyozottat is – és képmását megsemmisítették. Könyveiből kitépett fotóit WC-papírnak használták. Talán ez lett a sorsa az általam nagy nehezen beszerzett „Hodzsa összes beszédei" 52. kötete előlapjának is.

Ez az általános megvetés persze érthető, ha valaki ízelítőt kapott az albán kommunizmus negyven évéből. A paranoiás Hodzsa lassanként szembefordult a jugoszlávokkal, szovjetekkel és a kínaiakkal is, míg végül teljesen elzárta hazáját a világtól és önellátó gazdálkodásra rendezkedett be. Ekkor rendelte el több mint 700.000, az eszkimók iglujára emlékeztető bunker építését, amelyek még ma is ott éktelenkednek a domboldalakon, a kertekben és a tengerparton. A betongombákat tervező főmérnöknek állítólag maga a Hodzsa parancsolta meg, hogy bújjon be egybe, aztán tankokkal lövetni kezdte, hogy kiállja-e a próbát. Emberünk kissé megszédülve, de élve kászálódott ki belőle.
Volt szerencsénk meglátogatni a fővárosban a Nemzeti Múzeumot is, ahol egykor minden a legfőbb elvtársról szólt. Amióta azonban onnan is kisöpörték az emlékét, alig győzik feltölteni más történelmi emlékekkel. Ezért aztán megbocsátható, hogy a második emeleten régészeti leletek helyett ’80-as évekbeli bélyeggyűjteményekben gyönyörködhetünk.

A győri Széchenyi István Egyetem doktori iskolásai tanulámányi kiránduláson Albániában.
A győri Széchenyi István Egyetem doktori iskolásai tanulámányi kiránduláson Albániában.


Szemet szemé(r)t

A vérbosszú (gjak) hazájában alig érthető, hogy úszta meg élve a népsanyargató Enver Hodzsa. Az északi zárt falvakban az állami törvénykönyvek helyett még ma is szívesebben alkalmazzák a jogszokáson alapuló Kanunt. Ennek egyik legfontosabb tétele a vérbosszú intézménye, amelyet a megsértett család egyik férfi tagja követhet el a másik család valamelyik férfi tagján. A feleséget és annak szeretőjét csak in flagranti esetén, egyetlen lövéssel szabad megölni. Az északi férfiak sok helyen még ma is a kulláknak nevezett, lőrés méretű ablakokkal ellátott, erődítményszerű házakban élnek és ki sem dugják onnan az orrukat.

A vérbosszú szokása szerencsére nem érinti az éppen csak fellendülőben lévő turizmust. Annál inkább a sajátos albán infrastruktúra, pontosabban annak eléggé feltűnő hiánya. Tirana olyan, mintha összegyúrták volna a mediterrán Marseille-t, a még ma is kommunista emlékművekkel teli Minszket és a bazárokkal ékesített Kairót. A toronyházak mindenféle hatósági tervek nélkül nőnek ki a földből. Szerencsére a polgármester egy festőművész, aki elérte, hogy a panelrengeteg legalább élénk színekben pompázzon. Amúgy mindenki úgy oldja meg saját energiaszükségleteinek kielégítését, ahogy tudja. Az utcákon itt-ott magasodik egy villanyoszlop vagy annak használt élő fa, melyeken fürtökben lógnak a sebtében odakötözött vezetékek.

A legnagyobb probléma azonban a mindenütt jelen lévő szemét. A városokban áll ugyan itt-ott egy kerék nélküli alumíniumkuka, de egyszer sem láttuk, hogy valaki elszállítaná a tartalmát. (Azt hiszem, bárki bekerülne a CNN hírműsorába, akit egy albán kukásautó gázolna halálra.) Amikor északon meglátogattuk a gyönyörű török kori hidat, az Ura e Mesit, szomorúan tapasztaltuk, hogy a meder környéke leginkább egy hatalmas szemétlerakóra hasonlít. Meg is kérdeztük a helyi utcakölykök vezérét, hogy van kedvük a 20 méter magas hídról a folyóba ugrálni. De ő „megnyugtatott" minket: „Dirt no touch water!"


Business is business

A lepukkant infrastruktúra a látszat szerint egyáltalán nem zavarja a helyieket, akik igyekeznek minden helyzetben feltalálni magukat és megcsinálni a maguk kisebb-nagyobb üzleteit. Tirana főterén találkoztunk egy öregemberrel, aki egy szobamérleg (Made in NDK) mellett álldogált, és néhány lekért bárkinek megengedte, hogy megmérje a súlyát. Egy rendőrtől megvásároltuk a tányérsapkáját, egy utcai árustól pedig annyi albán sasos karkötőt és hamutálnak használatos szuvenír bunkert, hogy azóta már biztosan tengerparti ingatlant vásárolt magának. Körülbelül egymillió albán dolgozik külföldön, otthon ugyanis 40%-os a munkanélküliség. Amikor megkérdeztük a szállásadónkat, hogy miből építette több százmilliót érő szállodáját, a fiatalember azt mondta, hogy négy évig élt Görögországban – menekültként.

Az európai gazdasági versenyhivatal alkalmazottainak biztosan égnek állna a hajuk, ha körülnéznének az országban. A McDonald’s éttermeket kísértetiesen leutánzó Kolonat gyorsbüfé a maga Szkander burgerével és a Pitt Bull nevű energiaitalával minket is megmosolyogtatott. De azért el kell ismernünk: a pannon pumát itt-ott már lehagyta az albán szamár.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szcientológia, a félelmetes tan?

Egy hete jelent meg a kisalfold.hu-n Lenkei Gáborral egy beszélgetés. Akkor döntően a vitaminokról beszélgettem a doktorral, a kommentezők közül sokan megkérdezték, miért nem beszéltem Lenkeivel a szcientológiáról. Megkerestem hát újra Lenkei Gábort. Tovább olvasom