Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Brüsszeli labirintusok

Folyton áramló emberhad, a soknyelvű beszéd bábeli zümmögőkórusa – ilyenek belülről az uniós épületek. Sötétszürke üvegpaloták, fekete autók, kosztümök, öltönyök, esernyők. Brüsszelben szinte mindig szürke az égbolt, sokszor esik, de az irodaházakban 12–14 órázó politikusok és bürokraták ezt nemigen érzékelik.
Ahogyan az unió egyre „több" lesz, úgy kíván egyre több irodaépületet; hétfőtől csütörtökig nagy a nyüzsgés, hét végén viszont csak a turisták járnak erre.

Vendégségben voltunk az uniós „törvénygyárban", az
Európai Parlamentben a képviselők munkájával ismerkedtünk. Az első benyomás szerint a sziszifuszi jelzőt is ráakaszthatnánk. De ahogyan megy az idő, vagyis lassan mi is régi tagállamnak számítunk, és ahogy fiatalodnak a képviselők, az eredmények is jobban látszanak.

Nézz körül, írd meg, hogyan működik az Európai Unió! – szólt a főnöki ukáz, amikor meghívás érkezett az európai parlamenti szocialista frakciótól és egyik napról a másikra delegáltattam. Ilyen gyors minálunk az élet mostanában.


Az unió lassú

Mivel összesen két és fél nap állt rendelkezésre, hogy feltérképezzük a fent nevezett működést, rossz tréfának hatnak a sommás megállapítások. Mentségül: ezek nem saját tapasztalatokból levont következtetések. Mindenki, aki csak Brüsszelben dolgozik – nemcsak a választott képviselők az Európai Parlamentben a „csapatukkal", azaz asszisztensekkel, gyakornokokkal, kommunikációs emberekkel, hanem a bizottságban munkálkodó tisztviselők, a tolmácsok, a fordítók, de még a vezető uniós politikusok is –, egy dologban egyetért, abban, hogy az unió lassú. Nem véletlenül akarnak lefaragni az eszméletlen bürokráciából, áttekinthetőbbé tenni a döntési folyamatokat. Csakhogy az egyszerűbb működés megcsinálása is – lassú.

Aki belép az uniós szervezetek bármelyik épületébe, azonnal érzékeli, milyen lehet ennek a lassúságnak és bürokratikus labirintusnak a természete. Az Európai Parlament üvegpalotájának hatalmas tereiben, auláiban, közlekedőiben mintha fantasztikus film kockáit nézné a látogató. A nem tudni, hova és miért, magányosan vagy csapatostul igyekvő, folyton áramló emberhad lépészaját elnyeli a süppedős padlószőnyeg; a soknyelvű beszéd bábeli zümmögőkórusában, a terek-folyosók-épületszintek váltakozásában, a liftek, mozgólépcsők erdejében igen könnyű eltéveszteni a betűkkel és számokkal jelölt célpontokat, aztán kóvályoghatunk elveszetten.


Jobb és több Európáért

És mégis furcsa módon egészen rövid idő alatt is föl lehet fedezni ebben az óriási labirintusban a célszerűséget, mi több, az ájerben a fiatalos dinamizmust és a barátságos emberiességet. Mintha a levegőben az lenne, hogy itt a látszólagos összevisszaságban mégis mindenki egyfelé húz, ugyanazért létezik; ahogyan az uniós képviselők mondják: a jobb és több Európáért. Alighanem ennek az ideának a mindennapokban nem mindig nyilvánvaló, mégis folyton érezhető jelenléte ragadja meg leginkább azt a rengeteg fiatal embert, akik hosszabb-rövidebb időre munkát vállalnak valamelyik képviselő mellett. Irigylem őket. Számukra tényleg reális az esély, hogy európai polgárokként éljenek.

Az itthoni újságírók csapatát a szocialisták parlamenti delegációjának vezetője, Tabajdi Csaba hívta meg, a sűrűre programozott napokat két munkatársa szervezte és „kivitelezte", azaz szinte éjjel-nappal velünk volt Gáti Mátyás, a pesti és Kenessey Tamás, a brüsszeli delegációtitkár. A két fiatalembert és húszas-harmincas éveikben járó, Brüsszelben dolgozó – mindenféle nemzetiségű – társaikat elnézve lehet reménykedni: ez a korosztály talán képes lesz a szép elvekhez jobban közelítő gyakorlatot honosítani az unió intézményeiben.


12–14 óra munka

A képviselők között is akad a reményteljes nemzedékből. Harangozó Gábor most 32 éves, családostul Brüsszelben lakik, s neki valahogy első szóra el lehet hinni, amit egyébként kivétel nélkül minden képviselő elejt magáról: a napi munka 12–14 órás. Ha elég okos és ügyes, tájékozott,
kooperatív, taktikus az ember, akkor hozama is van. Kézzelfogható szakmai eredménye – csak ez otthon nem nagyon derül ki.

A választott képviselők zöme ezzel a lehangoló tapasztalattal küzd: itthon senki nem tud semmit az ő megfeszített munkájukról. De hát könyörgöm, mondanám nekik, még csak három évet töltöttünk az unióban... S bár a hároméves tagság tényleg mintha pusztán arra lett volna elegendő, hogy a „brüsszeliek" kiismerjék magukat a föntebb szóba hozott labirintusokban, az épületek és a döntési folyamatok útvesztőiben, alighanem joggal lehetnénk büszkék rá, hogy ezenközben még tényleges győzelmeket is képesek voltak elérni fontos szabályozásokban. Ha tudnánk ezekről a győzelmekről...

Egy brüsszeli villámlátogatás is elég az elképesztő ellentmondás érzékeléséhez: miközben az ottani törvénygyárban készül mondjuk a magyar gazdaságot meghatározó szabályok 80 százaléka, a hazai gazdaság szereplőinek zöme jelenleg képtelen ezek között tájékozódni. Ne a nagyokra tessék gondolni, a lobbisták már tudják, honnan fúj a szél.
De a közepesek meg a kicsik segítség nélkül egyelőre nem boldogulnak. Herczog Edit például, aki a belső piaci mellett az ipari, kutatási, energiaügyi bizottságban is dolgozik, az információhiányt olyannyira veszélyesnek tartja, hogy el tudja képzelni: legalább annyi pénzt elveszítünk emiatt, mint amennyit most, ebben a költségvetési periódusban kapunk. Hogy mit lehet tenni? Ez is bonyolult. Ott kezdődik, hogy minden egyes uniós polgárnak nemcsak el kellene hinni, hanem eszerint élni: az unió nem egyenlő „azokkal" ott Brüsszelben. Hanem az unió: mi vagyunk. Ha történetesen gazdasági szereplők vagyunk az akármilyen kicsiny cégünkkel, az érdekeinket nem lehetetlen érvényesíteni – ha „azok" ott Brüsszelben tudnak a létezésünkről és az érdekeinkről. Bátran bombázzuk hát a polgármesterünket, a kamaránkat, az országgyűlési képviselőnket, a szakmai szövetségünket és a médiumokat: tessék ezt az egymásról tudást megcsinálni. Valószínűleg minden új tagállamnak ez a legnagyobb problémája: nincs még intézményes információáramlás. Tényleges veszteségek származhatnak belőle. Herczog képviselő asszony egyik, viszonylag friss példája szerint most, hogy megvan az unió szolgáltatási irányelve, félő, az ebben rejlő európai piaci lehetőségeket a magyar cégek az információhiány miatt nem tudják majd kihasználni. Egy kisvállalkozás – ha nem kap ebben segítséget mondjuk a kamarájától – hiányos papírokkal nem tud kimenni az európai piacra. Az az eset sem ritka, amikor egy új európai jogszabály teremthet piacot. Vegyük mondjuk az élelmiszer-ellenőrzést. Ha a magyar labor már a jogalkotás folyamatában informált lenne, akkor akár elkészülhetne az új uniós jog szerinti laborja, mikorra elfogadják a szabályt. Az információból versenyelőnye származhatna – és persze anyagi haszna.

Az ország javára

A versenyelőnyről még egy szó: miközben a szép uniós elvek gyakorlata néha olyasmi butas ágokkal operál, hogy a Brüsszelben dolgozó nem emlegeti a hazáját, nehogy nemzeti elfogultságának adja bizonyítékát, hanem azt mondja, az az ország, amelyet én a legjobban ismerek – egészen nyilvánvaló a régi tagállamok „versenyelőnye" az újakkal szemben. Sok tekintetben. Így aztán az újak képviselőinek nemcsak ki kell ismerni a bonyolult brüsszeli labirintusokat, hanem közben hatástalanítani kell a régiek által a legváratlanabb helyeken elhelyezett „aknákat" is. És csiszolgatni nekik is azt az önérvényesítő képességet, amit a régiek már régen használnak. Annak az országnak a javára, amelyet ők a legjobban ismernek.

Sulyok Erzsébet
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mire jó a régi hűtőszekrény?

Használaton kívüli, régi hűtőszekrény szinte minden háznál akad, és a lomtárban, garázsban várja,… Tovább olvasom