Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Az összetartás legyen a példa

A most megalakult emlékbizottság tagjait arról kérdeztük: mit jelent, mit üzen számukra ötvenhat?

A megyei közgyűlés az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére emlékbizottságot hozott létre. A neves személyiségekből álló testület feladata, hogy a jubileum alkalmából rendezett ünnepségeket összefogja, támogassa és az arra méltóknak emlékplakettet adományozzon. A jeles grémium tagjait arról kérdeztük: mit jelent, mit üzen számukra ötvenhat?

Fehérváry Zoltán, a Történelmi Igazságtétel Bizottság megyei elnöke (Győr):

„Lelkes fiatalemberként szinte azonnal a győri események sűrűjében találtam magam. Az egyik munkástanács elnöke, majd a Dunántúli Nemzeti Tanács munkatársa lettem. Ez utóbbiként Szigethy Attila jó néhány feladatot bízott rám. Ötvenhét júliusában letartóztattak, hét év börtönre ítélt a népbíróság, amiből öt év huszonegy napot le is töltöttem... Ötvenhat nekem nem ünnep, hiszen a szabad emberként megélt rövid két hét dicsőségét november negyedike, a szovjet megszállás után súlyos megtorlás követte. Halálbüntetés, internálás és börtön... Komoly vizsgálódást, kutatást igényel, hiszen egyre kevesebben élnek már, hogy az évforduló alkalmából felkutassuk, majd emlékplakettel köszöntsük, ismerjük el azokat, akiknek valódi érdeme van, akik valóban részt vettek a forradalmi eseményekben, a szabadságharcban, akiknek élete, pályája méltó arra, hogy példaként állítsuk az ifjúság elé."

Dr. Herpay Imre egyetemi tanár (Sopron):

„Olyan volt Sopronban ötvenhat októbere, mint egy csoda. Mindenki megváltozott, mintha egy láthatatlan kéz jóságot, békét varázsolt volna az emberek, az egyetemi fiatalság, a »fiúk« szívébe... Budapesten súlyos harcok dúltak, tudjuk, hogy mi történt Győrött, Mosonmagyar-
óváron. Sokat gondolkodtam, hogy Sopronban mindez miért maradt el. Rájöttem: mert nem volt ellenállás, nem voltak idegen tankok... Valamiféle sajátos soproni jelenségként jóindulat és hazaszeretet munkált az emberek, az ifjak között. Ez az ötven évvel ezelőtti néhány nap nekem azt példázza: durvaságot mellőző viták kellenek, de csak akkor, ha azokból építő egyetértés növekszik, mert akkor előre tudunk menni. Ez kellene ma is... Az emlékezésekben a hajdani összetartást kell példaként a középpontba állítani és hangsúlyozni a forradalom alapeszméjét. Mégpedig azt, hogy Magyarország független, és a nemzeti összefogás gazdasági megújulást terem."

Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, az országos egyház jelenlegi elnök-püspöke (Győr):

„Tizenkét éves kiskamasz voltam. Az események főként a felnőttek reakcióin keresztül érintettek meg. Persze azért vannak saját, ijesztő élményeim is. A győri városházával szemben, a főút túloldalán álltunk nővéremmel, amikor a Baross hídról egy ávósokkal teli teherautó gördült le. A platón ülők néhányszor a levegőbe lőttek. Testvérem elcipelt onnan, s útközben újabb sorozatot hallottunk. A börtön felől hangzott... November negyedike után pedig arra a szovjet tankra emlékszem, amelynek a csöve házunkra szegeződött és azokra az orosz kiskatonákra, akik a jeges Rábában mosakodtak, majd néhány civil ruhadarabért ott hagyták a harckocsit... Emlékszem arra is, hogy útban nyugat felé többen betértek hozzánk és édesanyám le akarta beszélni őket, hogy továbbmenjenek... Az elmúlt másfél évtizedben ötvenhat tőkéjéből azok is profitáltak, akiknek ehhez nem volt morális alapjuk. Akiknek lett volna, azok igazukat tizenhat év alatt sem tudták érvényesíteni. Ötvenhat szellemét úgy nem lehet őrizni, hogy eltüntetjük a különbséget a barikád két oldala között. Áldozatok mindenütt voltak, de arról nem szabad elfeledkezni, hogy a többség a nemzet függetlenségéért – nem a diktatórikus hatalom védelmében – adta életét."

Dr. Kuroli Géza egyetemi tanár (Mosonmagyaróvár):

„Hetvenévesen, a mondás szerint megállapíthatom: mögöttem a sok tegnap, előttem a kevés holnap. Ebből a sok tegnapból ötvenhat isteni csodaként van jelen életemben. Hogy miért? Elsőéves voltam akkor a mosonmagyaróvári egyetemen. Éppen hogy csak ismerkedtem a várossal, az ott élő emberekkel, amikor a forradalom eszméje a Lajta partjára is megérkezett. Ott vonultam a békés tömegben egészen az ávós laktanyáig... Az első géppuskasorozatban nem ért lövés, a mellettem lévő társam koponyáját viszont szinte kettészakította... Tiszta vér volt az arcom, menekülni próbáltam, és ekkor a második menetből nekem is jutott. Súlyosan megsérültem, hétszer műtöttek a győri kórházban. A nagy vérveszteség láttán – beleegyezésemmel – megkaptam az utolsó kenetet. Az első kórházi éjszakát elkülönítve töltöttem, mint aki úgysem éri meg a reggelt. Megértem. Ezen az éjszakán csodálatos, halálközeli élményben volt részem: a már rég halott édesanyámmal találkoztam, láttam őt teljes valójában. A befejezés szörnyű volt, egy hang szólalt meg: »Neked még vissza kell menni a földre, ott van tennivalód.« Nagyon rosszulesett, hogy a mennyei békességből ki kell szakadnom. Nem értettem, hogy miért kaptam ezt a büntetést... kórházi elbocsátásomkor az orvosok korábbi életvitelemről érdeklődtek azzal a vallomással, hogy »mi nem tudtunk meggyógyítani, nem értjük, hogy miért maradtál életben«. Végül abban maradtunk, hogy ez egy »isteni csoda«. Így nekem ötvenhat – sok más mellett – bizonyosságot adott a felettünk álló hatalomról is."

Dr. Pápai Lajos megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alelnöke (Győr):

„Meghatározó élmény számomra, mikor Keszthelyen, harmadikos gimnazistaként tanúja voltam a szovjet emlékmű ledöntésének. Helyére hamarosan egy másikat állítottak a forradalom budapesti áldozatainak. Ötvenhétig az ott is maradhatott... Emlékszem, november negyedikén mindenki sírt a templomban... Később elmentem a lébényi temetőbe, Wesztergom Imre sírjához, aki az óvári sortűz áldozata lett. Éltetni kell az ilyen emberek emlékét... Ötvenhat októbere az egész nemzetet összefogta, és ebben jelentős szerepet vállalt az egyház is. Az ötven évvel ezelőtti szándékhoz hasonlóan ma is együtt kell ünnepelnünk. Ezt akarjuk üzenni azzal a szentmisével, amit októberben a forradalom és szabadságharc áldozataiért mutatunk be. Aki oda eljön, minden bizonnyal megérez, megért valamit abból, amit ötvenhat jelent."

Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, az 1956-os emlékbizottság elnöke (Győr):

„Még nem éltem akkor, de arra emlékszem, Budapesten, a Hősök teréhez közeli lakásunkban az egyik szoba ablakán a redőnytokot egy ötvenhatban eltévedt golyó szakította fel. Ezt a »sebet« valami különös csend lengte körül. Akkor még nem értettem, hogy miért. Mint ahogy kisdiákként azt sem, ha november hetedi-
két ünnepeljük, akkor október huszonháromra miért nem emlékezünk az iskolában... A rendszerváltás után a jó pár évtizedes sugdolózásból szabad emlékezés lett. Ötven év után majd minden letisztult már, hiteles történelmi kutatásokból megismerhettük a tényeket. Ezeket, valamint a forradalom és szabadságharc hőseit szeretnénk az egész megyére kisugárzó ünneplés középpontjába helyezni."

Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző, az 1956-os emlékbizottság társelnöke (Sopron):

„Az én lelkemben ezernyolcszáznegyvennyolc és ezerkilencszázötvenhat »ikertestvérekként« együtt élik »nemzetmegújító« életüket! Az én életemben Kodály Zrínyi szózata mondta ki a magyar nép igazi kívánságát, amelyben Kodály világgá kiáltotta igazát: »Ne bántsd a magyart!« Mesterünk igazmondó magyarsága egész életemet kijelölte példájával. Fegyverrel nem harcoltam, de mindenütt ott voltam és hősi példát láttam a fiatalság sorsfordító bátorságában. A forradalom vérbe fojtása a nemzet meggyalázása volt. Életem legdrámaibb élménye maradt máig az október végi hősi tizenkét nap. A nemzeti felkelés lenyűgöző hatásától nem tudtam szabadulni... Pályakezdő diplomás zeneszerzőként Ady-oratórium írásába fogtam, amikor a Magyar Rádió a Tanácsköztársaság évfordulójára művészinek nem mondható aktualizáló vers megzenésítésére akart felkérni. Ezt elfogadhatatlannak tartottam, de klasszikus értékű költők verseit ajánlottam... Adyt kommunista költőnek nevezték, ezért beleegyeztek verseinek megzenésítésébe. Később észlelték, hogy a klasszikus költő üzenete nem veszélytelen... Ekkor beszéltem arról, hogy az 1848-as forradalom eszméjét nem tagadhatják meg... Végül a mű továbbírását nem akadályozták meg, csak az »érthetőség« kedvéért narrátor beiktatását kérték. Ez számomra a »hatás« fokozására volt jó. Végül a mű sikeres stúdiófelvétele után kitűzték akadémiai bemutatóját is... Ekkor egy feljelentés miatt kihallgattak és azt kérdezték tőlem, mivel értesülésük szerint lázító darabot írtam, aláírom-e. Kérdeztem: miért, ha nem írnám alá, akkor mi lenne? Az azt jelentené, hogy lázítást akarok... A darabnak hatalmas sikere volt, de több mint negyven évig nem engedték az oratóriumot műsorra tűzni... Végül Kocsis Zoltán négy évvel ezelőtt a hivatalos ellenállást letörte és a kongresszusi központban a tavaszi fesztiválon újra sikerre vitte. Az idei ötvenéves évfordulóra új művet írok, amelynek vezénylését szintén ő vállalta el. Remélem, az ünnep ma már nem lesz ízetlen és kelletlen!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Forgács Péter újra 'éhes'

Forgács Péter, a győri színház népszerű drámai- és musicalszínésze a napokban Jászai-díjat kapott. Tovább olvasom