Kisalföld logö

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 19°C | 30°C Még több cikk.

Az első Kínában született magyar

A történet a győri Virágh családról szól, akik tavaly május óta a kínai Dalianban élnek. Kislányuk, Vanessa az első olyan Pekingben született baba, akinek szülei magyarok.
A nyolc hónapos csöppség nyaralt Hongkongban, látta Jia Jiát – a híres óriás-pandamacit –, volt Disneylandben és a nagy falnál is.
A fiatal magyar házasok tavaly döntöttek úgy, hogy munka miatt egy évre a világ legnépesebb országába költöznek. „Nagy kihívás volt, terhes feleséggel elhagyni Magyarországot... De a kalandvágy éltetett minket!" – mesélte a családfő, Károly. „Ma már teljesen otthon érezzük magunkat Dalianban. Könnyű volt megszokni az új környezetet, de az emberek mentalitását nehezebb."

A kislányuk megszületése és fejlődése újabb megmérettetés volt a Virágh család számára. Kalandos életükről blogot is vezetnek. Márciusban a világ legnagyobb építményénél járt a család. Andrea elmondása szerint csak a véletlen szerencsének köszönhető, hogy megcsodálhatták a kínai nagy falat.

A fal a kontinens legrégebbi és legnagyobb katonai védelmi építménye, amely több mint 7 ezer kilométer hosszú. Kína északi részén húzódik és keletről nyugat felé szeli át az országot. A legtöbb turista Badalingnál „nézi" meg a nagy falat, az a rész eléggé „elturistásodott". Ezt ők el szerették volna kerülni, ezért Mutianyunál „mászták" meg a falat. A tetejére fel is lehet gyalogolni, de felvonóval kényelmesebb. Érdemesebb tartalékolni az energiát és inkább a falon sétálgatni. Sokan az egész napjukat a falon töltik... Nézegetnek, gyönyörködnek a tájban, túráznak.
„A látvány egyszerűen csodálatos, lenyűgöző! Percekig csak álltunk és csodáltuk ezt az építészeti csodát. Mi márciusban jártunk a falnál. Néhány hónappal később, amikor a természet kivirul, a kilátás és a látvány sokkal szebb!"

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elege lett a lerománozásból

Klára, a sikerlistás Magyar pszicho című könyv főszereplője büszke és önérzetes, tele tenni… Tovább olvasom