Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Az első győriek az Antarktiszon

A győri Kovács Róbert életének hetven éve alatt saját bevallása szerint végig egy vágyvilágban élt.

Jégmezők lovagjai

A győri Kovács Róbert életének hetven éve alatt saját bevallása szerint végig egy vágyvilágban élt, melyről tudta, hogy sehova nem vezet, mégis jól érezte magát benne. Tudta, hogy csak a gondolatnak van szabadsága. Minden más többé-kevésbé korlátozott. A megismerés vágya hajtotta sok utazásra. Miközben folyton mozgásban volt, szerette volna megállítani az időt, ezért útjain rengeteget fényképezett és filmeket készített. Úti élményeit három szép kiállítású könyvben és tucatnyi tévéműsorban

mesélte el. A világ száznál is több országában fordult meg. Öt kontinens népeivel, kulturális kincseivel, természeti szépségeivel ismerkedett meg. Egyvalami azonban nem hagyta nyugodni. A  hatodik, a jégbe fagyott kontinens, az Antarktisz. A legek földje, ahol a leghidegebbet, mínusz 89,2 Celsius-fokot a Vosztok kutatóállomáson mérték, a legritkábban lakott kontinens, tizennégymillió négyzetkilométeren csupán négyezer ember él, a legmagasabb földrész átlagosan kétezer méteres tengerszint feletti magasságával. Itt található a Föld ivóvízkészletének kilencven százaléka. A legszelesebb, a legjegesebb. Különleges természeti képződményeivel, gazdag állat- és madárvilágával ez a jégvilág vonzotta Kovács Róbertet és fiát, ifjabb Kovács Róbertet, akik első győriként léptek erre a földre. Az expedícióról a Kisalföldnek Kovács Róbert adott exkluzív interjút.

A világ végén

– A megismerés vágyán túl mi késztette erre a rendkívüli útra?

– Szeretnénk megjelentetni egy könyvet, amelyben a hat kontinens legérdekesebb dolgait mutatnánk be. Az Antarktisz ehhez még hiányzott. A negyedik könyvünk megírásához látnunk kellett a természeti érdekességeket. Erről az ismeretlen világról számos könyvet olvastunk, rengeteg fotót és filmet láttunk, de szerettük volna személyesen is átélni mindazt, amit ez a zord szépségű táj kínál.  Nehézségek árán sikerült megszervezni az utat. Az interneten hónapokon keresztül kutattunk egy olyan hajó után, amely elfogadható költséggel visz el bennünket az áhított célhoz. Fontos volt a hajó mérete is, mert szerettünk volna olyan helyekre is eljutni, ahova a nagy turistahajók nem tudnak behajózni. Így bukkantunk rá az Akademik Sokalsky nevű 1760 tonnás hajóra. Ez egy orosz építésű, masszív kis hajó volt huszonnyolc fős legénységgel. Rajtunk kívül ornitológusok, geológusok és más kutatók utaztak nyári állomáshelyükre. Argentína déli részéről, Usuajából indultunk. Itt van egy tábla a „Fin del Mundo" (A világ vége) felirattal.

Tizenkét évvel ezelőtt jártunk már itt, de csak most döbbentem rá, hogy a világ végénél is messzebbre indulunk. A kikötőből az óceánra tekintve  jutott eszembe, talán Kolumbusz is hasonlót érezhetett a nagy útja előtt. A konkrét úti cél az Antarktika-félsziget volt, mert itt a leggazdagabb az állatvilág, hatalmas hegyek magasodnak, gleccserek és viharos tenger vár az utazóra. A félsziget Dél-Amerika legdélibb pontjával szemben található. A térképen ez kis távolságnak tűnik, de a valóságban ezeregyszáz kilométeres a hajóút a két földrész között. Itt találkozik az Atlanti-óceán a Csendes-óceánnal. Ez a Föld legviharosabb tengerszorosa.

Ezt mi is megtapasztaltuk. Hatalmas viharba keveredtünk, amelyet a parányi hajó jól viselt, mi annál kevésbé. Az óriási, tízméteres hullámok még a sokat tapasztalt kapitányt is tengeribeteggé tették a két és fél napos út alatt. Egy idő után rájöttünk, hogy a hanyatt fekvés enyhíti a háborgó gyomrunk okozta kínjainkat. A hosszú út után megváltásnak tűnt, amikor feltűntek az Antarktisz parti hegyei. Februárban a déli féltekén nyár van, így az északi részét csak részlegesen borítja hó. A hőmérséklet ott ilyenkor nulla és plusz két fok körül mozog. Azóta tudom, hogy ottlétünkkor az időjárás furcsa fintoraként idehaza mínusz tizenhét fok volt.

Az Antarktiszra lépve valami olyan érzés kerített hatalmába, hogy ez egy teljesen más világ. Armstrong a Hold felszínére lépve hasonlót gondolhatott. Ebben az évszakban naponta huszonkét órát süt a nap a Déli-sarkvidéken. A kutatóállomásokra is volt szerencsénk eljutni és lefotózni az ottani életet. A kutatók szerény körülmények között élnek ezen az isten háta mögötti vidéken. Bár műholdas rádió-összeköttetés is a rendelkezésükre áll, ha valaki megbetegszik, az akár az utolsó kenetet is felveheti. A civilizáció túl messze van.

Támad a skua

– Sokak szerint az Antarktisz egy kegyetlen, kietlen, zord világ.  Milyen állatvilággal és természeti szépségekkel találkoztak az Antarktiszon?

– A két óceán találkozása hatalmas viharokat hoz létre. Ennek oka az, hogy a hideg sarki víz alábukik a melegebb óceáni víznek. A Weddel-tengeren jéghegyóriások fokozzák a veszélyt a hajósok számára. Egyébként itt, az Elefánt-szigetnél fagyott be a jégbe Shackleton hajója is. A hajónkon tízméteres hullámok söpörtek végig, ilyenkor hatalmas acéllemezekkel zárják el az ajtóknál a beömlő víz útját. Megnyugtattak bennünket, hogy a hajó nem fog elsüllyedni. A parancsnoki hídra is bejárásunk volt, ahol fejlett, komputeres navigációs rendszerek segítik a hajózást. Mégis megfogalmazódott bennem, hogy a természetet nem lehet megzabolázni.

A sarki vizek nagyon gazdagok planktonban, rákokban. A cápák, a bálnák, a fókák, a pingvinek és más sarkvidéki madarak sok-sok faja is megtalálható itt. Az Ördög-szigeten négyszázezer egyedet számláló Adelaide-pingvin-kolónia él. A tengeren hajózva egy kilométer távolságról is lehet érezni a madárürülék, a guanó rettenetes bűzét.
A nagy déli bálna tizenhat-húsz méteres hosszúságúra nő meg és a hajók közelében is gyakran lehet látni. Igazi filmes és fotós csemegét nyújtottak számunkra. A madarak sokasága végigkísért bennünket az ezeregyszáz kilométeres hajóúton. Leglátványosabb képviselőjük az albatrosz. Ennek a szépséges madárnak három és fél méteres a szárnyfesztávolsága és a röpte is felséges látványt nyújt. A viharmadarak és a sirályok sokasága és sokfélesége is igazán lenyűgöző. Azonban az albatrosz és a skua a szárazföldön nagyon veszélyes is lehet. Ezt két ízben is megtapasztalhattuk. A parton bóklászva fotóztunk és filmeztünk, amikor a fiamat megtámadta egy hatalmas albatrosz.  Nem vettük észre, hogy a közelben van a fészke és csak a futás segített.

A Deception Islanden, egy elhagyott bálnafeldolgozó közelében engem pedig egy skua, egy viharmadár támadott meg. Nagyon megijedtem, mert ez az erős csőrű madár nagyon komoly sebeket tud ejteni. Ezt a támadást sikerült filmre vennünk.
Ez a sziget a Dél-Shatland-szigetek tagja, és  több tízezer évvel ezelőtt egy vulkáni kitörés nyomán jött létre. A tizenkét kilométeres kráter oldalát egy másik kitörés kiszakította, a tengervíz beáramlott és egy krátertó jött létre, amelybe egy kétszáz méteres nyíláson át be lehet hajózni. Igazi természeti csoda ez a látványosság, amely ma is működik. A krátertóban a víz hőmérséklete 40–50 Celsius-fok! Az Antarktiszon ez európai ember számára szinte hihetetlen.

Furcsa volt látni a kutatóállomásokon a karácsonyfák maradványait, a távolból érkezett képeslapokat, amelyeket a mienkhez hasonló hajók hoznak ide több hónapos késéssel. Embereket nem nagyon lehet látni ebben az időszakban. Az Antarktika-egyezmény tiltja, hogy ötven embernél több tartózkodjon egyszerre egy adott partszakaszon. Sok állam formál jogot a kontinensre, mert nagyon gazdag ásványkincsekben. Fél évszázadig azonban még egyezmény védi értékeit és szépségeit. Télen azonban a sötétség és a hideg miatt a pingvinek is a tenger felé vonulnak, hiszen a jégmező napi négy kilométeres sebességgel nő a kontinens köré. A pingvineknek létfontosságú ez az út, mert a víz az életterük.

„Megcsináltuk!"

– Amundsen, Sheckleton és Scott kapitány nyomdokain haladva első győriként az Antarktiszon éreztek-e valamit a felfedezés öröméből?

– Amikor az ember egy ilyen útra indul, természetesen előtanulmányokat folytat. Megismertük szinte az összes expedíció történetét és tisztelettel adózunk a hősök előtt. Hazatérve az útról azonban azt mondtuk, hogy nem szívesen élnénk ezen a földrészen. Különösen nem a téli időszakban, amikor teljes a sötétség. Az előttünk járó felfedezők elhagyott kunyhói természetes múzeumként árulkodnak az egykor ott zajló életről. Konzervdobozok, otthagyott evőeszközök, szénmaradványok, vaskályhák árulkodnak arról a puritán életről és megszállottságról, amely a felfedezőket jellemezte sarki felfedezőútjaik során. A kalandos és életveszélyes vállalkozások tiszteletet ébresztettek bennünk, mert az Antarktisz ma is kegyetlen.

Hiszem, hogy aki sokat utazik, annak az utazás egyfajta kihívás és bizonyítás önmaga felé. Amikor Dél-Amerikában újra szárazföldre tettük a lábunkat, az első gondolatunk az volt, hogy megcsináltuk! Aki sokat utazik, annak van a vadászathoz hasonló trófeagyűjtési vágya is. Az Antarktisz volt a hatodik kontinens, amelyen jártunk. Ez nem jelenti azt, hogy beutaztuk a világot, mert a világot nem lehet beutazni. Ehhez sok életet kellene élni, de elmondhatjuk, hogy sok helyen jártunk és ez örömmel tölt el bennünket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A régi pénznek illata van

Olvasóinknak a kezébe adtunk régi, elfelejtett bankjegyet, és arra kértük: költse el velünk –… Tovább olvasom