Kisalföld logö

2017. 03. 31. péntek - Árpád 5°C | 18°C Még több cikk.

Az álmok elérhetőek

Amikor beszélgetésnyi időt kértünk Varga Szabolcs légiutas-kísérőtől, sem ő, sem mi nem tudhattuk, hogy a fiatalember visszaindulása után két nappal az Atlanti-óceán lesz a temetője az Air France Rióból Párizsba tartó járatának.

A pokolból a csúcsig jutott el az a harmincéves fiatalember, aki ezen a napon talán éppolyan típusú repülőgépen, az Airbus A300-as utasszállítón utaskísérő, mint a pünkösdhétfőn tragikusan az óceánba zuhant gépóriás.

Varga Szabolcs steward egy óriási légitársaság kötelékében Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emirátusok fővárosában. A négycsillagos kiszolgálás minden szempontból igazi luxus, Szabolcs ezzel a munkával a vendéglátás krémjébe csöppent, s ma már a képletes ranglétrán is ígéretesen halad előre. Pár napos szabadságra érkezett haza, s a győri vásárcsarnoknál a barátok, a volt kollégák nagy ovációval fogadták. Szabi ugyanis nem szállt el, ugyanaz maradt és élményeit is barátai unszolására, no és a Kisalföld érdeklődésére osztja meg az olvasókkal.

– A minőség, a színvonal a luxusrepülőn a vendéglátás csúcsa – szögezte le a fiatalember. – Hatezer hölgy között dolgozom, összesen öten vagyunk magyar férfiak, s a hölgyek terén nincs panaszkodnivalónk, mert a lányok bevállalósak, elkényeztetnek bennünket.

Varga Szabolcs az Egyesült Arab Nemzeti Légitársaság, az ETIHAD Airways utaskísérője.
Varga Szabolcs az Egyesült Arab Nemzeti Légitársaság, az ETIHAD Airways utaskísérője.

– Miből áll a munkája, hogyan képzeljük el egy napját?

– Az utaskísérő a biztonságra ügyel, nekünk a szerviz mellett az első a fő feladatunk. Ugyanakkor a vendégnek éreznie kell, hogy kitűnő bánásmódot kapott, azaz ide máskor is csak velünk jön. S ez vonatkozik az összes kontinensre, európai vagy éppen ázsiai emberre. A légi üzlet keretében Melbourne-től New Yorkig, Abu-Dzabitól Los Angelesig repülünk. Mivel folyamatosan dolgozunk, szervizelünk, beszélünk, igencsak gyorsan eltelik 14–16 óra a földet érésig.


– Nem fél, hisz az állandó repülés valahogy olyan lehet, mintha az ember egy kicsit kerülgetné a mennyország kapuját…

– Bármi megtörténhet, ezzel valamennyien tisztában vagyunk. A félelem velünk él, de a barátok, a jó társaság ezen sokat tompít. Ugyanakkor tudjuk, hogy a 3–4 millió alkatrészből ha csak egy felmondja a szolgálatot, nagy valószínűséggel katasztrófa történik, de ezzel együtt vállaltuk a munkát, erre senki nem kényszerített bennünket. Persze sokkoló, ha a világon bárhol légi katasztrófa történik. Felkészítettek bennünket a váratlan helyzetekre is, szerencsére még nem került ilyesmire sor, vagy hogy csak kicsit is félnem kellett volna. A balesetek híre azonban kétségtelenül sokkoló.

Varga Szabolcs
Varga Szabolcs

– Hogyan fogadták most itthon?

– Nagy ovációval. Hazajönni mindig jó. Ehhez azért hozzá kell tennem, hogy a semmiből és szó szerint semmivel vágtam neki a világnak, először egy óceánjárón szolgáltam, majd kis kitérővel és némi kihagyás után kipróbáltam magam a levegőben is. Nem bántam meg, rengeteget tanultam, már jól beszélem a nyelvet, ugyanakkor szeretem a szakmámat. A jelenlegi helyzet sem tántorít el attól, hogy egyszer majd hazajövök és itthon szeretnék családot alapítani, édesanyám közelében élni. Ugyanakkor szükségszerűnek érzem, hogy kipróbálhattam magam és nagy akarattal tanultam meg annyira angolul, hogy elmenjek a válogatóra és jelentkezzek. Bizonyítani akartam magamnak és másoknak is, hisz tíz év robotolás után sem volt a munkámnak szinte semmi látszatja. Úgy gondoltam, változtatok ezen, s talán jól döntöttem. Nem mondom, akadtak pillanatok, amikor megfordult a fejemben: hazajövök. De a következő percben megpillantottam egy 150 centis mexikói lányt, aki a kezében, a feje tetején is tányérokat cipelt. Ez az óceánjárón volt. No, gondoltam, ha ő kibírja, én is összeszorítom a fogam, megcsinálom. Nehéz, de ma már nem elérhetetlenek az álmaim, amelyeket egyszer tudom, hogy elérek. Öröm volt most viszontlátni édesanyámat, aki még mindig viszi az üzletet a piacon, s tudom, ő attól boldog, éppolyan egyszerű dolgok vezérelnek, mint régen.


Milliomosnak számít?

Már most sok irigye van, pedig semmi extrát nem tervez az életében a győri fiatalember, aki egy lakásra és egy autóra valót szeretne összegyűjteni. Kérdeztük a fizetéséről: havonta 500–800 ezer forint közötti összeget keres. Az összeg legalább 90 százalékát simán megspórolhatja, hiszen ha muszáj, csakis az élelemre költ, a szállását, az egyenruhája mosását, vasalását a cég fizeti. Szabolcs az irigyeket kikerüli, az igazi barátoknak pedig nagyon tud örülni. Tudja, hogy lesznek, akik várják…
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfialsógatya női bőröndben

A család férfi tagjai, a gyerekek többnyire a fejüket fogják, ha az anyuka sajátos rendszerű útra… Tovább olvasom