Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Arc a középkorból

A Kisalföld és az Alpokalja dombvidéke találkozásánál fekvő Nagylózs gazdag történelmi múltú. Középkori temetőkápolnája az idegenforgalom által kevéssé felfedezett, de kiemelkedő értékű, gyönyörű műemlék. Távolsága Győrtől Fertőszentmiklóson át kb. 75, Soprontól kb. 20 kilométer, a 85-ös útról a pinnyei elágazónál kell a falu felé letérni.
Történelem

Nagylózsot Loos formában 1264-ben említi először a győri káptalan egy fennmaradt oklevele. A község első ismert tulajdonosai az Osl nemzetséghez tartoztak. Majd a Viczayak lettek a földesurak, akik több mint ötszáz évig birtokolták. Sopron megye jelentős településeként Zsigmond királytól kap vásártartási jogot, ettől fogva mezővárosi rangú. Ekkor várkastélya, két nemesi kúriája, temploma van. Számos dúlást élt túl, a Rákóczi-szabadságharc után pestis pusztította. 1782-ben kastélyában házi tanítóskodott Révai Miklós nyelvtudós, aki így írt a községről: „Olyan nyugalmas itt minden, hogy mintegy a mennyországhoz hasonlít."

A temetőkápolna

A megye egyik legelragadóbb egyházi műemléke a nagylózsi Szent István-temetőkápolna. Egy újabb keletű kápolna társaságában áll a falu fölötti temetőben. Környezetében jó néhány régi, faragott sírkövön böngészhetjük a feliratokat. Az akkor itt elterülő falu plébániatemplomaként épült a hagyomány szerint Szent László királyunk idejében. Utolsó helyreállítása eredményeként középkori formájában láthatjuk. Arányos, szép épület, félköríves szentélyzáródása nagyméretű. Érdekessége, hogy hajójának falait rézsűsen rakott téglasorok alkotják. Restaurált déli kapuját egyetlen fennmaradt figurális dísze, egy megnyúlt, nagy szemű férfiarc díszíti. A zsindelyes tető gerincvonala az épület hármas tagolódását – előcsarnok, hajó, szentély – mutatja. Kis hatszögletű tornyocskája a soproni Szentlélek-temploméhoz nagyon hasonlít, gótikus koronaként emelkedik az ég felé. Nyitott előteréből látunk be az egyszerű belsőbe.

A hegykői termálfürdő

Nagylózstól a Fertő menti, fürdőjéről nevezetes Hegykő csak tizenkét kilométer. 1969-ben fúrták azt a kutat, amelyből ezernégyszáz méter mélyről az 58 °C-os víz feltört. Nem sokkal később megépült a fürdő, amelyet azóta is folyamatosan fejlesztenek. A termálvíz sok oldott ásványi anyagot tartalmaz: nátrium-kloridos, alkáli-hidrogén-karbonátos, fluoridos, kénes, jodidos. Alkalmas mozgásszervi betegségek panaszainak enyhítésére, gyulladások kezelésére. A fürdőben gyógyászati és wellness-szolgáltatásokat lehet igénybe venni: iszapkezelést, víz alatti sugármasszázst, gyógymasszázst, gyógytornát. Két gyógymedence, fedett termálmedence, pancsoló, tan- és feszített víztükrű úszómedence áll rendelkezésre. A parkos környezetben a gyerekeket homokozó, játszótér, az ifjakat sportpályák, az idősebbeket árnyas pagonyok várják. A hegykői fürdő értékei a kiváló minőségű termálvíz mellett a csendes környezet, a sok zöld, a jó szolgáltatások.

Étkezés 

Hegykőn az Alsószer út 1. szám alatt (a fürdőtől háromszáz méterre) található a Marben Panzió. Éttermének ajánlata: hideg barackkrémleves 420, szűzérmék erdeigomba-mártással, hasábburgonyával 1860, vegyes saláta 290 forint. A soproni kékfrankos 90, a rostos üdítő 70 forintba kerül decinként. Nyitva a hét minden napján május 1-je és szeptember 15-e között 11-től 23 óráig, az év további részében egy órával korábban zárnak. Telefon: 99/540-250.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Királyi négyes az apátságban

Közismert történelmi tény, hogy Szent István egyetlen ránk maradt írásos emléke a Pannonhalmi alapítólevél. Azt viszont kevesen tudják, hogy első királyunk többször is járt Imre fiával az apátságban, s utána további három magyar uralkodó is tiszteletét tette Pannonhalmán 1301-ig. Ezeket a királyi látogatásokat idéztük meg Bánhegyi Miksa atya segítségével. Tovább olvasom