Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

Arab Emirátusok – a legek földje

Nem mindennap adatik meg az ember lányának, hogy nyaralásra invitálják az Egyesült Arab Emirátusokba. Ha pedig mégis sor kerülne ilyesmire, habozás nélkül érdemes igent mondani. A Közel-Keleten ugyanis nincs még egy ilyen rohamosan fejlődő, kőgazdag, ugyanakkor mélységesen konzervatív, szigorú erkölcsi szabályokat betartó ország. Az emirátusokat látni kell.
Az Airbus lassan kezd ereszkedni az Arab-öböl felett. Az ötórás repülőút java részében kopár, sziklás, néhol hófödte hegyek után a türkizen csillogó öböl látványa magával ragadja a bámészkodót. Leszállás előtt a gép tesz egy kört a homoksivatag felett, a távolban pedig már látszik a misztikus hangzású, kis halászfaluból pár évtized alatt fényűző metropolissá vált Abu-Dzabi.


Még szinte ötven éve sincs annak, hogy a mai Arab Emírségek területén megtalálták az olajat, ami alaposan megváltoztatta az itt élők mindennapjait. A Katar, Szaúd-Arábia és Omán által határolt ország szó szerint dúskál a javakban. Az állampolgárok egytől egyig vagyonosak, hiszen az állam mindenkit támogat. Amióta megtalálták az olajat, dől a pénz a szó szoros értelmében, dolgozni senkinek sem kötelező, csak tetszőlegesen választható lehetőség. (A helyiek nem nagyok élnek vele, hiszen a tengernyi pakisztáni, indiai, filippínó és bangladesi bevándorló a kereskedelem, vendéglátás és szolgáltatások valamennyi szegmensét lefedi.)

A gazdagság hatására mára a sivatagi szegény táj megváltozott: a gyöngyhalászok viskóit felváltották az óriási üvegpaloták, csodás felhőkarcolók sorakoznak az öböl mentén, a tengerparti sétányon pálmasor lengedez, az üzletembereket és a turistákat pazar szállodák várják. Itt található a világ egyik hétcsillagos luxusszállodája – a másik pedig Dubajban –, az Emirates Palace is, mely valóban palotaként magasodik a hét kilométeres parti sétány egyik végén.

További képeket is talál nálunk - kattintson a képre!

Az Abu-Dzabiba látogatóknak – ha a történelem után szeretnének kutakodni – célszerű a Heritage Village nevű múzeumfaluba ellátogatni. (A város más pontjain ugyanis szinte kizárt, hogy hogy húsz-harminc évnél régebbi épületre bukkanjunk.) A „Breakwater"-negyedben, egy félszigeten fekvő „örökségfaluban" azonban korabeli eszközökön, könyveken, használati és dísztárgyakon megelevenedik a múlt. Beduin „őslakosok" mutatják be, hogyan húztak vizet a kútból az igásállatok segítségével, hogy építettek házat pálmalevélből és más növényi anyagokból, milyen elven működik a „természetes" légkondicionálás, mennyire ízletes a nyílt tűzön főzött zaccos arab (török) fekete, milyen fűszerekkel ízesítik a mai napig a különböző pikáns, helyi ételeket. Ha szerencsénk van, eredeti beduin táncestbe is csöppenhetünk, ahol egy csapat férfi járja a transzba ejtő ritmusra a talpalávalót.

Magunk mögött hagyva a turisták által látogatott félszigetet, elmehetünk a különböző „szukokba", avagy szakosodott helyi piacokra. A gyümölcspiacon zavarba ejtő a választék a legegzotikusabb, európában szinte sosem látott gyümölcsökből. Óriási rambutánok, illatozó ananászok és tüskés duriánok között válogathatunk, de amit leginkább érdemes megkóstolni, az a hatalmas, mézédes szaúdi datolya. A halpiacon pedig nemcsak frissen fogott halakat – köztük cápát – de rákokat, polipot és más tenger gyümölcsét is vásárolhatunk. Kérésre az erre szakosodott alkalmazottak konyhakészre tisztítják az ínyencséget, amit egy kis hátsó üzletben a vásárló igényei szerint el is készítenek.

Körülbelül egy hónappal ezelőtt a város egyik legnagyobb építkezése a Sheikh Zayed nagymecsetet érintette, mely mára minden bizonnyal el is készült. A monumentális építmény – méreteivel – már-már az agrai Tádzs Mahal babérjaira tör, óriási márványkupoláival, díszesen mintázott oszlopsoraival, medencéjével várja az igaz hitű muzulmánokat, sőt, valószínűleg ez az egyetlen, de biztosan nem utolsó mecset, ahol mozgólépcsőn jutunk le a márvánnyal burkolt mosdóhelyiségbe. A felkészületlen női látogatók számára tradicionális „abaját" azaz fekete lepelruhát és hozzá illő kendőt is biztosítanak, nehogy illetlen öltözékükkel elvonják a figyelmet az imáról. A mindenütt elhelyezett Koránokhoz természetesen nem érhetünk, de egy helyi önkéntes idegenvezető – lám, ritka látvány itt a fehér ember – készségesen megmutat egyet. Tőle azt is megtudjuk, a kézzel csomózott iráni szőnyegen hétezer munkás éveken át dolgozott, valamint Allah 99 neve is olvasható az egyik falat mintázó gyöngyházdíszítésen.

További képeket is talál nálunk - kattintson a képre!

A kislányok integetnek, sikoltoznak, mutogatnak, a hasukat fogják a nevetéstől. Nálunk talán egy fűszoknyás, szájában tányért viselő bantu néger örvendhetne hasonló üdvrivalgásnak egy magyar általános iskolában. Mikor megnyugszanak, bennünket is megnyugtatnak, hogy nem tiszteletlenség, csak a ritka látvány okozta a viselkedésüket.
Abu-Dzabi legelfogadottabb közlekedési eszköze a taxi, ami az ötvenforintos literenkénti benzinár következtében meglehetősen olcsó és a „lehúzás" sem jellemző. (Buszmegállók is vannak, de a helyiek egyöntetűen állítják, buszt – a távolsági járatoktól eltekintve – itt még sosem láttak.) Ha azonban eldugott, kieső városrészben ér minket az este és taxi nem vetődik arra, egy-egy helyi szívesen segít és elvisz, még akkor is, ha úti céljaink egyáltalán nem egyeznek. Ilyen módon kipróbálhatók a legmodernebb terepjárók és sportautók is.

A térdnadrágos fehér nő egyébként olyannyira ritka jelenség a városban, hogy egy általános iskolába tévedve komoly népünnepély kerekedik.

Az utazó azt gondolná, hogy egy ilyen szédületes tempóban fejlődő ország felkeresésekor mélyen a zsebünkbe kell majd nyúlni; ez azonban nincs teljesen így. A ruhák és élelmiszerek ára hasonló, sőt, gyakran jóval alacsonyabb, mint bármely nyugat-európai ország üzleteié.
Abu-Dzabi után Dubaj, ha lehet, egy árnyalatnyival még több pompával bír, és talán kevésbé konzervatív, mint a főváros. Kevesebb a talpig letakart nő, még európaibb a táj, számtalan a felhőkarcoló és az éjszakai bár. Dubaj valóban ultramodern város, mely arról híres, hogy ha valamit elterveznek, azt meg is valósítják, mégpedig rövid időn belül. Így készülnek sorra a tenger homokjából a pálmafa alakú szigetek és „a világ", mely a Földet formázó szigetek sokasága; egy-egy sziget, egy-egy országnak felel meg. A Jumeirah városrész parti sétányán sorakoznak a szállodák és a legmenőbb bárok. Megfelelő anyagi fedezettel – ha nem sajnálunk költeni egy több százezer forintot kóstáló vacsorára – akár a vitorlás hajót mintázó Burj al Arab–Al Mahara éttermében is étkezhetünk a tenger alatt. Ahhoz azonban, hogy vacsoránk közben a vízi élővilágban gyönyörködhessünk, meg kell felelnünk a szigorú dress-code-nak. A nyugalmasabb kaladokra éhes utazó foghat egy „dhow"-ot, azaz arab vitorlást a várost kettészelő Dubai Creeken. A készséges vezető megmutatja a csatorna partján sorakozó nevezetes épületeket. Ha elegendő időnk van, felkereshetjük a creek végénél található vízimadár-költőhelyet is, ahol természetes környezetükben figyelhetők meg a flamingók.

További képeket is talál nálunk - kattintson a képre!

Az Arab Emírségek egy teljesen más arca válik megismerhetővé, ha magunk mögött hagyjuk a nagyvárosok forgatagát. Érdemes felkeresni az ománi öböl felőli parton fekvő Fujeiraht. Itt ne lepődjünk meg, ha a település egyetlen ifjúsági szálláshelyén az ijesztő küllemű üzemeltető az ablakon próbál bemászni hozzánk hajnalban, ha a taxisofőr négyszeres árat próbál beszedni, vagy ha a búvároktató egyszerűen faképnél hagy, ha alkudni próbálunk. A várost övező látványosságok kárpótolnak bennünket a kisebb atrocitásokért. A hatszáz éves Khor Fakkan-i mecset az összes közül a legrégibb, az imám valószínűleg itt a legkedvesebb, a dombtetőről megfigyelhető naplemente pedig varázslatos, narancsfénybe öltözteti az öblöt és a környező pálmaligeteket. A város közelében található kanyonnál vízesést találunk, melyben megmártózhatunk, de amiért a legtöbben keresik fel ezt a környéket, az alighanem a búvárkodás. A Shark Island (Cápasziget) környékén olykor valóban láthatók cápák. Ha ebben nincs is részünk, számtalan színes halat, korallt, kagylót figyelhetünk meg, a búvároktató akár tízméteres mélységbe is lekísér.

Az arab ízeket, az egzotikus illatokat, az állandó napsütést örökre megőrzi az utazó az emlékezetében. A reptérre vezető úton már ismerősként köszön vissza a táj, a taxisnak megszokásból felelhetjük: „Nem, nem orosz vagyok!" Jó néhány nap kell, hogy visszaszokjunk Magyarországra a még oly enyhe télbe, de akkor is érezni fogjuk, egy kis részt mintha ottfelejtettünk volna a szívünkből.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkosok himnusza

„Az öngyilkosok himnusza" – így nevezték a harmincas évek végén a Szomorú vasárnap című… Tovább olvasom