Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Ami ott fönn van, arra legyen gondotok!

A katolikus egyház katekizmusa írja: „Ó, áldott éjszaka – hirdeti a húsvéti Exultet éneke –, egyedül te voltál méltó arra, hogy ismerd az órát, amikor Krisztus a halottak közül az életre támadt. Magának a feltámadás eseményének tehát senki sem volt szemtanúja, és azt egyetlen evangélista sem írja le. Senki sem tudja elmondani, hogy fizikailag miként is történhetett.
Még inkább felfoghatatlan az érzékek számára annak benső lényege, a másik életbe való átmenet. A történelmi esemény megragadható (...) annak tényén keresztül, hogy az apostolok valóságosan találkoztak a feltámadott Krisztussal."

A húsvéti evangéliumban (Jn 20,1–9) látjuk, hogy az üres sír látványa inkább félelmet keltett Magdalai Máriában, mint hitet, s az evangélista azt írja a tanítványokról is: „ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból". Egyedül Jánosról, a „szeretett tanítványról" olvassuk, hogy mikor belépett az üres sírba, és látta a gyolcsot és a kendőt: „Látta és hitt." A szeretet benne megnyitotta „a hit szemét". A többi apostolnak csak a Föltámadottal való találkozás adta meg azt. Péter a pogány Kornélius házában így beszél erről: „...megölték, keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után." (ApCsel 10,39–41)

S az apostoli igehirdetésnek és az egyház létének, működésének is ez az alapja: „Megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek, és tanúsítsuk, hogy Ő az, akit az Isten élők és holtak bírájául rendelt." (ApCsel 10,42) A Kolosszei levélben (3,1–4) Szent Pál a föltámadás következményéről beszél a keresztények életében. Aki hisz Krisztusban, a Föltámadottban, és megkeresztelkedik, az már „feltámadt Krisztussal" (Kol 3,1), azaz elkezdődik benne az új élet.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

Ezért figyelmeztet, hogy „ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre". Fölsorolja a „régi ember" hibáit („erkölcstelenség, tisztátalanság, érzéki vágyak, bűnös kívánság, kapzsiság, harag, gyűlölködés, rosszindulat, átkozódás, ocsmány beszéd") és felszólít: „Vessétek le a régi embert, és öltsétek fel az újat". (Kol 9–10)
Ez az „új ember" az egész egzisztencia radikális átalakítása a keresztség által. Egy „új teremtés" kezdődik és Krisztusban, a „második Ádámban" és „Isten képmásában" az ember eljut valódi emberségéhez, „aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény".

Az „új emberiség" Krisztusban túllépett minden megkülönböztetésen: „Itt nincs már görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben." Így jön létre az „új emberiség" közösségileg az egyházban és személy szerint a megkereszteltekben. S az új életből új erények fakadnak: az „irgalmasság, jóság, alázatosság, szelídség, türelem".


A Föltámadottban való élet alkotja az új emberiséget, az Isten szándéka szerinti embert. A XX. sz. történelme megtanított minket arra, hogy az Isten száműzése, az Isten halála (Nietzsche) az ember halálához vezet. A mai világ is szeretné lerontani az embert, Isten képmását. Krisztus egyháza legyőzhetetlen kősziklaként védi ma is az emberi személy méltóságát. Az emberi élet tiszteletét fogantatásától a természetes haláláig, az egy férfi és egy nő felbonthatatlan házasságára épülő családot, az időseket és betegeket, menekülteket és üldözötteket, mert hittel vallja: az ember nem lehet sohasem eszköz, az ember méltósága onnan ered, hogy Isten képmása, akit Krisztus halálával és feltámadásával váltott meg.

Húsvét a mi legnagyobb ünnepünk. Istentől áldott, boldog húsvéti ünnepeket kívánok minden hívő kereszténynek, és minden jóakaratú embernek! Minden nehézség ellenére is boldog öröm és bizakodás tölti el lelkünket, ahogy Pilinszky írta csodálatos versében: „Mert megölhették hitvány zsoldosok, / és megszűnhetett dobogni szíve – / Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die."

Dr. Pápai Lajos püspök

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sejtelmes jövő és egy csésze kávé

Győr - Müller Péter a hazai könyvkiadás egyik sikerírója. Több mint tíz éve stabilan ott vannak… Tovább olvasom