Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Akinek Illyés barackot nyomott a fejére

Kapuvár híres szülöttének, a város díszpolgárának fia, dr. Pátzay János elmondta, neves szobrászművész apja lakásában egymásnak adták a kilincset a kor neves magyar művészei.


Pátzay Pál fia szerint az ottani beszélgetések mindig szóltak valamiről, ám a barátságokat nem áldozták fel a politika oltárán. Dr. Pátzay János politikáról, barátságról és a kenyér ünnepéről beszélt portálunknak.

Pátzay Pálnak, a neves szobrászművésznek fia a minap szülővárosában járt, ahol díszvendége volt egy helyi rendezvénynek.

– Milyen sűrűn jön apja szülővárosába?

– Nem először járunk feleségemmel Kapuváron, évente egy-két alkalommal megfordulunk itt, ám azt hozzá kell tennem, a Sás utcai fesztiválhoz hasonló rendezvényre még nem volt alkalmunk eljönni, így nagyon megörültem a szervezők kérésének, hogy díszvendégként látogathattam szeretett édesapám szülővárosába.

– Milyen volt gyermekkora neves édesapja „árnyékában"?

– Édesapám 1896-ban született és 1979-ben halt meg, amikor én harminchárom éves voltam. Gyermekként egy olyan korban figyelhettem apám és barátainak beszélgetését, amikor a magyar művészvilág színe-java alkotott, Kodály Zoltántól kezdve akár Keresztury Dezsőig. Hangsúlyoznom kell, ezek a művészek – akik között említhetem Illyés Gyulát, Bernáth Aurélt is – apám személyes jó barátai voltak és mint ilyenek, mindennapos vendégnek számítottak nálunk. Mondhatom, gyermekként is személyes ismeretségben voltam ezekkel a művészekkel, ami nem csak abban merült ki, hogy Kodály Zoltán megpaskolta az arcomat vagy Illyés Gyula barackot nyomott a fejemre. Ha gyermekként komolyan nem is profitálhattam a neves művészek és édesapám beszélgetéseiből, mindenképpen élmény volt hallgatni őket.

Dr. Pátzay János
Dr. Pátzay János

– Miről szóltak ezek a beszélgetések?

– Ha nagyon tömören akarnám kifejezni magam, akkor a napjainkbéli, egymás mellett való elbeszélgetések helyett ezek mindig szóltak „valamiről". A mai Magyarországon az emberek nem őszinték egymáshoz, eltitkolják gondolataikat, meggyőződésüket, ezáltal nem is adják ki önmagukat még a barátaiknak sem. Apámék otthoni beszélgetéseiben nap mint nap megvitatták a bel- és külpolitikát, ami sosem ment e neves művészek barátságának kárára. Olyan volt, hogy édesapám és például Kodály, vagy akár Bernáth Aurél a vita hevében megemelték a hangjukat, de mindig maradt a barátság, mindig békében váltak el.

Azt azonban el kell mondanom, hogy kevés esetben, de volt olyan barátja, aki később egy kissé eltávolodott tőle. Pátzay Pálról tudni kell, hogy nagyon becsülte a hagyományokat a művészetben is. A modernkedéssel szemben nem volt túl toleráns, úgy vélte, vannak a művészetben is olyan alapelvek, melyektől nem szabad eltérni. Vilt Tibor szobárásszal számos alkalommal vitáztak, főleg apám idősebb korában, művészeti alapelvekről, izmusokról, benyomásokról, annak ellenére, hogy apámmal fiatalkori jó barátok voltak. De öregkorukra eltávolodtak egymástól, mert Vilt sokkal toleránsabb volt a „modernkedőkkel" szemben, sőt, ő maga is elcsavargott mindenféle „kísérletek" felé. Apám úgy vélte, 1960-ban, ’70-ben már nem lehet például kubistának lenni.

– Felnőttként hogyan viszonyult apja emlékéhez, hogyan választott pályát?

– Utóbbiban apámék semmilyen módon nem próbáltak befolyásolni. Nem is éreztem tehetséget a művészpályához, „a mozdonyfüsteffektus" nem működött az én esetemben. A műtárgyak iránti elkötelezettséget azonban magamba szívtam a szülői házban, így napjainkban elmondhatom, a szépet, a jót meg tudom különböztetni a rossz művektől. Az, hogy Pátzayként mutatkozom be az embereknek, néha okoz érdekes helyzeteket, volt olyan eset, amikor egy barátomtól megkérdezték, hogy ki ez az ember, mert olyan ismerős a neve. Erre a barátom híres hegedűművészként aposztrofált, mire a „művelt" idegen felkiáltott: „Aha, igen, már emlékszem!" Mindemellett az életutam során a Pátzay név előnyeként érzékeltem egyfajta megelőlegezett bizalmat, ám ez volt a hátránya is, hiszen ennek a bizalomnak aztán keményen meg is kellett felelni. Hatvannégy éves vagyok, ügyvédként és jogtanácsosként dolgoztam egész életemben.

A ˝Kenyérszegő˝, amely Kapuvár egyik jelképeként is felfogható augusztus huszadikán különös jelentőséggel is bír.
A ˝Kenyérszegő˝, amely Kapuvár egyik jelképeként is felfogható augusztus huszadikán különös jelentőséggel is bír.

– Pátzay Pál halála után mi történt a műveivel, a hagyatékkal?

– Ez az a pont, ahol számos, már elhunyt művésszel szemben nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hiszen édesapám műveinek őrzésében szülővárosa kiemelkedő szerepet játszik. Elöljáróban azonban annyit, hogy édesanyám egészen 2007-ben bekövetkezett haláláig (89 éves volt) kezelte a hagyatékot, szinte minden percét apám emléke és hagyatéka ápolásának szentelte.

Kapuvárra visszatérve meg kell említenem Faragó Sándort, a múzeum akkori igazgatóját, aki az egykori állatkórházból állandó helyet alakíttatott ki a Pátzay-hagyatéknak és jelenleg a Hany Istók-centrum biztosít állandó tárlatot a műveknek és másolataiknak. A fővárosban a Budapest Galéria egyik épületében is őriznek szobrokat és Pátzay-műveket, így az ország számos pontján emlékeznek édesapámra, természetesen a városokban található köztéri műveken felül.

– Egyik ilyen köztéri szobra a ˝Kenyérszegő˝, amely Kapuvár egyik jelképeként is felfogható, augusztus huszadikán pedig különös jelentőséggel is bír. Mi motiválta édesapját a szobor elkészítésére?

– A történet – a kapuváriak legnagyobb sajnálatára – Szegeden kezdődött. Édesapám a harmincas években a Tisza-parti városban járt, ahol a kenyérpiac környékén megcsapta a frissen sült cipó illata. Kistelepülésről származva azt gondolta, hogy ilyen városban nem is lehetséges. Rácsodálkozott az ott készülő nagyobb méretű kenyerekre, melyekről a pékek elmondták, a környékbeli tanyákról hetente egyszer jönnek bevásárolni, amikor egy hétre előre megveszik a család kenyerét.

A falusiak, tanyasiak akkoriban nem felszelték, hanem megszegték a kenyeret, aztán a megszegett darabokat osztották be a család tagjai közt egy héten keresztül. Fontos volt a kenyér, maga volt az élet, ezért is karcoltak keresztet az aljára. Az anya, a kenyér jelenik meg aztán a ˝Kenyérszegő˝ motívumban, melyhez ihletet a Tisza-parton szerezte édesapám.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csodák éve, 1989

Pozsgay Imre mutatja be pénteken 17 órakor a ˝Páneurópai Piknik ’89 és a határáttörés 20 év távlatából˝ című kötetet a helyszínen. Tovább olvasom