Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

A régi pénznek illata van

Olvasóinknak a kezébe adtunk régi, elfelejtett bankjegyet, és arra kértük: költse el velünk – képzeletben.

Játsszuk azt, hogy mi adunk az olvasónak tíz forintot. Nem kell belőle félretenni. Nem kell belőle adózni. Ezzel a tíz forinttal most azt csinál, amit akar: elköltheti egy helyen vagy beoszthatja kedve szerint. A fiatalabbak most nyilván őrültnek néznek, de a középkorosztály fantáziája beindult. Fogadjunk egy zizibe – hogy stílszerűek legyünk.

Tulajdonképpen még soha senki nem kapott választ arra, hogy a hatvanas évek fogadásának tétje egy zacskó vagy egy szem zizi volt-e? A fiatalabbak megint legyintenek, mert nem láttak még darabra kapható karamellás cukrot. De akárhogy is volt, valószínűleg egyetlen gyermek keze sem remegett meg a tét kimondásakor, hiszen a zacskó zizi, amelynek tartalma színesre festette a szájakat, fillérekbe került.

A stollernak a fogunkba kell ragadni

Ha a görögök után szabadon kijelentjük, hogy „mindennek mértéke a sör", akkor azt kell mondani, hogy százszorosára emelkedtek az árak a hetvenes évek közepéhez képest. De nem kell, hogy leragadjunk a szeszes italoknál, igaz ez például a cipőre is, ami akkor kétszáz forintba került. A fent említett játékot egyébként komolyan gondoltuk: néhány olvasónak a kezébe adtunk egy-egy fiók mélyén felejtett bankjegyet, és arra kértük: költse el velünk – képzeletben.

A negyvennyolc éves Tiba Gyuláné tehát most ismét gyerek, a már megszűnt József Attila Iskolába jár Győrben és egy kékszínű, Dózsa György arcképével ellátott húszast melenget a zsebében. Az biztos, hogy első útja a Gyöngyvirág presszóhoz vezet, a Baross útra, ahol aztán még húsz évig működni fog a pénztárhoz állós, blokkos fizetőrendszer. Először az 1 forint 50 filléres mignonnal barátkozik, de aztán úgy gondolja, hogy ha már tényleg felelőtlenül költekezhet, a 2 forintos francia krémes mellett dönt. Még nem hagy fel az édességekkel: betér a Baross út végén álló közértbe és rak a kosarába néhány negyven filléres gránátkockát, egy ötvenfilléres, kis darab bocicsokit és egy egyforintos Marika-csokit, aminek a papírja egy kislányt ábrázol, nyilván Marikát, telefonkagylóval a kezében. Végül a tejkaramellából is jut a kosárba. Már a busz felé tartva a zacskó bontogatásán dolgozik, és azután nem mérgelődik azon, hogy a cukorkába belegyógyult a papír. Annak ugyanis az a dolga, hogy belegyógyuljon: a természet így rendelte el a stoli fogyasztását és ez ugyanolyan természetes, minthogy a karamellás cukor beleragad a fogunkba, és már a Hófehérke-fogkrém sem segít.

Tizenöt órai ötösért egy kislemez

– Azt hiszem, ha igazán őszinte akarok lenni, a húsz forintot félre tettem volna – játszik el a gondolattal a már majdnem harminc éve adminisztratív munkát végző asszony. – Én ugyanis – ez már a hetvenes évek eleje – megvártam, amíg összegyűlik egy lemezre való. Imádtam a könnyűzenét, szerettem Poór Pétert, Koncz Zsuzsát, a hatvannyolcas táncdalfesztivál dalait Zalatnaival, „a Nem várok holnapig…" – tudják. Harminc volt egy kislemez, hatvan-hetven a nagy. A Beatlesre nem emlékszem, az valamivel drágább volt. Zsebpénzt külön nem kaptam, de az órai ötösökért kétforintos járt otthon. Tizenöt ötös kellett egy kislemezhez. Jó tanuló voltam, sokat vehettem – emlékszik Tiba Gyuláné.
Váraljai Gyula, az ötvenegy éves biztonsági őr szintén egy zacskó édességet vett volna gyerekkorában, lehet, hogy kizárólag tízfilléres stollerekből.

– Az első keresete diákkoromban heti száz forint volt. Két forintot kaptunk egy órára a kukoricaföldön. Gyűjtöttem a pénzt, nem vertem el. Jól is tettem, mert a szüleim segítségével így vehettem egy „SR-71"-es versenybiciklit. Hatalmas kincs volt, nyolcszáz forintért adták. Ez abban különbözött a többi kerékpártól, hogy volt rajta egy kétsebességes váltó és én igen büszkén feszítettem a nyergen – mesél ifjúságáról Váraljai Gyula.

Három forint volt a sör

A középkorú őr Borsodból jött, s hetvenhétben lett Győrben hivatásos katona. Háromezerhatszáz forintot keresett a szolgálatért, amiből akkor úgy tűnt: szinte mindenre futja. A fiatalok egyik kedves szórakozó helye a mostani tejbár helyén állt. Három forint volt a korsó sör, amihez képest meglehetősen drágának tűnt a huszonhat forintos rántott szelet. Arra azonban biztos sokan emlékeznek rajta kívül, hogy a Hungáriában mindössze hetvennyolc forintért adták az orosz pezsgőt. Így a katonák kedvenc itala volt ez egy időben, legalábbis Győrött. S ami még megér egy nosztalgikus gondolatot: a benzin ára. Váraljai Gyula úgy emlékszik: hetvenhétben száz forintból megfordult Győr és Borsod megye között.

– A kedvenc címletem a tízes volt Petőfi képével, ez volt a legszebb, bár tudom, hogy sokan a rákóczis ötvenesre esküsznek. Minden akkori pénzből őrzök otthon. Ezeknek szinte illatuk van: vendéglőillatuk, cukrászda illatuk, mozi illatuk, és tényleg eljátszom a gondolattal, hogy hetvenvalahányat írunk és ötven fillér a kisfagyi, egy forint a nagy, két forint a dupla-nagy.

Ma tizenötezret ér az első, ropogós százas

A megyei éremgyűjtők körének elnöke, Molnár József szerint nem kizárt, hogy az emberek nagy része tart otthon nosztalgiából egy-egy régi címletű bankjegyet vagy érmét. Ezeknek a gyűjtőértéke azonban látatlanban teljesen meghatározhatatlan: függ a kiadás évétől – s nyilván az 1946-os címletek a legértékesebbek. Függ a pénz állapotától: a papírnak „banktisztának", vagyis ropogósnak és sértetlennek kell lenni, a fémpénz pedig úgynevezett verdefényűként ér a legtöbbet. Az 1946-os, Kossuth-címeres tízforintos - jó állapotban – húszezerbe kerül ma, az első kiadású, barna ötvenes négyezer forintba, a piros százas pedig tizenötezer forintba.
Hatvankilencben adták ki az első Ady Endrét ábrázoló ötszázasokat és csak 1983-ban a zöld, bartókos ezrest, amiből még 1992-ban is nyomtattak. Emlékezetes Nagy Bandó András tréfája 1986-ból: „Széchenyit nem találom egyik bankjegyen sem. Nem lehet, hogy ő semmit sem ér, hiszen ő a legnagyobb magyar? Talán ezért tartogatjuk későbbre?" A jóslat bevált, 1990-ben már kezünkbe foghattuk az ötezrest, amire akkoriban még a legnagyobb magyar is ráfért.

A banán és a narancs téli gyümöcs

Győr belvárosának jól ismert fodrásza, az ötvenöt éves Sarkadi István gondolatban már a Fenyőben ül, a Battyhány téren, a Bajcsy-Zsilinszky és a Kiss János utca sarkán. A Fenyő volt - mint ő fogalmaz – az egyszerű munkásemberek kedvenc törzshelye a belvárosban. Ha a sör már kezdte megtenni a hatását, a sör mellé mindenki vett valami pultról kapható hideg ételt, leginkább leveles tésztájú pogácsát.

– Gyakran mentünk moziba is. Az az akkori árakhoz képest is hallatlanul olcsó volt. Egy forint, ötven fillérbe került a jegy, a szélesvásznú filmekért két forintot kértek. A hetvenes évek közepén négy forintért vettük a vajat a boltban és negyvenötbe került egy kiló karaj. Emlékszem még az egy forintos Rió-kávéra, amit vagy a boltban, vagy otthon darált le az ember. Minden élelmiszerboltnak kávéillata volt. Amire sokszor fájt a fogam, de igen ritkán jutottam hozzá, az a narancs és a banán. Mikulás előtt lehetett kapni. A banán iszonyú sokba került, hatvan forint volt, vagyis alig kevesebb, mint ma, csak éppen az akkori árakhoz viszonyítva. De ha azt kérdezik, mit csináltam volna egy húszassal: valószínűleg megvacsoráztam volna. A kossuthos százasból már nem tudom: azzal nem viccelt az ember.

Túl messzemenő közgazdasági következtetéseket ne várjanak most tőlünk azon kívül, hogy a banán reálértéke csökkent, de nincs is olyan élelmiszerbolt, pláne zöldséges, ahol ne lehetne kapni. Ezért a fiatalabbak már nem tudják a tudományosan kissé kikezdhető aranyigazságot: hogy a banán és a narancs téli gyümölcs, s kizárólag a kubai levegő áldásai érlelhetik igazán édessé. Sok minden nem tudnak még ezen kívül, amit most már felesleges is volna megtanulni: hogy a műanyagszűrőbe helyezett cigaretta nem ártalmas vagy hogy a buszon azért nem szabad bliccelni, mert úgyis ott ül a kalauz és kéri a pénzt. És fogadjunk egy zizibe, hogy senkinek nem okozunk már fejfájást, ha nem takarékoskodunk az árammal.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrből motorozott Afrikába

A "Magyar Dakar"-nak is titulált afrikai túraverseny a Budapest-Bamakó fapados sivatagi futam 2005. december 26-án a Hősök teréről rajtolt el . A majdnem nyolcezer kilométeres, télből a sivatagba tartó embertpróbáló küzdelemnek győri résztvevője is volt. Horváth András Zoltán BMW motorkerékpárral vágott neki a távnak. Fél évig készült a viadalra és egy fél évet fog pihenni utána. Tovább olvasom