Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

A mókuskerékben kell egy kis játék

A mindennapi mókuskerékben szükség van egy kis játékra, kellenek vicces momentumok.
Rudolf Péter
A mindennapi mókuskerékben szükség van egy kis játékra, kellenek vicces momentumok, akár improvizációk a munkában, hogy ezek megsokszorozzák a közösség erejét. Néha jól jöhet egy kis kockázat vagy hazardírozás is, különösen, amikor jottányit sem haladnak előre az ügyeink – állapították meg a győri evangélikus disputák évadnyitó beszélgetésén, ahol Rudolf Péter színész és Ócsai Zoltán győri evangélikus lelkész volt a meghívott vendég.

Az előadás témája (Játék, mese, élet) garantálta, hogy a komolyabb gondolatok mellett ezúttal a humornak is fontos szerep jutott az este során. A beszélgetést Galambos Ádám vezette.

Galambos Ádám: – Hogy álltok a mesével, mennyire veszi körül az életeteket?

Rudolf Péter: – A gyerekeim épp kinőttek abból a korból, amikor az ember mesét olvas nekik, s közben próbál nem elaludni. Ez utóbbira nem tudom a magyarázatot, mindenesetre velem többször megesett az a rejtély, hogy már a harmadik mondatnál ásítozni kezdtem. Arra viszont nagyon erősen emlékszem, hogy gyerekként azt szerettem a legjobban, amikor édesanyám talált ki történeteket. A mesét ma is az életem részének gondolom – tartsanak ezért bármennyire infantilisnak –, hisz a mesét nyugodtan lehet tágabban értelmezni, arról nem szólva, hogy a jó mese: tanítás.

FOLYTATÓDIK AZ ÜVEGTIGRIS

A NÉZŐK MEGKÉRDEZTÉK RUDOLF PÉTERTŐL, HOGY VÁRHATÓ-E AZ UTÓBBI ÉVEK EGYIK LEGSIKERESEBB MAGYAR VÍGJÁTÉKÁNAK, AZ ÜVEGTIGRISNEK A TOVÁBBI FOLYTATÁSA. „ELŐBB-UTÓBB MINDENKÉPP EL SZERETNÉNK KÉSZÍTENI A HARMADIK RÉSZT, IGAZ, ELKAPKODNI SEM AKARJUK" – HANGZOTT RUDOLF PÉTER VÁLASZA.
Ócsai Zoltán: – Nekem a mese évek óta a mindennapjaim része. A nagyobbik lányom igazi mesefüggő, esténként két-három órát beszélünk, olvasunk fel neki. Igaz, közben az ásítás minket is gyakorta megkörnyékez, úgy látszik, ez ragadós. A mesék mellett állandóan játszunk a gyerekekkel, múlt héten például egy szerepjátékkal szórakoztunk, amiben mindenkinek jelmezt kellett magára ölteni, de nem tudtuk befejezni, mert temetésem volt. Amikor készülődtem, a nagyobbik lányom azt hitte, hogy ez még a játékhoz tartozik, s megszólalt: „Aha, akkor most te lelkésznek öltöztél?" Tündéri jelenet volt.

R. P.: – A színészlét egyik leglidércesebb oldala, hogy amikor minden normális ember este leül asz eretteivel megbeszélni a napot, akkor kelünk mi fel az asztaltól. Ráadásul a feleségem is színész, úgyhogy meglehetősen nehezen éltük meg ezeket a pillanatokat a gyerekek öt-hat éves korában. Egyszer, emlékszem, mondtuk a gyerkőcöknek, hogy anya és apa megy játszani a színházba, mire viszszakérdeztek: „Miért nem itthon?"

G. Á.: – Lázár Ervin meseíró említette egyszer a győri evangélikus dispután, hogy úgy tudott igazán jól írni, amikor kicsik vették körül. Amikor viszont megszűnt körülötte a gyerekzsibongás, hamarosan egy épkézláb gondolat sem jutott az eszébe. Ti hogy vagytok ezzel ?

Ó. Z.: – Ugyan ott voltam, amikor ezt szóba hozta Lázár Ervin, de most mégsem tudok konkrétan válaszolni arra, milyen gyerek nélkül élni. Annyira benne vagyunk ugyanis a feleségemmel a gyerekáldás sűrűjében, hogy egyelőre elképzelni sem tudok másik állapotot.

Fociban ismerszik meg az ember

R. P.: – Az semmiféle gondot nem okoz, s az infantilizmusomba lazán belefér, hogy úgy tanuljak szöveget vagy úgy írjak forgatókönyvet, hogy előtte- utána a gyerekekkel vagyok. Sőt, mivel alapvetően lusta természetű vagyok, sokszor örültem, amikor megmentőmként feltűnt a fiam, s azzal nyaggatott, hogy menjünk legózni. Ilyenkor többnyire amásodper c törtrésze alatt meggyőzött arról, hogy most nekem nem szabad szöveget tanulnom, s mennem kell legózni.

Persze amikor olyan munkát végzek, mondjuk, rendezési tervet építek fel, amiben a szétszórt lelkemnek valamiféle rendre van szüksége, akkor nem szeretem, hogy csihi-puhi zajlik körülöttem. Mindennek a gyerekeim iránt érzett szeretetemhez természetesen semmi köze. Amikor nyáron egy-egy tábor felszippantja őket, néha akkor is önkéntelenül benézek a szobájukba. Nem kérdezed meg, mit sportol a lányom?

G. Á.: – Nos, igen. Mit sportol a lányod?

R. P.: – Kérdésed köszönöm, párbajtőrözik. Nagyon érdekes a történet, amikor két éve néztük együtt az athéni olimpiát, s szurkoltunk Nagy Tímeának, egyszer csak kibökte a lányom, hogy ő is párbajtőrözni szeretne. Ezt követően abátyjáv al letörtek két ágat, nekiálltak vívni, mire rövidesen arra figyeltem fel, hogy Szonja mindig elveri Olivért. Egy idő után kedvet kaptam, s ágat ragadtam én is. Úgy gondoltam, két-háromszor hagyom nyerni Szonját, majd megtanítom neki, hogy veszteni is tudni kell. Nos, én sem jártam sokkal több sikerrel, folyamatosan bohócot csinált belőlem. Így került Szonja a Vasashoz, idén korosztályos bajnoki döntőt vívott, s abból gondolom, hogy komolyan veszi ezt a sportot, mert edzések után sohasem nyafog.

G. Á.: – Ha jól tudom, mindketten fociztok. Egyetértetek azzal, hogy a fociban minden benne van, az élet minden szépsége és nehézsége?

Ó. Z.: – Abszolút. A labdarúgás az a játék, ami az élet minden területéhez ad valami támpontot, abűnr ossz mérkőzésekből is rengeteget tanulhatunk. Ráadásul szerintem a pályán lehet megismerni, ki milyen ember valójában. Amint útjára indul a labda, azonnal sok mindenre fény derül, percek sem kellenek ahhoz, hogy megmutatkozzon, ki játszik tisztán, ki alattomosan, ki gyáván.

Jön popper Péter

Az Asztali beszélgetések következő vendége Popper Péter lesz. November 16-án este hat órától a pszichológussal Reuss András beszélget a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának II. számú épületében (Győr, Liszt Ferenc u. 17.). A disputa címe A hit szükségessége, avagy kiben, miben, hogyan, moderátora Galambos Ádám lesz.
R. P.: – Hetente kétszer szoktunk focizni a színészválogatottal, nagyjából mindig ugyanaz a két csapat küzd óriási elánnal egymás ellen. Pár hete véletlenül átkerültem a másik gárdához, s hiszik vagy sem, de pillanatok alatt ugyanolyan erőbedobással tudtam hajtani a korábbi csapatom ellen. Véleményem szerint a nagypolitikában gyakran hasonló helyzettel állunk szemben, vagyis szinte teljes véletlen, ki melyik oldalon tűnik fel. Azoknál a politikusoknál, akiknél semmilyen elképzelés, gondolatmenet, csak sodródás látható – márpedig szerintem igen-igen sokan csak sodródnak a magyar politikában –, róluk mindig az jut eszembe, hogy amit képviselnek, azt nyugodt erővel képviselhetnék a másik oldalon is.

Puskás és az olasz sztárügyvédek 

Ócsai Zoltán
Ó. Z.:
– Igen, az nagyon igaz, hogy pillanatok alatt a korábbi vetélytársunkkal is csapatot tudunk alkotni, ha úgy hozza az élet. Ugyanakkor – s ennek lehet, hogy politikai áthallása lesz – nem szeretem, ha tudatosan döntetlenre játszunk. Emlékszem, néhány éve Balatonszárszón táboroztunk azokkal a református lelkészekkel, akiktől az egyetemen mindig kikaptunk fociban. Balatonszárszón azonban mindenki meglepetésére a rendes játékidő után 5–5-re végeztünk, evangélikus társaim egytől egyig örültek az eredménynek, egyedül csak én erősködtem, hogy folytassuk.

Meggyőztem őket, mire kikaptunk. A csapattársak rögtön kikiáltottak bűnbaknak, ettől függetlenül azonban hiszem, hogy nem szabad döntetlenre játszani.

R. P.: – Ha már a focinál tartunk, azt el kell mesélnem, hogy anno a színészválogatott játszott egy mérkőzést az olasz ügyvédválogatottal. Zárójelben jegyzem meg, hogy a meccset hatalmas hassal Puskás Öcsi bácsi vezette, s azt soha nem felejtem el, hogy intette rendre a puszta hüvelykujjával az olasz sztárügyvédeket. Itthon annak rendje-módja szerint kikaptunk tőlük, de ebben semmi szégyellnivaló nem volt, az olaszok négy játékosa korábban a Juventusban kergette a labdát.

A monzai viszszavágón viszont csodák csodájára győztünk. Ezt a sporttörténeti eredményt pedig kizárólag annak köszönhettük, hogy nem volt pénzünk repülőjegyre, s noha 16 órán keresztül zötykölődtünk Monzáig, útközben igazi csapattá kovácsolódtunk. De hogyatör ténet ne legyen ennyire szép és kerek, miután hazajöttünk, a médiát nem az érdekelte, hogy nyertünk az olaszok ellen, hanem a meghúzódott combom.

G. Á.: – Munka közben szoktatok játszani?

R. P.: – A színházban önmagában egy nagy játékról van szó. A vagány keresésre vagy az anyaghoz történő bátor hozzányúlásra pedig kimondottan a próbák alatt van lehetőség. Ugyanakkor ahogy öregszem, mindinkább a pontosság híve vagyok, amibe természetesen bele kell hogy férjen az adott nap hangulata is.

Okos a bíró

G. Á.: – Előfordult, hogy foci vagy bármilyen játék hevében tisztességtelenül játszottatok?

Ó. Z.: – Havéletlen szabálytalankodásról van szó, akkor ter mészetesen.

R. P.: – Ha tudod, hogy rólad ment ki a labda, akkor bemondod a bírónak?

Ó. Z.: – Persze, hisz annak többnyire nincs tétje. Viccet félretéve: mindig úgy voltam vele, hogy inkább veszítsen tisztességesen az ember, mint hogy tisztességtelenül nyerjen.

R. P.: – Káromkodni szoktál a meccsen?

Ó. Z.: – Nem igazán, de azért erre is akadt példa. Életemben viszont egyszer állítottak ki, de akkor azért, mert dicsértem a bírót. Azt mondtam neki: „Spori, okos vagy."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A népszerűség arra jó, hogy segítsen az ember

Shrek magyar hangja a Vidám Színpadon egy Woody Allen-darabban játszik, otthon pedig újra átéli az újdonsült apuka szerepét. Kislánya az eddigi súlyához képest a már jóval soványabb Gesztesi Károlyt ismerheti meg, mivel a Szabadság, szerelem című film forgatása során lefogyott harminc kilót. Tovább olvasom