Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

A Mojszejev újra Magyarországon

Az átütő sikerű novemberi Mojszejev-turné szinte kiáltott a folytatásért! A méltán világhírű társulat 2009 márciusában ismét hazánkba látogat. Aki még nem látta az orosz táncosok valamelyik produkcióját, azoknak feltétlenül, de a korábbi nézőknek is érdemes az új előadásokra is ellátogatni.
Az idei előadást a mester fiatalkori éveiben tett utazásai ihlették, amikor is húszas-harmincas években gyalog és lóháton bejárta az országot, ismerkedett a különböző népek táncaival, gyűjtötte az élményeket és motívumokat. Mojszejev sokat küzdött a „felkent" szakértőkkel, hogy érvényesíthesse elképzelését – a cselekményesség erőteljes kifejezését a táncban, továbbá a néptánc és az akadémikus balett elemeinek ötvözését –, de táncosaival is, amíg kialakította saját stílusukat.

A Népek táncai című előadás a szcenikus orosz néptánc mellett bemutatja a különböző nemzetek hagyományait, testi kifejezésrendszerét. Az előadásban a kínai, a spanyol vagy görög motívumok éppúgy élnek meg külön egységként, ahogyan a zenei utazás egy tökéletes egészet alkot. A fergeteges produkciót a hazai közönség március 25-én Győrben csodálhatja meg.


A világklasszis társulat több évtizedes sikersorozata töretlen. Amerikától a Távol-Keletig mindenhol telt házak várják a varázslatot, amelyet a különleges képességű és képzettségű táncosok nyújtanak. A régi és új rajongók egyaránt feledhetetlen élményre számíthatnak idén is Magyarországon.

Olvasóink írták

  • 2. gabodick 2009. március 23. 16:42
    „HAJRA, BALAZS, EN NEKTEK DRUKKOLOK! GABOR”
  • 1. gabodick 2009. március 23. 16:42
    „HAJRA, BALAZS, EN NEKTEK DRUKKOLOK! GABOR”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az űrből vár hívást a volt nagykövet

Barátja, Simonyi Károly megígérte neki, hogy a napokban ismét felhívja az űrből. A Korda filmstúdió… Tovább olvasom