Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

A lehetetlen határa odébb van

Kezdetben saját kollégái is nevettek dr. Domján Lászlón, mára kétszázezer ember végezte el hazánkban az általa meghonosított agykontrolltanfolyamot. Kifejezetten örül, ha szkeptikusokat lát a tanfolyamán, bár leszögezi, a módszer nem csodaszer, ˝pusztán˝ saját képességeink tudatos, jobb kihasználása. Az agykontroll idén húszéves Magyarországon.

– Tizenegy évig azt hittem, hogy a legjobb házasságban élek, aztán kiderült, hogy csak én éreztem így, a feleségem nem. Beleszeretett valakibe, elhagyott, én pedig testileg-lelkileg belebetegedtem a válásba.

Az ízületeim begyulladtak, padlón voltam. Az Ausztráliában élő nővérem ekkor küldte el az ott megjelent agykontrollkönyvet, ami átlendített a válságon. Amint ellazult állapotban gondolatban megbocsátottam, és képletesen elengedtem a feleségemet, a fizikai panaszaim is megszűntek. Olyan erős harag élt bennem, hogy megbetegített. Azóta megtudtam, hogy kutatások szerint a krónikus betegek többségének életében folyamatosan jelen van a harag: dühös valakire, az életre, vagy bűntudat képében saját magára.

dr. Domján László
dr. Domján László

– Ön személy szerint miben változott a legnagyobbat az elmúlt húsz évben?

– Egy mély, belső nyugalom alakult ki bennem. Korábban állandóan „vibráltam", sokat szorongtam, idegeskedtem, s bár ma is rengeteget dolgozom, olyan béke alakult ki bennem, ami megfizethetetlen.

Egyetemi tananyag lett a relaxáció

– Emlékszem, húsz évvel ezelőtt úgy néztek az agykontrollt végzettekre, mint valami csodabogarakra. Változott ez azóta?

– Akkor az orvos kollégáim még megmosolyogtak, ma már sokan közülük használják a módszert. A rangos harvardi orvosi egyetemen pedig tanítják azt, amit mi a tanfolyamokon: külön tanszék jött létre komplementer medicina – kiegészítő orvoslás – néven, ahol tanítják az ellazult állapotban történő vizualizálás hatását, szerepét.

– Pedig tulajdonképpen a ma már senki által meg nem kérdőjelezett placebohatás ismerete is egyfajta elismerése a fentieknek, nem?

– Igen, s már az ötvenes években tudományosan dokumentált eseteket jegyeztek fel arról, hogy a gondolataink hogyan befolyásolják a testünket, azóta pedig a placebo hatása teljesen elfogadott az orvoslásban.

– Az sem győzi meg a kétkedőket, hogy a keleti kultúrákban szinte mindenhol jelen van a meditáció, az elmélyülés?

– A nyugati kultúra más: pörgős és sikerorientált, ami arról szól, hogyan szerezzünk, hogyan dolgozzunk még többet. Ezt azonban nem lehet a végtelenségig büntetlenül csinálni. A stresszt kezelni kell, különben elbánik velünk. A leggyakoribb halált okozó betegségek között az első hat „helyezett" – köztük a szívinfarktus, az agyvérzés és a rák – bizonyítottan és szorosan összefügg a feszültséggel, a stresszel. Az évi egy hét nyaralás nem vezeti le mindazt, amit nap mint nap begyűjtünk, mint ahogy nem lehet egyszerre egy hatalmasat aludni, hanem mindennap aludni kell. A relaxálás tanulható, s a legtermészetesebb módja a feszültség kezelésének. Persze nemcsak az agykontroll alkalmas erre, számos jó módszer van, a jógától az autogén tréningen át a transzcendentális meditációig.


Világnézettel nem foglalkozunk, az magánügy

– Nagyon sokan támadták az agykontrollt, mondván, hogy ellentétes az egyház tanításaival, s könyveikben sajátosan értelmezik a „felsőbb erőt". Húsz év alatt sikerült összeegyeztetni a kettőt?

– Ma is van olyan egyház, ahol nem néznek minket jó szemmel, de van számos hitoktató, lelkész, sőt, püspök, aki elvégezte a tanfolyamot. Nem arról van szó, hogy úgy táncol a világ, ahogy én fütyülök, és mindenhatóvá válok, hanem arról, hogy van az elmének egy közvetlen teremtő ereje, amellyel hatni tudunk a testünkre, bizonyos mértékig még történésekre is. De nem véletlenül tesszük mindig hozzá a kívántakhoz, hogy „az történjen, ami mindenkinek a legjobb". Mindenki életében előfordult már, hogy nagyon vágyott valamire, ami mégsem következett be, és később, utólag visszatekintve kiderült, jobb, hogy így történt. Bölcs hozzáállás, hogy ugyan valóban nagyobb mértékben alakíthatjuk az eseményeket, mint ahogy eddig hittük, de rábízzuk magunkat a gondviselésre, s ha a „nagyobb kép" mást mutat jó megoldásnak, legyen úgy.

– Nap mint nap jelennek meg a különböző spirituális és egyéb módszerek, amelyek gyógyulást, meggazdagodást és az életünk megváltoztatását ígérik, miközben egyre gyanúsabb, ha valami a tyúkszemtől a rákig mindenre jó...

– Mindig lesznek bohóckodások, csalók, de ez nem jelenti azt, hogy a lehetőség nem létezik. Az agykontroll nem csodaszer, ami mindent megold, de tény, hogy a lehetséges és a lehetetlen határa sokkal odébb van, mint azt a legtöbb ember gondolná. Mindannyian kiaknázatlan képességekkel rendelkezünk, s a tudatalattinkban hatalmas lehetőség van. Jobb ötleteket tudunk generálni, kérdésekre kapunk választ, problémákra megoldást. Ha strukturált módon, tudatosan tornáztatjuk az elménket, s megtanulunk néhány egyszerű mentális technikát, hatékonyabban tudunk tanulni, betegségeket előzhetünk és gyógyíthatunk meg, kínlódás nélkül megváltoztathatjuk a rossz szokásainkat. Úgy mondanám, hogy az agykontroll egy „mentális szerszámosláda", amely különféle típusú problémákra egyszerű, működő technikákat nyújt.

– Sokan úgy gondolják, hogy az agykontroll csak azért működik, mert nagyon hisz benne az ember. Ennek ellenére úgy tudom, ön kifejezetten örül a szkeptikusoknak a tanfolyamain.

– Ez így van, mert belőlük lesznek a leglelkesebb agykontrollosok! Aki abszolút nem hisz benne, az egyébként nem is fogja használni, de aki kipróbálja és átéli az első sikereket, átbillen az – egyébként teljesen egészséges – kételkedésből a lelkesedés felé. A saját szemének mindenki hisz. Tény, hogy gyakran csak egy komoly krízishelyzet adja meg a lökést a változtatáshoz, de nem kell megvárni, amíg nagy bajba kerül az ember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Találkozás az angyallal

˝Az ember dolga, ha rendben teszi, a halállal nem ér véget, az élet csak a szeretet lehetőségeként… Tovább olvasom