Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

A kritikusok és a közönség is szereti

Rekordidő alatt szervezték meg s a foci EB-vel kellett „megküzdenie" a csütörtökön véget ért VI. Magyar Táncfesztiválnak. Kiss János, a Győri Balett igazgatója szerint mára elvitathatatlan Győrtől a „táncfőváros" cím.
– Május hatodikán éjjel úgy döntöttem, hogy nem lesz fesztivál – aznap tudtam meg az állami támogatás összegét... Éjszaka felhívtam Juronics Tamást, a Szegedi Kortárs Balett vezetőjét, másnapra kialudtam magam, és rájöttem, hogy ezt nem tehetjük meg sem a közönséggel, sem a művészekkel. Lesz, ahogy lesz, gondoltam – mondta Kiss János. És lett. A győri önkormányzat 15 millióval segített és a szponzori támogatásokból is összejött vagy 8 millió forint. 40–42 millió forint tehát a rendezés költsége, ami nemzetközi viszonylatban nem sok, a résztvevők azonban annak ellenére nem érzékelték, hogy „olcsó" fesztivál lenne, hogy kevesebb volt a külföldi vendég és egy kicsit át kellett variálni a műsort is.

Kiss János a kollégáival már készíti a számvetést: mi volt jó, mi kevésbé az idei fesztiválon.

– Ami már biztos, hogy az ingyenes programokat, amelyeket a színház előtti téren láthatott a közönség, meg kell tartani, sőt, bővíteni, színesíteni kell. Jövőre talán sikerül meghívni azokat az együtteseket is, amelyek idén kimaradtak a programból, többek között a Fortedanse és a Transdance társulatát és a Madách Színház táncegyüttesét. Van, aki nem várta meg, hogy bekerüljön a hivatalos programba: mi sem mutatja jobban, hogy Győrben presztízs ott lenni, mint hogy a Budapest Táncszínház, amely nem volt a meghívott fellépők között, saját maga kibérelte a megyei művelődési központot, így végül mégiscsak fellépett... – meséli Kiss János.

Fotó: Bertleff András
Fotó: Bertleff András

Nem minden valósult azonban meg, amit tervezett; a szakmai konferencia, amely a táncvilág problémáit, útjait boncolgatta volna, szervezési problémák miatt elmaradt. Másik nagy szívfájdalma, hogy a fesztivál reklámozására sem jutott annyi pénz – és idő sem –, amennyit szerettek volna.

– Szinte az utolsó percben dőlt el, mennyi pénzünk lesz – gyakorlatilag május 7-én „dördült el a startpisztoly" –, amíg ezt nem tudtuk, addig a program sem volt biztos, így viszont akkor sem lehetett volna kellő reklámkampányt folytatni, ha az anyagiak megvannak rá... – ecsetelte a huszonkettes csapdájának megfelelő helyzetet Kiss János, aki szerint két év múlva át kell hozni az osztrák és a szlovák nézőket is Győrbe.
Azon egyébként több győri politikus is elcsodálkozott, mennyi embert vonzanak a programok, s talán már az sem kérdés számukra, hogyan járul hozzá a városimázs építéséhez a rendezvény. Nagykövetek, neves művészek, szakújságírók viszik a fesztivál – és persze a város – hírét a világba. Kiss János szerint a „táncfőváros" cím már elvitathatatlan Győrtől.

Mary Brennan szakújságíró, aki az angol táncmagazinokat tudósítja Győrből: – Igazi kuriózum, hogy párhuzamosan futnak az exkluzív színházi és az ingyenes szabadtéri előadások, ilyet nem nagyon láttam még hasonló fesztiválokon. Edinburghban ugyan az utcákon adnak elő részleteket a bemutatandó darabokból, de csak promóciós céllal. Győr ebben idén erősebb volt, mint valaha, ami fontos, hiszen a város lakói – azok is, akik egyébként nem váltanának jegyet egyik programra sem – így érzik igazán magukénak a fesztivált. Szintén újszerű ez a fajta műfaji sokszínűség, a klasszikus és a kortárs, kísérletező darabok ilyen mértékű keveredése.

Celie Barbier szakújságíró, aki francia, ír, brazil és spanyol lapokban ad hírt a fesztiválról: – Nyomon követem az európai táncvilágot, s feltették nekem a kérdést, hogy hol tart Magyarország most. Nos, örömmel látom, hogy a kísérletező színház itt valóban kísérletezik, s nem évekig azon gondolkodik, hogy „bár újra megtalálnám azt a mozdulatot...!". Igazi intellektuális munka áll a látott produkciók mögött. Eközben pedig a kortárs tánc annak is vizuális élményt nyújt, aki nem lát és nem érez mögé semmit, így senki nem érzi úgy, hogy kimaradt volna valamiből.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Marosi István: A zene örök életre útravaló

Augusztus elejétől összevonják a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskolát és a Richter János… Tovább olvasom