Kisalföld logö

2018. 06. 22. péntek - Paulina 16°C | 29°C Még több cikk.

A játék drog, másnaposság nélkül

A játék: a való világ kicsiben - tudtuk meg Györgyi Erzsébettől, a Magyar Játéktársaság elnökétől.

Bőrruhás bombázó mellett cumis csecsemő bámul. Varrógép fölé görnyedő anyókát les a macska. Az asztalon porceláncsészék, teáskanna, körülötte egymásra csodálkozó szemekkel mozdulatlanságba dermedt kiöltözött társaság. Nem élnek. Amit látunk, a való világ kicsiben. A játék ugyanis ez – tudtuk meg Györgyi Erzsébettől, a Magyar Játéktársaság elnökétől a győri babakiállításon.

– Ha megfigyeljük a gyerekeket, láthatjuk: sokszor azt játsszák el, ami körülöttük történik. Ha orvoshoz vitték őket, másnap a macskájuk vagy a babájuk feltétlenül megbetegszik és injekciót kell hogy kapjon. Ha bántották őket, ők is kiabálnak, majd elfenekelik a babájukat. De ugyanígy a családi élet ünnepeit is eljátsszák, kedveltek a babalakodalom figurái, újraélnek egy keresztelőt vagy születésnapot. De sokszor még eszköz sem kell, különböző szerepekbe bújnak, és saját maguk válnak a játék eszközévé. Egyszerűen rámutatnak egymásra, és azt mondják: te mostantól király vagy, te huszár, te meg szakács.

– Gondolom, ez így volt mindig az emberiség történetében. De vajon a játékokon keresztül láthatjuk-e azt is, ami változott a világban az évezredek során?

– Nem sok minden. Igazából nem a fontos dolgok. Hiszen valaha csontdarabokat dobáltak, ezek voltak a dobókocka ősei. De a játék ugyanaz maradt. Például az ókorban is dobtak fel egyszerre több követ, amelyeket aztán vagy tenyérrel vagy kézháttal kellett elkapni. Ezt ma is játsszák. A baba is örök, csupán az anyaga, a kivitelezése más. Vagy ha a felnőttek játékait nézzük, ilyen a sakk vagy a kártya, hát ezek is évezredes hagyománnyal bírnak. A golyót gurítják, mindegy, hogy csontból, fából vagy műanyagból készült.

– A játék persze főként a gyerekeké. A felnőttek esetében sokszor negatív megítélést kap, ha játszanak, ahelyett, hogy valami komoly dologgal foglalkoznának.

– A pszichológusok szerint a játék nélkülözhetetlen mindenkinek. A felnőttnek éppen olyan fontos, mint a gyereknek. A gyermek az élet élményeit dolgozza fel a játék segítségével. Aztán ahol gyerek van, ott a felnőttet is bevonják a játékba. A családi összetartozás eszköze lehet egy-egy ünnepi este, amikor körbeülik kicsik és nagyok a társasjáték tábláját. De a játék a felnőttek között is erősítheti az összetartozást. A két világháború között közismert volt, hogy a híres írók, költők szójátékokat játszottak, vagy barkochbáztak. Az egyetemisták jeleneteket játszottak el darabokból, ki kellett találni, hogy melyik darabról van szó. De itt van korunk népszerű játéka a Monopoly vagy az Activity. Különböző képességeket fejlesztenek a felnőttek esetében is. Játék nélkül tehát az ember egyszerűen elképzelhetetlen.

– Vannak azért alkalmak, amikor szívesen elképzelnék egy ember életét játék nélkül. Ilyen a szenvedélybetegek, a szerencsejátékosok esete.

– Nos a játékszenvedély azért alakul ki, amiért egyébként a játék a felnőttnek is fontos: kikapcsolódásnak indul. Amikor játszunk, akkor egy csomó mindent kikapcsolunk, csak a kitűzött cél létezik. Teljesen képesek vagyunk megfeledkezni a világról. Most lesz egy konferenciánk a Millenáris Parkban, ahol az egyik előadás címe jól kifejezi miről is van szó: A játék olyan drog, amelyet nem követ másnaposság. Nos szélsőséges esetben, amikor megoldhatatlan gondokkal küzd az ember, a játékba menekül. De itt sem önmagában a játékkal, hanem a nyerőjátékokkal van a gond, hiszen később már az elvesztett pénz visszaszerzése válik kényszerré.

– Árulkodik-e rólunk, hogy milyen játékosak vagyunk, vagy milyen játékokat szeretünk? A virágszeretőkről tudjuk, hogy rossz emberek nem lehetnek. De milyen a játékos ember?

– Szerencsés. A játékosság ugyanis nagyon pozitív hajlam. Próbálják éppen ezért a munkaalkalmasság megítélésében is használni. Ezzel persze óvatosan kell bánni. Arról van szó, hogy megfigyelések sora alapján állítják, hogy a játékos ember kreatívabb, rugalmasabb, ötletesebb. Azok, akik belemerevedtek a felnőtti szerepbe, nem képesek kikapcsolni, azok nehezebben reagálnak egy-egy váratlan helyzetre. Az élet márpedig bonyolult, különféle előre nem látható eseménnyel lep meg bennünket. Állítólag a játékba „belemenő", játékot kedvelő típus nem a rémülettel kezdi a reagálást, hanem gyorsan keresi a feladat megoldását. A nem játékos típus viszont nehezen és hosszú ideig dolgozza fel a változásokat. Észnél kell azonban lenni, mielőtt ilyen alapon akarnánk dönteni egy állás betöltéséről, vagy egy munkamegbízás kiadásáról, hiszen ezt a megfigyelést is érdemes rugalmasan kezelni, sok más egyéb tulajdonsággal együtt értékelni. Vannak, akik egészen odáig mentek el, hogy a játékos ember sikerre van ítélve. Az élet természetes velejárójának tartja a megpróbáltatásokat, könnyebben veszi az akadályt. Míg aki nem tartja természetesnek az élet játékterét, amin többféleképpen fordulhat a kocka, aki határozott elképzeléssel viszonyul a valósághoz és nem engedi, hogy változzon benne valami, az többet szenved, annak nehéz a helyzete. Még olyat is hallottam, hogy a halálos kórokat is azok vészelik át, vagy meg sem kapják, akik játékosak. De ez már igazán nem az én szakterületem.

– A közelmúlt évtizedeihez képest a mai korban mintha főszereplővé válna a játék a hirdetésekben, a televíziók műsoraiban. Szaporodnak a rejtvénymagazinok. A gyártók és a kereskedők játékakciói is azt jelzik: a homo ludens vámszedői  már a spájzban vannak. A bennünk szunnyadó játékos ellenünk fordítható fegyver, hasznot húzhatnak belőle. Valóban veszélyes ez?

– A bennünk szunnyadó játékosról nekem inkább az jut eszembe, hogy az ilyen játékos emberek képesek arra, hogy egyszer csak hátat fordítsanak korábbi életüknek és új karriert csináljanak. A szűk környezetemben például nem egy nyugdíjaskarriert látok. 1987-ben alakult meg a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, a tagjai muzeológusok, gyűjtők, kézművesek, játékkészítők, kereskedők, közművelők, pszichológusok, különféle magánszemélyek. Nyolcszázötvenen vagyunk. Forgó címmel lapot adunk ki, honlapunk van az interneten. Közülük nem egy nyugdíjasként váltott szakmát és ért el páratlan sikert. Nyugaton felfedezték a játék fontosságát a mindennapi életben. Ezt tette a kereskedelem, a média is. Nekünk nem a játékkal van bajunk. Hanem inkább azt mondjuk: legyen igényes, ösztönző az a játék, amit adunk az embereknek. Ezért az egyik legfontosabb törekvésünk, hogy menedzseljük, ismertté tegyük értékeinket, az igényes játékipart, az alkotókat, hiszen hagyománya ennek nálunk nem volt. Kétoldalú érdek ez, hiszen az igényes, ösztönző játékkal a társadalmat, a közösségeket gazdagítjuk igényes, kreatív emberekkel. Ha a játékon keresztül a kultúrát terjesztjük, akkor a kulturált ember tud választani igényes és silány között.

– Ha a játék az élet kicsinyített mása, akkor vajon tükröződik-e ma a játékokon a sokféle identitászavar, amivel küzdünk? Mit kezdjünk például a nemi szerepek keveredésével, a nyilvános homoszexuális-demonstrációkkal, a meztelenkedéssel? Mikor egy babának két anyukája vagy apukája van, sőt, amikor egy baba anyukája egyszer csak visszaoperáltatja magát apukává.

– A múltban is volt olyan, hogy egy kislány inkább focizni szeretett vagy egy fiú is szívesen babázott volna, ha az nem lett volna szégyen. A mi társaságunk babakészítői között is van nem egy férfi. Az ideológia erre az, hogy lehetőleg ne kössük meg senki kezét. Ne forszírozzuk mereven, hogy ki mivel játsszon. A gyerek válasszon a saját hajlama alapján, hogy baba vagy kisautó szerez neki örömöt.

– Mi volt előbb: játék vagy játékos? Azaz, ha egy kislánynak babát adok, kislányos lesz-e, ha autót, fiússá válik-e? Befolyásolja-e a játékeszköz a fejlődését?

– Egyértelmű, hogy a gyerek van előbb. Hiszen ha megfigyelik a babákat, az első játékszerük a kezük. Órákig tudják forgatni, mozgatni, nézegetni, szopogatni, elszórakoznak vele. A csörgőt csak később kapják. Vagy ilyen „nemtelen" játék a takaró. Egy rongydarabbal órákig játszik. Fejére húzza, előbújik alóla, visszahúzza. Ami a természetben található, minden játék, és egyforma a fiús természetű lánynak, lányos fiúnak egyaránt.

– A kövek, a rongydarabok örök játékok. De mi van az újakkal? A virtuális játékokkal, az internettel?

– Azt mondtuk az elején, hogy a játék az élet kicsinyített mása. A virtuális játékokat jónak tartom, de a mértékükkel van a baj. Az lenne a fontos, hogy a játékosok – gyerekek vagy felnőttek akár – ne váljanak gép elé szögezettekké. A valóságot ne a gépen keresztül ismerjék meg.  Töltsenek időt a valóságos környezetükkel, benne a valódi tárgyakkal, amelyeknek kiterjedésük, súlyuk, anyaguk, szaguk van, nemcsak képek. Ami eltörik, az a valóságban törik el, ott maradnak a cserepek, fáj, ha felsértik a bőrt. Nemrég szemtanúja voltam egy kiállításnak, amelyen játék katonákat is bemutattak. Épp a győri csatát modellezték. Felállították Napóleon ötcentis katonáit a magyar nemesi felkelés vitézeivel szemben. Ehhez a játékhoz két csapatvezető kell, aki megfogja a katonát, és szó szerint előreviszi a támadást. Bármilyen is a játék, sose feledjük, a játék és a valóság egészséges arányát megtartani, hogy egészségesek maradjunk. És persze belül őrizzük folyamatosan a képességet a játékra, az új meg új szerepekre, amik elé a valóság állít bennünket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tovább olvasom