Kisalföld logö

2017. 01. 23. hétfő - Zelma, Rajmund -7°C | 2°C Még több cikk.

A Hamász

A Hamász neve először 1987 decemberében bukkant fel a hírekben, röviddel az első palesztin felkelés (intifáda) kirobbanása után. A radikális mozgalom neve voltaképpen mozaikszó: a Harakat el-Mukarmana el-Iszlamíja (Iszlám Ellenállás Mozgalma) rövidítését takarja.
Az Egyiptomban tevékenykedő Muzulmán Testvériség fundamentalista szervezetből kinőtt Hamász alapítója, Ahmed Jaszin sejk nem hitt az Izraellel való megbékélésben, és hallani sem akart a zsidó állam elismeréséről, de még annak létjogosultságáról sem. Ezt az álláspontot tükrözi a mozgalom jelvénye. Ezen két, egymást keresztező kard látható, fölöttük a jeruzsálemi Sziklatemplom (a muzulmánok egyik legbecsesebb szentélye), valamint a mai Izrael zöld térképe, benne a Jordán folyó nyugati partjával. E határok között akarja a Hamász létrehozni a palesztinok iszlám államát, ami Izrael állam megsemmisítését feltételezi.

A Hamásznak három arca van: mint politikai párt, mint szociális segélyszervezet és mint terrorcsoport. Segélyező tevékenységével jelentős népszerűségre tett szert a palesztinok körében: iskolákat és kórházakat épített és tart fenn, amivel főleg a szegények között vívott ki magának jelentős támogatottságot. Ennek (is) volt köszönhető, hogy 2006 januárjában nagy fölénnyel nyerte meg a palesztin területeken rendezett parlamenti választásokat, legyőzve Mahmúd Abbász palesztin elnök addig kormányzó pártját, a Fatahot. Másfél évvel később a Hamász katonai puccsal magához ragadta a hatalmat a Gázai övezetben, amely mindig is az iszlamista mozgalom fellegvárának számított (ugyanakkor a Fatah hívei Ciszjordániában alkottak többséget).

Jaszin sejkkel célzott izraeli légi csapás végzett 2004 márciusában. A Hamász vezetője Gázában Iszmáil Haníje, ám a szervezet valódi, politikai vezére Háled Mesaal. Ő évek óta Damaszkuszban él önkéntes száműzetésben, egyúttal ő tartja a kapcsolatot a mozgalom külső támogatóival, Iránnal és Szíriával.


A radikális mozgalom emberei 1994 óta több száz izraelit gyilkoltak meg öngyilkos merényletekben, illetve Gázából indított rakétákkal. A Hamász fegyveres alakulatai 30–40 ezer tagot számlálnak. Ezek a részben igen jól kiképzett harcosok páncéltörő fegyverek és légelhárító lövegek mellett nagyszámú rakétával is rendelkeznek. A Kasszám nevű kisebb példányok (hosszuk mintegy 60 cm, tömegük 8 kg) hatótávolsága 4–5 kilométer. A továbbfejlesztett Kasszám–2 rakéták már 15–20 kilométerre lévő célpontokat is képesek elérni. Bár ezek valamivel nagyobbak, mint elődeik, indításukhoz nincs szükség stabil állványra; emiatt nehezebb bemérni és megsemmisíteni őket.

Újabban a Hamász emberei szovjet tervezésű Grad rakétákat (a II. világháborúból ismert Sztálin-orgonák kései utódai) is bevetnek Izrael ellen. E fegyver hatótávolsága 30–35 kilométer; a Gázai övezet északi pereméről indítva képes csapást mérni olyan célpontokra, amelyek Tel-Avivtól 40 kilométerre délre fekszenek. A viszonylag kis hatótávolság miatt az izraeli hadsereg ma még nem tudja megsemmisíteni a Hamász által indított rakétákat; az elhárítás a fenyegetett térség lakosságának figyelmeztetésére korlátozódik 15–30 másodperccel a becsapódás előtt.

A német ARD televízió értesülése szerint amerikai és izraeli szakértők már dolgoznak egy lézervezérlésű eszközön, amely megbízhatóan lenne képes repülés közben megsemmisíteni a palesztin rakétákat – ez azonban még „a jövő zenéje".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legkisebb hölgy megtalálta a nagy Ő-t

Miss Marlis meglehetősen alacsony termete ellenére ugyanúgy éli hétköznapjait, mint bárki más. Autót… Tovább olvasom