Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

A gyémánthoz emberi vér tapad

A gazdagság szimbólumaként ismert gyémánt ékszerek vásárlása és viselése komoly morális gondot okoz a tehetõseknek.

A gazdagság szimbólumaként ismert gyémánt ékszerek vásárlása és viselése komoly morális gondot okoz a tehetőseknek. A Véres gyémánt című film nem tesz jót a gyémántkereskedelemnek, aggasztja a világ legnagyobb gyémántkonszernjét. A film üzenete: a szép drágakövekhez sokszor vér tapad.

A Véres gyémánt azokról az afrikai drágakövekről szól, melyek felkelő fegyveres lázadók kezén lévő bányákból származnak, így a gyémántok nemzetközi piacra történő értékesítése közvetlenül támogatja az emberi jogokat súlyosan megsértő, Afrika különböző országaiban zajló polgárháborúkat, melyek során ezreket kínoznak, csonkítanak, erőszakolnak és ölnek meg, és több millió embert kényszerítenek menekül é s re.


Afrika áldása átokká lett


A világ legnagyobb gyémántkonszernje a film miatti aggodalma folytán igyekezett is az utóbbi időben meggyőzni a sajtót, s rajta keresztül a vásárlókat. Újságírókat hívott meg gyémántbányáiba, bemutatta az alkalmazottaknak indított AIDS-projekteket, dicsérte a dél-afrikai viszonyokhoz képest magas béreit és rámutatott, hogy micsoda áldás Afrika számára a gyémántipar. Egy ideje súlyt helyeznek arra, hogy ne hozhassák öszszefüggésbe a véres gyémántokkal. Sierra Leonében például 1987-ben, 4 évvel a szörnyű polgárháború kitörése előtt beszüntette a gyémántvásárlást. Ám mégis Sierra Leonéhoz kötődik a konszern színe változása. Amikor ugyanis a kilencvenes években a polgárháború hatására a Global Witness (Globális tanú) elnevezésű nemzetközi szervezet hatásos kampányt indított a véres gyémántok miatt.

A véres gyémántok elleni kampány katasztrófával fenyegette a konszernt, s az gyorsan reagált: az ENSZ-szel és nem kormányzati szervekkel közösen kidolgozott egy ellenőrzési mechanizmust, amelyet a dél-afrikai gyémántvárosról Kimberley-folyamatnak neveztek el, s amelynek lényege, hogy csakis olyan gyémántok vásárolhatók, amelyek konfliktusmentes övezetekből származnak és amelyeknek származása a kormányok által kiállított igazolások alapján nyomon követhető.


Egy marék dollárért falut irtanak


Ma már 68 állam vesz részt a Kimberley-folyamatban, s ennek eredményeként a világ kereskedelmében a véres gyémántok része 1 százalék alá esett, noha ez az arány alig néhány éve becslések szerint még 4–25 százalékot tett ki. A dél-afrikai De Beers ellenőrzi az évente 8,3 milliárd dollárra becsült afrikai gyémántkitermelés 70 százalékát, s a céget, valamint tulajdonosait, a mesésen gazdag Op p e n h e i - mer családot a zavarosban halászás és a cinizmus levegője lengte körül. Volt idő, amikor felvásároltak minden felkínált drágakövet, hogy magasan tarthassák az árakat, és kereskedők kisrepülőgépeken rendszeresen eljártak a kontinens legszörnyűbb vérszívóihoz, köztük az állítólagos lázadó Jonas Savimbihoz, hogy gyémántokat vásároljanak tőlük, azok pedig rakétákba fektették a kapott pénzt. Ma a véres gyémántok csaknem mindegyike a polgárháború dúlta Elefántcsontpartról származik. Az ország éppen a háború miatt a Kimberley- folyamat értelmében nem adhat el gyémántokat, de a saját lelőhelyekkel nem rendelkező Ghána segítőkész: a határon átcsempészett köveket ott némi baksis fejében igazolással látják el. A Kimberley- folyamat tagállamai októberben tartott, legutóbbi közgyűlésükön három hónapot adtak Ghánának, s ha nem sikerül rendeznie a kérdést, kizárják a folyamatból. Ami Sierra Leonét illeti, a több tízezer halálos és még több megcsonkított áldozatot követelő polgárháború az angolok kemény beavatkozásával ért véget 2000-ben. A gyémántbányák újra állami ellenőrzés alatt állnak és valóságos áldást jelentenek a nagyon szegény országnak: a gyémántokból származó exportbevétel csak tavaly 60 százalékkal 120 millió dollárra nőtt. Ami pedig a polgárháborús övezetekben véres gyémántokat vásárló zsoldosokat, zavarosban halászó fegyverkereskedőket illeti, azok most éppen Kongóban ténykednek: ott van arany, és elegendő milicista, akik egy maréknyi dollárért készek egész falvakat kiirtani. Csak éppen a véres aranyról még nemigen esik szó...

A gyémántkereskedő hallgat

A dunakiliti milliárdos gyémántkereskedőt Csebi Pogány Alajost is felkestük, hogy meséljen. Bár a gyémántokból írta doktori disszertációját 55 éves korában, a kastélytulajdonost nem tudtuk szóra bírni, így sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta a gyémánthoz tapadó véres történeteket.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Államfőket vadásztatott Afrikában

Vetített képes előadáson járta újra végig közönségével Afrikát Bozóki László, a jelenleg Balatonföldváron élő vadász Győrben, a Galgóczi Erzsébet-könyvtárban. Az erdész-vadásziskolát végzett fiatalember szülei javaslatára kitanulta a burkolószakmát, ez is nagy segítségére volt, mikor 1972-ben elhagyta az országot, hogy megvalósítsa álmait. Tovább olvasom