Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

43 év a mentés szolgálatban

A mentők munkája csapatmunka. A sürgősségi ellátás fizikailag és pszichésen nagy megterhelés.

A mentők munkája csapatmunka. A mindennapi sürgősségi ellátás, fizikailag és pszichésen nagy megterhelés, s a hivatásban egyaránt vannak kudarcok, örömök. A megyei mentőszolgálat nyugalmazott vezető mentőtisztje, Nagy Béla 43. éve szolgál a szervezetnél.
– Talán, ha többször próbálkozom, mint több barátom, bekerültem volna az egyetemre. De aztán szenvedélyemmé vált a mentés, eljegyzett egy életre – kezdte beszélgetésünket Nagy Béla.

Nagy Béla
A mentőtiszt kezdetben segédápolóként a megye különböző mentőállomásain helyettesített. Sokszor havi 340 órát dolgoztak 24 órás váltásban, pihenést, útiköltséget, kiküldetést nem fizettek részükre.
– Sopronban laticelen, a folyosón aludtam a szabadnapomon. A kapuvári mentőállomást börtönből alakították ki, az ajtókon akkora nyílások voltak, hogy télen a szél behordta a havat. Akkoriban a mentőszolgálatnál a háborúból visszamaradott Dodge, Phenomén, majd Nysa mentőautók üzemeltek, fűtés nélkül, kopott gumikkal, minimális egészségügyi felszereléssel.

A szolgálatnál Nagy Béla a létra minden fokát megjárta a mentőállomás-főápolótól a szolgálatvezetőn át a városi, majd megyei vezető mentőtiszti beosztásig. Egészségügyi főiskolát is elvégezte. Győr és a megye életében meghatározó gyógyító-tanítóknak adhatta át a betegeket, akik iskolákat alapítottak. Munkatársai voltak olyan orvosok, akiktől a szakmát tanulta.
– Két hete voltam a szolgálatnál, amikor egy srác félrenyelt egy cseresznyét. Kiértünk a faluba, a fiú négyet, hatot lélegzett percenként, a klinikai halál előtt volt. Gégemetszést kellett csinálni, hogy kapjon levegőt. De se a körzeti orvos, se én nem akartuk elvállalni, végül el is rontottuk a vágást. Ömlött a vér, befele is folyt, ettől azonban olyan köhögési rohama lett a srácnak, hogy a vágott lyukon kiugrott a cseresznye. Beértünk a kórházba, a főorvos vette át a beteget, s kiabált, hogy a mentők meg akartak ölni egy gyereket. Utána húsz éven keresztül, amikor találkoztunk, mindig mondta: csak a nyakát ne.
Nagy Béla főnökei között volt, akitől az oxyológiát, mint szakmát, volt, akitől a beteg iránti alázatot és tiszteletet, s volt, akitől az egymás iránti megbecsülést tanulta meg.

– A mentő munka csapatmunka. Mindennapi sürgősségi ellátás, fizikailag, pszichésen nagy igénybevételt jelent. S a szakma nem mindig hozza a sikerélményt. Egy gyermek sikertelen újjáélesztését, vagy egész családok tragikus, hirtelen elvesztését nehéz feldolgozni. Állandó a készenlét, nem lehet tudni, hogy a következő percben mihez vonulunk ki.
Ott volt kollégáival a gázgyári tűznél, s ott volt a vagongyárban, amikor a martin-kemence robbant be, s a kifröccsenő forró acéltól 12 dolgozó halt meg.
– A martin-kemencénél én voltam a kárhely parancsnok. Ott nem „csak" elégtek az emberek, hanem a belélegezett, több száz fokos levegő égette szét a légutaikat. Ráadásul akkor még nem volt rádió, a vagongyári telefonon tudtuk tartani a kapcsolatot a mentőállomással. Természetesen van öröm is a munkánkban, mint egy sikeres újraélesztés, vagy amikor egy rendellenes szülést sikeresen, lakáson vagy mentőautóban levezetünk.

A mentőknek egyszer hóviharban kellett beszállítaniuk a győri kórházba Mórichidáról egy szülő nőt és egy nyílt lábszártöréses beteget.
– A határőrségtől kértünk segítséget, jöttek kiskatonák. Hordágyunk azonban egy volt, s egyik segítségre szorulót sem lehetett gyalogoltatni, így egybe fektettük a nyílt lábszártöröttet és a szülő nőt, majd összekötöztük őket, hogy le ne essenek. Jó egy kilométert cipeltük a hordágyat, de a baba is meglett, meg a törött lábút is behoztuk.

A mentőszakmában folyton tanulni, fejlődni kell, elsajátítani az új terápiákat, megismerni az új eszközöket. Mindehhez biztos családi háttér kell.
– A folytonos távollétet, állandó feszültséget nem mindenki viseli el. Az elmúlt évtizedek alatt nagyon sok szigorló egészségügyi szakiskolás, mentőápoló szakmai felkészülését segítettem. Mindig végeztem oktatást társadalmi munkában. Véleményem szerint a társadalom nem lehet meg közösségi társadalmi munkát végző és karitatív segítők nélkül, mert elembertelenedik.

A rendszerváltáskor változott az OMSZ struktúrája és új vezetés állt fel. Nagy Béla közös megegyezéssel lemondott vezetői tisztségéről.
– Kivonuló mentőtisztként dolgoztam tovább a győri mentőállomáson. Jól éreztem magam, újra azt csinálhattam, amit szerettem. Személyesen segítettem a bajbajutottakon, életeket menthettem. Jó világom nem tartott sokáig. Megkerestek, hogy vállaljam el a megyében évek óta üres szakszervezeti titkári funkciót. Meglepődtem, mert elég sokáig a pálya másik felén „játszottam". De elfogadtam a kihívást.

Röviddel később a mentőszervezet akkori főigazgatója felkérte Nagy Bélát, hogy alakítsa meg a Közalkalmazotti Tanácsot és vállalja el a vezetését.
– Úgy vállaltam a budapesti státuszt, hogy a győri mentőtiszti kivonulást és a szakszervezeti titkárságot megtartottam. Nem volt könnyű, de sikerült, s az elnöki tisztséget azóta is betöltöm. A mentők országos belső lapja, az Eset Zászló, a mentők országos belső lapja megszűnt. Helyette elindítottuk a Mentőhíradót, amelyet tíz évig szerkesztettem.

Nagy Béla részese volt a Mentők Önkéntes Nyugdíjpénztára megalakításának, aminek már több ezer tagja van, több mint egymilliárd forint a vagyona.
– Nem voltunk babonásak, tizenhárman indítottuk, negyvenhétezer forinttal. Önkéntelenül eszembe jut, gondolom másoknak is, hogy aki ennyi mindent csinál, valamit nem jól csinál. Ezért negyven év után lemondtam a mentőtiszti kivonuló státuszomat. Azóta nem a betegeken, hanem a mentődolgozókon igyekszem segíteni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három évtizede győri színpadon

Születés- és névnapja is közeleg, s ahogyan mondja, szerencsés, mert a színpadon ünnepelhet. Tovább olvasom