Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

365 nap a Föld körül

Egy fiatal magyar pár merész vállalkozásra szánta el magát: egy év alatt körbeutazzák a földgolyót. Géczi Katalin és Grubits László munkájukat is feladták az egyéves „kalandért", de – mint mondják – megérte.
Szabadlábon a világban

A 365 nap alatt tizenhét, többségében fejlődő országot kerestek fel, dolgoztak nepáli árvaházban és eldugott afrikai faluban. A néhol hajmeresztő, néhol szívet melengető kalandokat Katalin könyvben eleveníti fel. A kötet a közelmúltban jelent meg Szabadlábon címmel.

Egy év nagy idő. De ha olyan rengeteg kalandot, élményt és izgalmat próbálnánk belesűríteni 365 napba, amit egy fiatal magyar házaspár 2002 nyarától, valószínűleg nem lenne könnyű dolgunk. Katalin és László komoly elhatározással feladta közgazdász és pénzügyi elemző munkáját, és nekivágtak a világnak. Egy éven keresztül utaztak, felkeresték öt földrész tizenhét országát, és annyi mindent láttak és tapasztaltak, ami másnak talán egy életen át sem sikerül.

– A többség nem meri megtenni a nagy lépést, mert attól fél, hogy mindaz, amin addig fáradozott, elveszik – vélekedik Géczi Katalin. A közelmúltban megjelent, fotókkal gazdagon illusztrált könyve az októberi Győri Könyvszalonon is bemutatkozik. – Ők azok, akik maradnak, és csak álmodnak róla. Mi azonban talán mindenkinél jobban vágytunk arra, hogy világot lássunk. Vásároltunk két repülőjegyet, mely 365 napig használható fel, és bejártuk a világ számunkra legérdekesebb fejlődő országait. Elkerültük az utazási irodák népszerűsített nyaralóhelyeit, hogy a vidékek és lakóik valódi arcát láthassuk.


Munkájukkal segítettek

A házaspár Afrikában tanúja volt egy maszáj körülmetélési szertartásnak, megmászta a közel hatezer méter magas Kilimandzsárót, gnúcsordák vonulását figyelhette meg a Szerengeti Nemzeti Parkban, búvárkodott Zanzibárban, a Közel-Keleten palesztin menekülttábort keresett fel. A Himalája hegyei között a magar népcsoport után kutattak, körbekerékpározták a kambodzsai Angkor Wat templomait, a pekingi hóesésben ünnepelték a karácsonyt és a bangkoki hőségben szilvesztereztek. Gleccsereken, sivatagokon és esőerdőkön keresztül jutva pótolhatatlan élményekre tettek szert, és ami a legfontosabb, igyekeztek mindenütt jó kapcsolatot kialakítani a helyiekkel, hogy kultúrájukat, mindennapjaikat megismerhessék.

– Hogy látogatásunk ne betolakodás legyen az idegen országok hagyománytisztelő és sokszor zárkózott, szemérmes népeinek életébe, két ízben – Tanzániában és Nepálban – önkéntes munkát vállaltunk, amivel igyekeztünk hozzájárulni a helyi közösségek boldogulásához – folytatja Katalin. – A tanításon kívül angol nyelvű pályázatot írtunk az árvaház számára, mellyel forrásokat szerezhetnek a későbbiekben. A mai napig tartjuk e-mailben a kapcsolatot, rendszeresen elküldik az iskolai eredményeket és beszámolnak a programjaikról.
A szerzőtől az is kiderült, előzetes fizikai felkészülésre szinte egyáltalán nem volt idejük. A szükséges védőoltásokat beszerezték, és az út kezdetén, gyakorlásképpen megmásztak néhány alacsonyabb hegyet. A Szabadlábon a kihívásokat, veszélyeket is feleleveníti, azokat is, melyek csak utólag tudatosulnak az utazóban.


Nem lehetetlen

– A legtöbb veszélyt sikerrel megúsztuk – teszi hozzá László. Az ő keze munkáját dicséri a kötetet illusztráló felvételek nagy része. – Nepálban a maoisták szinte naponta robbantottak, szerencsére sehol sem kerültünk közvetlen életveszélybe. Kína azon tartományát éppen akkor hagytuk el, amikor a környéken felütötte a fejét a rettegett SARS-vírus. Iránban még láthattuk, Bam gyönyörű oázisvárosát, melyet indulásunk után porig rombolt egy földrengés. A citadella hajnali napsütésben fotózott képe még szerepel a könyvben, de a valóságban ma már nem létezik. Utólag már megkönnyebbülést jelent, hogy minket mennyi veszély elkerült. Kisebb kellemetlenségek persze történtek, Indiában például a teljes fényképezőfelszerelésünket ellopták, de Nepálban sikerült pótolni a gépet és tartozékait, amire szerencsére biztosításunk is volt. Az elfényképezett tekercseket pedig – rutinos utazó módjára – külön csomagba tettük, így a képek megmaradtak.

– Lelkileg-szellemileg gazdagító út áll mögöttünk. Egy ilyen kaland kitartóvá, alkalmazkodóvá és nyitottá teszi az utazót – vélekedik Katalin, immár két kisfiú, Milán és Patrik édesanyja. Az ő mindennapjait most teljes egészében kitöltik a fiúk, mint mondja, ez legalább akkora kaland, mint a világ körüli út. Lászlót pedig visszavárták hajdani állásába. – Úgy gondoljuk, hogy egyre több embernek adatik meg Magyarországon is, hogy önerőből útra keljen. A könyvünkkel szeretnénk megmutatni, hogy nem lehetetlen álmot ringatnak magukban.

Cziráki Viktória
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gigantikus álom a víz alatt

1912. április 14-én éjszaka korának legnagyobb óceánjáró gőzhajója, amelyet három éven át építettek,… Tovább olvasom