Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Nyugatmagyar.hu Szépek szépe 2010 - rajtol szépségversenyünk

Értékes nyereményekkel, remek hangulattal várjuk gyönyörű lányok jelentkezését szépségversenyünkre Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Komárom-Esztergom megyéből.

A 2010-es szépségversenyünkre nem csupán Győr-Moson-Sopron megyéből, hanem az egész Nyugat-Dunántúlról várjuk a belevaló, vagány, s persze nem utolsósorban gyönyörű lányok jelentkezését.

Ez azt jelenti, hogy a tavaly nagy sikert aratott szépségversenyünket nem szeretnénk leszűkíteni megyénkre, s lehetőséget biztosítunk más régióból érkező szép lányoknak is.  

Jelentkezni a napszepe@kisalfold.hu e-mail címen lehet. Nevezési korhatár: 14 évtől 25 évig.

Minden résztvevő ajándékot kap

Az a lány, aki indul szépségversenyünkön, s fotósorozat jelenik meg róla portálunk Nap szépe rovatában, ajándékba kapja a győri KiwiSun szolárium és UV-mentes barnító 2 darab napijegyét, valamint a szabadhegyi Dávid női-férfi fitneszteremben felhasználható, 1 alkalomra szóló napijegyet.

A fotózásokra a Porsche Győr szalonjában kerül sor, ahol a lányok luxuskategóriájú Audi és Volkswagen autókban pózolhatnak.


Értékes díjak, nyeremények: Audi, színezüst korona, utazások

A Szépek szépe 2010 versenyen nyertes szépségkirálynő egy hónapig használhatja a Porsche Győr által felajánlott fődíjat, egy Audi személygépkocsit, valamint egy 350 ezer forint értékű, színezüst, kövekkel díszített koronát vihet haza a győri Árkádban lévő Juta óra és ékszerüzlet felajánlásával.

Szépségversenyünk nyertese ráadásul egy kétszemélyes hosszú hétvégét tölthet el párjával Rómában az OTP Travel jóvoltából.

Az Örök városba repülő viszi szépséges nyertesünket szerencsés párjával, s egy félpanziós ellátás is jár az utazáshoz.

Milliók imádják a Trevi kutat.
Milliók imádják a Trevi kutat.


A hosszú hétvége során a világ egyik legszebb városában lehetőség nyílik a Colosseumban, az Angyalvárban, a Vatikánban barangolni, vagy éppen a Spanyol lépcső és Trevi kút közelében sétálgatni.

A II. és a III. helyezett lány szintén értékes utazással lesz gazdagabb: a II. helyezett is egy kétszemélyes hosszú hétvégét tölthet el a csodálatos Diamant Hotel Szigetközben Dunakilitin, reggelivel és korlátlan wellness használattal.

Diamont Hotel Szigetköz
Diamont Hotel Szigetköz


A III. helyezett pedig a lenyűgöző Héderváry Kastély vendége lehet partnerével két éjszakára, reggelivel Héderváron.

A kastélyszálló Héderváron.
A kastélyszálló Héderváron.


Mind a 14 döntős tulajdonosa lesz egy havi fitneszbérletnek és a hozzá tartozó személyre szabott edzéstervnek Nagy Sándor edző, a szabadhegyi Dávid női-férfi fitneszstúdió tulajdonosának felajánlásával.

A döntőn további két címet nyerhetnek el a gyönyörű lányok: a Közönség díját és a kisalfold.hu arca díjat. Mindkét címmel szintén értékes utazások és ajándékok találnak majd gazdára.

A Szépek szépe 2010 menetrendje

Nap szépe rovatunkban hamarosan bemutatjuk az első jelentkező fotósorozatát – ezzel veszi kezdetét az első forduló.

Augusztus 1-én zárul az első kör, s augusztus 17-re kialakul a döntő mezőnye. A döntőbe összesen 14 szépséges lány fog bejutni. Közülük két lány a Fertő tó Szépe első két helyezettjeként (a felnőtt és a tini kategória két győztese), míg egy lány a Szigetköz szépe választás nyerteseként fog bekerülni a döntőbe.

A 11 lány közül hatról a közönségszavazatok, míg ötről szerkesztőségünk dönt. A közönségszavazatok leadásának két módját tesszük lehetővé: egyrészt a képgalériáknál lehet voksolni, másrészt emelt díjas tarifán, SMS-ben szavazni.

Szabad kampányolni az Iwiw-en, a Facebook-on

Játékszabályzatunk szerint 1 SMS-ben leadott szavazat 5 internetes voksnak felel meg. Játékszabályzatunk nem tiltja azt, ha az induló lányok közösségi portálokon (Iwiw, Facebook) "kampányolnak" újabb és újabb szavazatokért.

Rendezvények, mulatságos vetélkedők: garántalt jóhangulat

A 14 döntőbe jutott legszebb lány – akárcsak tavaly – ismételten közösségi rendezvényeken, mulatságos vetélkedőkön szerepelhet (a teljesség igénye nélkül 2009-ben gokartozhattak, belvárosi bikalovagláson és termálfürdőzésen vehettek részt a döntősök), ahol a jókedv és vidámság garantált.

Kalandra fel: startol a Szépek szépe 2010!

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Támogatók

Dávid Stúdió Diamant Hotel OTP Travel
Héderváry Castle in Hungary X-Shape Szépségstúdió
Önnek ajánljuk

Fertő tó szépe 2010 - Jelentkezz te is!

Fertő tó szépe 2010 verseny győztesi részt vesznek a nyugatmagyar.hu szépségversenyen is. Újabb… Tovább olvasom