27–1 a világbajnokságon

Ballai Attila

A földkerekségen kilenc országban űzik professzionális – a néző szempontjából igazán komolyan vehető és élvezhető – szinten a női vízilabdát. Ezek egyike, Oroszország momentán az ismert okokból a legtöbb sportágban nem szalon- és partiképes. Így maradnak nyolcan. Ha csupán ők játszanának egymással a vasárnap Fukuokában megkezdődött világbajnokságon, nem lenne a tornán üresjárat. Ha további négy, a műkedvelői nívónál még erősebb együttessel egészülne ki tizenkettesre a mezőny, az is beleférne. Így viszont, hogy a nemzetközi szövetség szokásos gigantomániája miatt tizenhatan vehetnek részt a vb-n, már az első napon olyan eredmények születtek, mint Olaszország–Argentína 27–1, Görögország–Dél-afrikai Köztársaság 24–2.

Az 1986 óta zajló női vb-ken a kilenc elit együttesen kívül a kínaiak szereztek egy ezüstöt, az Eb-ken a nagyok 1991 óta senkit sem engedtek fel magukon kívül a dobogóra (előtte, az „őskorban” kétszer a franciákat, egyszer a németeket), a 2000 óta íródó olimpiai históriában ugyanez a helyzet. 

Az erőviszonyok tehát gyakorlatilag állandónak mondhatók.

Így most is különösebb kockázat nélkül jelentjük ki, hogy a legjobb nyolcban a tengerentúlról az amerikaiak, a kanadaiak és az ausztrálok, Európából a mieink, az olaszok, a spanyolok, a görögök és a hollandok folytatják majd. Pontosabban ott, a negyeddöntőben kezdődik az igazi világbajnokság. Csakhogy ez jövő hétfőn, július 24-én lesz esedékes, a női torna kilencedik napján.

Hogy addig mivel múlatják az időt a lányok, asszonyok? Vegyük csak a mieinket! A vasárnapi csoportrangadón 11–10-re legyűrték a kanadaiakat, kedden a papírforma alapján lubickolnak egyet a házigazda japánokkal, csütörtökön az új-zélandiakkal, aztán – mivel ezzel egyenesen bejutnak a negyeddöntőbe – következik három szünnap. A jövő hétfőn pedig a spanyolok elleni csúcsrangadó. Már most elárulom a további párosítást is: Egyesült Államok–Olaszország/Görögország, Hollandia–Kanada, Olaszország/Görögország–Ausztrália. Az egyetlen bizonytalansági tényező az olasz–görög csoportmeccs.

Minderről egy régi poén jut eszembe. A kisgyerek megkérdezi az apukájától a futóversenyt nézve a televízióban, hogy miért szaladnak a bácsik, a papa pedig azt feleli, hogy azért, mert az első három érmet kap. Azt értem – mondja a srác –, de miért futnak a többiek?

Szerintem egész jó vicc. De azért nem olyan jó, mint jelen formájában a női vízilabda-világbajnokság.