Feltehetően külföldön bujkál Sztojka Iván, a Marian Cozma elleni támadás egyik keresett gyanúsítottja - mondta az RTL Híradó szerda reggeli kiadásában Végh József kriminológus. A szökésben lévők ilyenkor igyekeznek ugyanis a bűncselekmény helyszínétől és az ismert címektől - mint például a barátoktól - minél messzebb elbújni.
Sokáig rejtőzködni azonban nem egyszerű, állandó belső feszültséget okoz az illetőnek, hogy folyamatosan keresik. Végh József szerint előbb-utóbb ez ahhoz vezethet, hogy a keresett személy hibát követ el. Szerinte egészen biztos, hogy meglesz Sztojka Iván. A kriminológus arról is beszélt, hogy a gyanúsítottnak biztosan vannak segítői. Ha például pénz kell neki, akkor azt valahogy eljuttatják hozzá. Végh József ugyanakkor azt is mondta: a rendőrség által felajánlott egymillió forintos nyomravezetői díj kevés ahhoz, hogy Sztojka Ivánt a környezete feladja.
Ennyiért várhatóan nem fognak kockáztatni, bár az informátor adatait a hatóság titkosan kezeli. Sztojka Ivánnak inkább az esetleges önbíráskodóktól kell félnie, mint a rendőrségtől - tette hozzá a szakember. A Blikk szerdai száma szerint a magyar rendőrök azért veszik fel hamarosan a kapcsolatot olasz kollégáikkal, mert úgy tudják: az enyingi banda állítólag lányokat futtat Olaszországban, és a veszprémi gyilkosság két, Ausztriában elfogott gyanúsítottja éppen ezért akart odamenekülni.
Február 11. 08:00
Az elkövetők pontos motivációi még nem ismertek, de valószínűleg egy szórakozóhelyi konfliktus vezetett a bűncselekményhez - mondta kedden reggel a Marian Cozma veszprémi kézilabdázó meggyilkolásának ügyében nyomozó rendőrök vezetője, Derzsi Péter. A rendőrség egymillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki.
Az alezredes szerint vasárnap estére pontos információkkal rendelkeztek az Ausztriában elfogott gyanúsítottakról, és arról is vannak híreik, hol lehet a harmadik gyanúsított, akinek a fejére kedden egymillió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki.
Valószínűleg egy szórakozóhelyi konfliktus vezetett ahhoz a verekedéshez, amely Marian Cozma veszprémi kézilabdázó halálát, és két társának súlyos sérülését okozta vasárnap hajnalban Veszprémben - mondta Derzsi Péter alezredes, a nyomozás vezetője az MTV Nap-kelte című műsorában. A nyomozók az elkövetők pontos motivációit nem ismerik, ezt majd csak az elfogott gyanúsítottaktól tudják megkérdezni, ha kiadják őket Ausztriából.
A három elkövető inzultálta a pultos lányt, de a korábbi hírekkel szemben nem bántalmazták - mondta Derzsi. Az elkövetők és a sértettek közt az alezredes szerint nem volt igazi kommunikáció, előbbiek azonban már azt is sérelmezték, hogy a kézilabdázó odament hozzájuk. "Itt már vadásztak valakire, akibe bele lehet kötni" - mondta Derzsi. Cozma ezek után lement az épület alsó szintjén található tánctérre, a gyanúsítottak pedig követték. Az alezredes szerint ma már biztos, hogy csak a három gyanúsított vett részt a bűncselekményben, bár ők egy nagyobb társasággal érkeztek a diszkóba.
Korábban:
Cozmát a tánctéren, a tömegben ütötték meg először, és valószínűleg ott érte a sportolót az első szúrás is. A szórakozóhely belső kameráinak felvételén látszik is, hogy a lépcsőn fölfele menekülő Cozma pólója véres. A sérült kézilabdázót követték a gyanúsítottak és a barátai is, és a szórakozóhely előtt történt a végzetes szúrás, valamint itt sérült meg a másik két sportoló - mondta az alezredes. Mivel kint nincs kamera, erről nem készült felvétel.
Erről a megyei főkapitány beszélt kedden. Dr. Bolcsik Zoltán arról is szólt, hogy a férfi ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
A harmadik gyanúsított, Sztojka Iván körülbelül 165-170 centiméter magas, magas, izmos, sportos testalkatú, kopasz, feje borotvált
Az MKB Veszprém KC beállóját, Marian Cozmát vasárnap hajnalban gyilkolták meg Veszprémben, egy szórakozóhelyen.
![]() |
| A harmadik gyanúsított, Sztojka Iván körülbelül 165-170 centiméter magas, magas, izmos, sportos testalkatú, kopasz, feje borotvált. |
Megrázó felvétel a menekülő Cozmáról
A felvételek szerint Raffael Sándor szúrta halálra Marian Cozmát. Raffelt és a budapesti Németh Győzőt Ausztriában vették őrizetbe, Sztojka Iván szökésben van. Az osztrák autópályarendőrség szerint Olaszországba akartak szökni. A rendőrség szerint nincs több elkövető.
Egy, másfél héten belül Veszprémben lesz a Cozma-gyilkossággal gyanúsítható, Ausztriában őrizetbe vett két férfi, a sárbogárdi Raffael Sándor és a budapesti Németh Győző, mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Derzsy Péter alezredes közölte: osztrák kollégáik adták ezt a gyors választ a megkeresésükre.
Veszprémi nyomozó vagy nyomozócsoport a kiadatásig nem utazik Ausztriába kihallgatni az őrizetben lévő gyanúsítottakat. Az ausztriai kihallgatás engedélyeztetése olyan bonyolult adminisztrációval járna, hogy addigra a gyanúsítottak már bizonyosan Veszprémben lesznek.
A veszprémi kézilabdások megkéselésének ügyében kizárólag három embert gyanúsítanak, Sztojka Iván enyingi lakost még körözik. Az alezredes szerint egészen bizonyosra vezető, hogy nincs több elkövető.
Sztojka Iván kézre kerítésére külön nyomozócsoportot alakítottak.
A veszprémi bárban mintegy 25-30 tagú társaság szórakozott, de a rendelkezésre álló adatok alapján a többiek nem vettek részt a bűncselekményben. Ezt videofelvételek, tanúvallomások és az adatgyűjtésekből származó más információk erősítik meg.
Az alezredes arról nem beszélt, hogy a bárban és az utcán lévő videokamerák felvételein konkrétan mi látható. A Független Hírügynökség szerint Marian Cozmát Raffael Sándor szúrta mellkason.
Derzsy Péter elmondta, hogy "ez a három ember elkülönülve a többiektől balhézott" a bárban. Mint mondta, a rendelkezésre álló adatok alapján "nem verték meg a pincérnőt, csak inzultálták", nem verekednek, csak pofont adnak, "láthatóan várták a megfelelő időpontot és embert és sajnos ennek során találták meg a későbbi áldozatokat".
Az alezredes közölte azt is, hogy a szórakozóhelyen a kézilabdások "nagyon kulturáltan viselkedtek és semmiféle alapot nem adtak a bűncselekmény elkövetésére".
| A biztonsági kamerák felvételeinek egy részét nyilvánosságra hozta a rendőrség. A román A3 tv felvétele. |
Sasum és Pesic jobban van
Mindkét súlyosan sérült veszprémi kézilabdás már jobban van, erről maguk a szülők győződhettek meg ma délután a megyei kórház intenzív osztályán - írja a naplo-online.hu.
A fejen rúgott szerb játékos, Zarko Sesum szeme nem sérült meg, de törött arccsontján korrekciós műtétet kell végrehajtani. Ivan Pesic egyik veséjét el kellett távolítani. Mindkettejük állapota stabil.
Korábban:
Olaszország felé menekültek
A hartbergi autópályarendőrség információi szerint Raffael Sándor és Németh Győző Olaszországba akart szökni. Őket az A2-es autópályán, Hartberg és Fürstenfeld tartóztatták fel és fogták el az osztrák rendőrök.
Otmar Mühl, a hartbergi autópályarendőrség nyomozócsoportjának vezetője a elmondta, vasárnap este fél 9 előtt kapták az értesítést kollégáiktól, hogy Nickelsdorfnál este átlépte a határt az az Audi, amellyel vélhetően a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjai menekülnek.
A gyanúsítottakkal egy nő is utazott, az ő szerepe az ügyben még nem tisztázott. Vélhetően az egyik gyanúsított barátnője.
A biztonsági kamerák igazolják a kéziseket
Veszprémben a rendőrség megvizsgálta a Patrióta Lokál biztonsági kameráit. A képek a kézilabdásokat igazolják: Cozma későbbi gyilkosai voltak, akik beléjük kötöttek.
A veszprémi Patrióta Lokál biztonsági kameráinak felvételei alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem az MKB Veszprém sportolói kezdeményezték azt a vitát, ami végül Marian Cozma meggyilkolásába torkollt, jelentette az Info Rádió. Derzsi Péter, a Veszprém megyei rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerint a felvételek alapján a konfliktus egyszerű nézeteltérésből indult.
A vitát nem a kézilabdások kezdeményezték. A felvételek alapján nem voltak agresszívak, még ittasak sem. A támadók azonban igen, a szóváltást követően azonnal ütöttek.
A felvételek alapján valószínűsíthető, hogy a gyilkosságot a három eddigi gyanúsított - az Ausztriában elfogott N. Győző és R. István, valamint a szökésben lévő Sztojka Iván - követte el - "saját társaságukból kiválva, önhatalmúlag".
A rendőrség értesülései szerint Sztojka Iván még Magyarországon van, nagy erőkkel keresik. A másik két gyanúsítottat Bolcsik Zoltán veszprémi rendőrfőkapitány szerint az osztrák hatóságok heteken belül kiadhatják.
Az Ausztriában elfogott gyanúsítottak ügyében az MTI jelentése szerint a grazi igazságügyi szervek járnak el. A stájerországi rendőrség egyelőre nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a kiadatásra mikor kerülhet sor.
Az osztrák rendőrség vasárnap este fél kilenckor kapta meg a magyar rendőrség nemzetközi elfogatóparancsot. Nem sokkal később, az A2-es déli autópályán, Bad Blumau közelében felfigyeltek arra az Olaszország felé haladó gépkocsira, amelynek a típusa és a rendszáma a magyar rendőrség által megadott információk között szerepelt. A járművet feltartóztatták. A volán mögött egy nő ült, mellette az a férfi, akiről később kiderült, hogy azonos az egyik körözött személlyel (a veszprémi rendőrség éjszakai tájékoztatója szerint a 31 éves Raffael Sándorról van szó). Egy harmadik személy is tartózkodott a járműben, aki ellen szintén elfogatóparancs volt érvényben.
A három gyanúsított mindegyike büntetett előéletű, erőszakos cselekmények, garázdaság és testi sértés miatt ítélték el őket korábban.
|
A Győri Audi ETO KC közleménye Sportbaráti üdvözlettel: Győri Audi ETO KC vezetői és játékosai |
Őrizetben két gyanúsított
A veszprémi késeléses bűncselekmény két gyanúsítottját az osztrák rendőrök a múlt éjszaka őrizetbe vették, egy férfi még szökésben van, de a tanúvallomások alapján jóval több gyanúsítottal számol a rendőrség.
Csányi Zoltán őrnagy, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője elmondta: a nemzetközi körözés alapján Ausztriában, az A2-es autópályán a sárbogárdi Raffael Sándort és az enyingi N. Győzőt fogták el. Kiadatásukhoz megtették a szükséges intézkedéseket, de bizonyosan több nap múlva kerülhetnek csak a veszprémi rendőrség fogdájába - mondta a hivatalvezető.
Az ugyancsak enyingi és körözött Sztojka Iván még szökésben van - tette hozzá. Az, hogy a három gyanúsítottnak a rendőrség gyanúja szerint mi volt a szerepe a bűncselekmény elkövetésében, a nyomozás érdekében egyelőre nem közölhető - mondta az őrnagy.
Nem tudják egyelőre azt sem, hogy mivel szúrták szíven Marin Cozma veszprémi kézilabdást, román válogatottat, illetve sebesítették meg súlyosan két sporttársát, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicset. A bűntény különösen fontos tárgyi bizonyítéka az elkövetés eszköze - lehet kés, tőr, bajonett -, erre vonatkozóan valószínűleg a gyanúsítotti kihallgatások adhatnak majd választ. Remélhetően arra is, hogy hol lelhető fel a gyilkos eszköz - jegyezte meg.
Csányi Zoltán emlékeztetett arra, hogy a halálos kimenetelű bűntett vasárnap hajnali 3 órakor történt a veszprémi Skorpió bár előtt (nevezik Patrióta bárnak is), ahol egy népes társaság több tagja szóváltásba keveredett az ugyancsak ott tartózkodó és egyik csapattársuk gyermekének születését ünneplő veszprémi kézilabdásokkal.
A vitázó, lökdösődő férfiak a bárból az utcára kerültek, a rendőrtiszt közlése szerint egyelőre nem tudni még pontosan, hogy miért és miként jutottak ki az utcára a veszekedők, ezt is a gyanúsítottak és a tanúk kihallgatása során lehet majd tisztázni. Az tény, hogy valaki a dulakodók közül Marian Cozmát mellkason szúrta, a segítségére siető Ivan Pesicsnek a veséjét szúrták meg hátulról, Zarko Sesum pedig súlyos szem- és fejsérüléseket szenvedett.
Marian Cozmát mentővel a veszprémi kórházba szállították, ám az életét már nem lehetett megmenteni. Ivan Pesicsnek az operáció során eltávolították az egyik veséjét, Zarko Sesum pedig koponya- és arcműtéten esett át.
Azonosították az elkövetőket
Sikerült azonosítaniuk a nyomozóknak a vasárnapra virradó éjjel, Veszprém egyik szórakozóhelyén történt halálos késelés elkövetőit - értesült a HavariaPress.
A nyomozók már azonosították az elkövetői körét a veszprémi Patrióta Lokál előtt történt késelésnek, melynek során a MKB Veszprém kézilabdását, Marian Cozmát szíven szúrták, két csapattársát pedig súlyosan megsebesítették. A közel 30 fős társaság, mely a szórakozóhelyen rátámadt az egyikük gyermekének születését ünneplő kézilabdásokra, egy Fejér megyei településről érkezett oda.
A Virág Benedek utcai szórakozóhely előtt történtek során Cozma olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítását követően meghalt. Ivan Pesicen, akit vesén szúrtak, életmentő műtétet hajtottak végre; Zsarko Sesum súlyos fejsérüléseket szenvedett. A rendőrség a továbbra is nagy erőkkel folytatott nyomozás érdekeire hivatkozva, az elkövetők elfogásának sikere miatt nem adhat egyelőre tájékoztatást. - írja a Hvg.hu.
![]() |
| Marian Cosma |
|
Gyászszünet Marian Cosma emlékére |
| Az ETO egykori válogatott játékosát Iváncsik Mihályt a kisalfold.hu Veszprémben érte el telefonon: "Éppen a fiáméknál vagyok, szombaton este megnéztem a Balatonfüred elleni meccsüket, ezt követően mentek el a szórakozóhelyre a srácok. A győzelem mellett az unokám születését is ünnepelték a fiúk, és ekkor történt a tragédia. A fiaim, Gergő és Tamás is ott voltak a helyszínen, de egy másik helyiségben, amikor Cosmára és több társára rátámadt egy 20-30 fős roma banda."- mondta a kisalfold.hu-nak Iváncsik Mihály. "A gyerekek többször jártak más ezen a helyen, de ezzel a társasággal még soha nem találkoztak. Úgy vélik kerestek valakit, és belekötöttek Cosmáékba. A veszprémi kézilabdások rendszeresen buliznak együtt, de soha semmilyen balhéban nem voltak benne. Egyszerűen rosszkor voltak rossz helyen. Szörnyű tragédia ez, amelynek sehol a világon nem szabadna megtörténni. Cosmát személyesen ismertem, gyakran járt Gergőékhez, jó barátok voltak."
Vanyus Attila a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke: "Cosma rossz viszonyban volt a román válogatott szövetségi kapitányával, ezért le akarta mondani a válogatottságot. Az valószínűleg csak szóbeszéd volt, hogy felvenné a magyar állampolgárságot, és a mi csapatunkban szerepelne. Erre leghamarabb 3 év múlva lett volna lehetősége. Képességei alapján befért volna a keretbe. Reggel hallottam arról, hogy mi történt vele. Ilyen nincs. Semmi sem lehet ok arra, hogy valakit egyszerűen szíven szúrjanak. Személyesen nem ismertem Cosmát, csak a Veszprém magyar játékosait. Sok jót hallottam róla, a többiek szerették, nem csak a játéka miatt, hanem azért is mert jó barát, jó ember volt." Deáki István, aki az ETO FKC edzőjeként többször ült a kispadon a Veszprémi csapat elleni meccsen. "Játszottunk a veszprémiek ellen többször, amikor Cosma is pályára lépett. Egy rendkívül ügyes,termetéhez, magasságához képest fürge srác volt. Helye lett volna a magyar válogatottban, bár erre -ha valóban ez volt az elképzelése a jövőjéről- három évet vánia kellett volna a szabályok szerint. Sokat tanult Mocsai Lajostól, vagy éppen Zdravko Zovkótól. Nagy játékos lett belőle Veszprémben, és sokkal többre vihette volna, ha nem történik meg a tragédia. Iszonyatos dolog ez, és remélem minél előbb az elkövetők nyomára akadnak. Sajnos megvan az esélye annak is, hogy soha sem derül ki az igazság, mert úgy hallottam, hogy legalább húszan voltak a támadók." Sinka László az MKSZ főtitkára aljas öldöklésnek nevezte Cozma tragédiáját: "A legnagyobb tragédia az, hogy elvesztettünk egy fantasztikus játékost, aki román nemzeti válogatott volt, s még két kitűnő – hazájukban szintén válogatott – kézilabdázó is életveszélyesen megsebesült. A 20 éves Ivan Pesic nemrég vehette át az egyik legnagyobb horvát állami kitüntetést, mert hazájában a jövő nagy játékosaként ismerik, Zsarko Sesum pedig a szerb válogatott büszkesége. Ez olyan aljas öldöklés volt, hogy szinte hihetetlen, hogy 2009-ben Magyarországon előfordulhatott. Egyáltalán hogyan létezhet az, hogy kardokkal és bajonettekkel mehetnek be emberek szórakozóhelyekre?" |
| Mocsai Lajost sokkolta a veszprémi tragédia Megdöbbentő, ami a játékosaival történt. Ezt monda a Független Hírügynökségnek a bajnok MKB Veszprém vezetőedzője. Mocsai Lajos még Budapesten van, de hamarosan indul Veszprémbe, ahol vasárnap hajnalban egy szórakozóhelyen meggyilkolták Marian Cosmát, két másik veszprémi kézilabda-játékost pedig súlyosan megsebesítettek.A tréner elmondta, hogy alig talál szavakat, annyira sokkolta a tragédia híre. Egyelőre annyit tud, hogy egy szórakozóhelyen megölték Marian Cosmát, Ivan Pesic és Zarko Sesum pedig életveszélyes állapotban van. A veszprémi kórház intenzív osztályán ápolják őket. Ivan Pesicnek az egyik veséjét el kellett távolítani, mert teljesen szétroncsolódott. Sesum pedig koponyaalapi törést szenvedett, az edző úgy tudja, hogy rá arcműtét vár. Mocsai Lajos úgy értesült, hogy az egyik veszprémi játékosnak, Iváncsik Gergőnek gyermeke született, és ezt ünnepelték meg a játékosok. Úgy tudja, kulturáltan - tette hozzá. Az edző jelenleg még Budapesten van, de hamarosan indul Veszprémbe. Elmondta, hogy szakmai kérdésekkel egyáltalán nem tud még foglalkozni. |
Marian Cozma (1982–2009) 1982. szeptember 8-án született Marian Cozma, aki a Dinamo Bukarestben kezdte karrierjét, majd 2002-ben, Fehéroroszország ellen debütált a román válogatottban is. A kivételes adottságú, hatalmas termetű beállós szülei révén szívta magába a sportág szeretetét, akik szintén válogatott játékosok voltak. Román bajnokságot és kupát nyert a Dinamóval, ahol 2006-ban a Veszprém elleni találkozón keltette fel a veszprémiek figyelmét, miután kilenc gólt dobott a mieinknek. A királynék városában hamar megkedvelték a csupa szív játékost, aki bajnoki címhez és KEK-győzelemhez vezette a csapatot. Utolsó gólját a Balatonfüred ellen szerezte szombat este. |
![]() |
| A dulakodás közben szúrták mellkason Cosma-t, aki a kórházba szállítást követően meghalt. |
|
SCC 2009.02.08. 13:24 Idézek: "Szeretném részletesen összefoglalni az egész helyzetet. Több éve járok szórakozni erre a szórakozóhelyre és kijelenthetem, hogy egy teljesen normális, kulturáltan szórakozni tudó réteg kedvel szórakozó helye volt ez klub. Az elmúlt 5 évbe mióta idejárok soha egy verekedést nem láttam, max 1szer egy pofon elcsattant, de ennyi. Tegnap este is egy szokásos bulinak indult, ugyan azok az arcok, ismerősök, barátok. Fél 1 fele megjelentek a veszprémi kézilabdázik is, de ez egy természetes jelenség volt, mivel ez egy általuk is gyakran látogatott hely volt. Mindig jól el tudtak vegyülni discoban, tehát soha nem voltak nagyra magukra, hogy ismert sportolok, soha nem nagyképűsködtük. Sőt nagyon közvetlenek voltak (ha ez ember leállt velük beszélgetni akkor gyakran meghívták 1-1 italra), szóval egy szimpatikus társaság benyomását keltették mindig. |
Asszem mindegyikkel egyetértek! De az EU a halálbüntetést biztos nem engedné!
7.-hez az erőszakos bűncselekményt elkövetőknek max.2X2 m.életterület, napi 1 tál étel + 1 szelet kenyér
Korrket, te korrekt hülye vagy. Pont.
Tüntetés a sajtó- és véleményszabadságért. Jöjjünk el minél többen, vállaljunk szolidaritást a Magyar Hírlappal. Találkozunk pénteken, február 13-án 14 órakor a Kossuth téren, a Miniszterelnöki Hivatal előtt.
Na és még néhány sort a politikai részhez.
Itt sokan a Gyurcsány kormányt keverték bele a cigányügybe és föleg öket hibáztatták.
Erre nekem az a privát véleményem, hogy ez már valóban nagy sötétség.
MONDJÁTOK MELYIK OVODÁBA JÁTOK?
Mert a FIDESZ az Orbán vezetésével kötött nyilvánosan kölcsönös segitségnyújtási testvéri szerzödést a CIGÁNYOKKAL!!!!!!!! debrecenben történt és a TV közvetitette.
Egy darabig mig a választás folyt ott is üllt a cigány az Orbán mellett. Igaz akkor már 2 cigány ült szorosan
Értitek???????
Na várjatok csak, a cigányok nem sokára elöveszik a szerzödést.
Sok elfogúlt dühöngö ember.....mérlegelj aztán itélkezz.
Az elején valaki megjegyezte, hogy sokat ittak és ez lett belöle, na azonnal lehortátok.
Pedig arról az oldalról is meglehet közeliteni az esetet.
A nagyképüség az élsportolók közt elsösorban kelet-európában közismert.
Ezek a fiuk beszivtak és lekezelték esetleg gunyólták a környezetet, és már talán nem is elösször.
Akár megrendelt verésröl is lehet szó, de lehet, hogy azonnali felindulásból.
Nem véletlen, hogy mindhárom nem magyar volt.
Az egész mindenféleképpen elitélendö és keményen meg kell büntetni a bünösöket, de szerintem minden körülmény meg kell vizsgálni.
Olyant is hallottam, hogy azt a tanuvallomást mely nem volt hizelgö rájuk nézve, nem tették közzé. Nem tudom:(
azért ismerjük el nincs még egy ilyen ország aki ilyen könnyen leszámolt a cigánybűnözéssel! egyszerűen rögzítve lett az alkotmányban, hogy nincs! s ami nincs az ellen nem is kell küzdeni! ))))
alwinka! milyen mail címet fogad el ez a maffiózo.hu oldal? egyszerűen nem küld mailt a reginél, és igy megerősíteni sem lehet a regit!
Gratulálok Bayer Zsolt cikkéhez a Magyar hírlapban!Az a szomorú hogy a magyar vezetésnek fáj az igazság.Védelmet adnak ezeknek az állatoknak.Én inkább GYurcsit bojkottálom!A cigány az cigány és kész!nehogy már mi magyarok alkalmazkodjunk hozzájuk.ÉBREDJ MAGYAR!!!
A brutálisan meggyilkolt huszonhat éves veszprémi kézilabdázó Marian Cozma szerelme Claudia, aki sokkot kapott a történtek miatt, a tragédia óta most szólalt meg először egy román sportlapban:
"Az asztalnál ültünk, ahol a cigányok folyamatosan belénk kötöttek, de Marian azt mondta, hogy ne foglalkozzunk velük. Először a mosdó környékén ütötték meg, majd vissza zaladtak a bárrészbe. Megpróbáltuk elsimítani a konfliktust, de a szóban forgó személyek váratlanul fejen ütötték egy székkel, majd erőszakkal a kijárat felé húzták, hiába próbálták megakadályozni a csapattársai. Mindeközben rugdosták, majd szíven szúrták. A háta mögött voltam"...mondta a megtört barátnő.
Magyar Hírlap Online
AUW
Te kis szerencsecsomag ha tudnál olvasni akkor megértenéd hogy ha azt írom hogy román akkor azalatt nem a romániai magyart, nem a székelyt, nem a csángót, hanem a románt értem. Nekem ugyan nem erdélyi hanem felvidéki gyökereim vannak talán ezért is tudom azt hogy a szlovák nem azonos a szlovákiai magyarral, a szerb nem szerbiai magyar. Én is tudnék mocskolódni mint te de inkább bizakodom benne hogy 1szer majd te is felemelkedsz az intelektuális evolúciónak arra a lépcsőfokára hogy ezt megérted.
Féltek aDunántúlon?
De hát az egy ártatlan ovoda,Borsodhoz-Miskolchoz képest!
Borsod-ban a falvak 3/4 része már teljesen "bebarnult"!!!!!!!!
Nyirség hasonló helyzetben!!!
Még 15 év-és nem is lesz "fehér lakos" e két megyében!
Rengeteg olyan falu van itt-ahol már nem is lakik magyar!!És ez TÉNY!
utána lehet nézni.
hirdetés
