Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Tour de France - Schleck nyert, Armstrong elszállt

A hétszeres győztes Lance Armstrong vasárnap olyan hátránnyal ért célba, hogy gyakorlatilag kiiratkozott az esélyesek sorából.


A luxemburgi Andy Schleck nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei első magashegyi szakaszát, míg összetettben az ausztrál Cadel Evans vette át a vezetést a 8. etapot követően; a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong pedig olyan hátránnyal ért célba, hogy gyakorlatilag kiiratkozott az esélyesek sorából.

A Station des Rousses és Morzine-Avoriaz közötti 189 km-es szakasz utolsó 50 km-én egy harmadik és két első kategóriás hegy várt a karavánra. Meglepetésre Armstrong már az első komolyabb emelkedőn lemaradt a mezőnytől - igaz, igen balszerencsés volt, mivel háromszor is kisebb-nagyobb bukásba keveredett.

Amint a Tour történetének legeredményesebb versenyzője hátrányba került, a címvédő spanyol Alberto Contador csapata a menet élére állt, és egészen célig olyan gyilkos tempót diktált, amely sorra "szedte az áldozatait". Végül 11 kerekes ért fel a végső hegytetőre együtt, közülük az utolsó kilométeren "robbantó", tavaly második helyen zárt Schleck haladt át elsőként a célvonalon. Schleck tíz másodperccel előzte meg legnagyobb riválisait, az összetettben élre kerülő Evanst, a címvédő Contadort, a korábban Vueltán és Girón is bajnok orosz Gyenyisz Mencsovot, az idei Girón győztes olasz Ivan Bassót, valamint a Tour 2008-as legjobbját, a spanyol Carlos Sastrét.

A pályafutása utolsó Tourján tekerő Armstrong végül 11:45 perces hátránnyal ért célba, így összetettben a 39. helyre esett vissza. Saját szavai szerint ezzel elszálltak a texasi sztár esélyei a nyolcadik diadalra.

Eredmények - 8. szakasz, Station des Rousses - Morzine-Avoriaz, 189 km, hegyi befutó

1. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 4:54:11 ó
2. Samuel Sanchez (spanyol, Euskatel) azonos idővel
3. Robert Gesink (holland, Rabobank) 10 mp h.
5. Alberto Contador (spanyol, Asztana) a.i.
6. Cadel Evans (ausztrál, BMC Racing) a.i.
9. Ivan Basso (olasz, Liquigas) a.i.
10. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) a.i.
11. Carlos Sastre (spanyol, Cervelo) a.i.
61. Lance Armstrong (amerikai, Radioshack) 11:45 p h.

Az összetettben (az élen álló sárga trikóban)

1. Evans 37:57:09 ó
2. Schleck 20 mp hátrány
3. Contador 1:01 p h.
5. Mencsov 1:10 p h.
12. Sastre 2:40 p h.
13. Basso 2:41 p h.
39. Armstrong 13:26 p h.


Hétfőn szünnap lesz a viadalon, majd kedden a Morzine-Avoriaz és Saint-Jean-de-Maurienne közötti 204 km-es etap vár a mezőnyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tour de France - Chavanel győzött, átvette a vezetést

A francia Sylvain Chavanel győzelmét hozta szombaton a 97. Tour de France országúti kerékpáros… Tovább olvasom