Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Tour de France - Francia siker a Pireneusok királyetapján

A francia Christophe Riblon egy hosszú szökés után megnyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny vasárnapi, 14. szakaszát, összetettben pedig továbbra is a luxemburgi Andy Schleck vezet.

A Revel és Ax-3 Domaines közötti etap elején egy nagyobb szökevénycsoport lépett meg a mezőnytől, s közülük Riblont nem sikerült utolérni a célig, pedig az utolsó 50 km-en egy-egy kiemelt és első kategóriás hegy várt a versenyzőkre.

Az esélyesek az utolsó kaptatón próbálták meg leszakítani egymást. A címvédő spanyol Alberto Contador kétszer váltott ritmust, de Schleck könnyedén vele tartott, ahogy a jelenleg harmadik és negyedik pozícióban lévő orosz Gyenyisz Mencsov és a spanyol Samuel Sanchez is. Schleck kizárólag a mögötte második Contadorra figyelt, olyannyira, hogy nem is volt hajlandó elé menni, csak követte legfőbb riválisát. Contador egyszer szinte megállt, hogy előreengedje Schlecket, de utóbbi erre egy ideig nem volt hajlandó, s ezt kihasználva Mencsov és Sanchez végül 14 másodperccel megverte a végső diadalért viaskodó két sztárt, akik között nem változott a 31 másodperces különbség.

Eredmények - 14. szakasz, Revel - Ax-3 Domaines, 184 km, hegyi szakasz

1. Christophe Riblon (francia, AG2R) 4:52:42 ó
2. Gyenyisz Mencsov (orosz, Rabobank) 54 mp hátrány
3. Samuel Sanchez (spanyol, Euskatel) azonos idővel
4. Andy Schleck (luxemburgi, Saxo Bank) 1:08 p h.
...7. Alberto Contador (spanyol, Asztana) a.i.

Az összetettben (az élen álló sárga trikóban)

1. Schleck 68:02:30 ó
2. Contador 31 mp hátrány
3. Sanchez 2:31 p h.
4. Mencsov 2:44 p h



Héfőn a Pamiers és Bagnéres-de-Luchon közötti 187 km-es etap vár a mezőnyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tour de France - Vinokurové a szombati szakasz

A kazah Alekszandr Vinokurov nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati, 13.… Tovább olvasom