Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Rövidpályás úszó-vb - Lochte lehet az új Phelps Londonban

Hat arany- és egy ezüstéremmel zárta a Dubajban vasárnap véget ért rövidpályás úszó-világbajnokságot az amerikai Ryan Lochte, aki a szakértők szerint a 2012-es londoni olimpián akár megismételheti honfitársa, Michael Phelps ötkarikás rekordját.

A 14-szeres olimpiai aranyérmes Phelps 2008-ban Pekingben nyolc versenyszámban diadalmaskodott, míg Lochte a vb-n megnyerte az összes egyéni versenyt, amelyben rajthoz állt, valamint hozzásegítette a győzelemhez a 4x100-as vegyesváltót, és második lett a 4x200 méteres gyorsstaféta tagjaként.

"Lassan a világ legjobb úszója lesz, s a fejlődése olyan utat jár be, amelynek úgy tűnik, egyelőre nincs vége - mondta róla David Marsh, az amerikai válogatott másodedzője.

- Azt gondolom, még nem is láttunk mindent, amire képes lehet. Az egyik nagy előnye, hogy könnyen edzhető, és a szakmai stáb úgy gondolja, akár nyolc számban is szerezhet aranyérmet."

A 26 éves Lochte a legeredményesebb versenyzőként zárta a rövidpályás vb-t, ráadásul 200 és 400 vegyesen egyéni világrekordokat döntött, amelyre ebben az évben - a szuperdresszek januári betiltása óta - először volt példa.

A zárónapon két óra leforgása alatt három sikert könyvelhetett el, nyert 200 m háton, 100 m vegyesen, valamint 4x100 m vegyesen a váltóval.

A nyitónapon a 200 m gyors megnyerésével kezdte a sikerszériáját. Elutazása előtt adott interjújában úgy fogalmazott, amint lehet, visszatér az edzésekhez.

"Az ünnepek miatt két-három pihenőnapot adok magamnak, de azután rögtön edzésbe állok, és készülök a júliusi, sanghaji világbajnokságra - mondta, majd hozzátette, azt még nem tudja, Londonban milyen távokon áll majd rajthoz.

- Szeretek versenyezni, mindegy, hogy egy, vagy húsz versenyszámban indulok el. Amíg élvezem az úszást, addig ez egyáltalán nem számít."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alonso: a Ferrari-pilóták célja a vb-győzelem

Fernando Alonso, a Forma-1-es Ferrari pilótája kijelentette, hogy a 2011-es világbajnokságon a… Tovább olvasom