Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Räikkönen pezsgőzött, Fisichella dobogon

Giancarlo Fisichella szombati szenzációja vasárnapra is kitartott, a Force India pilótája ugyanis a pole pozícióból indulva másodikként ért célba Kimi Räikkönen mögött.
A Ferrari idei első győzelmét ünnepelhette. A listavezető Jenson Button már az első körben kiesett.

Napos, de az elmúlt két naphoz hasonlóan hűvös idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt Spa-Francorchamps-ban vasárnap délután is, a levegő 15-17 fok körül, az aszfalt hőmérséklete pedig 30 foknál tetőzött.

Az idei legeseménydúsabb rajttal vette kezdetét a 44 körös Belga Nagydíj. Az első másodpercek alaposan át is rendezték a sorrendet, sőt, a létszám is jelentősen megcsappant. Mindenki a célegyenes utáni első kanyar miatt aggódott, hiszen az egyes kanyar lényegében egy hajtűkanyar. Ennek ellenére mindenki épségben eljött az első jobbosban.

Rubens Barrichello versenye rögtön itt elúszott, hiszen autója beragadt a rajtnál, és a brazil az utolsó helyre esett vissza. A Brawn istálló csalódottságát csak fokozta az, hogy az időmérőn is vergődő Jenson Button versenye konkrétan véget is ért, az Eau-Rouge kanyart követő kombinációban ugyanis hátulról eltalálták, és fel kellett adnia. Itt törte össze Renault-ját Romain Grosjean is (ő lökte meg Buttont), de Jaime Alguersuari és Lewis Hamilton is összeütközött, ők sem folytathatták. Természetesen a biztonsági autó azonnal a pályára hajtott, és három körön keresztül vezette a mezőnyt.

Kimi Räikkönenre is ki kell térni, a finn miután kikerülte az előtte állva maradó Barrichellót, a külső íven próbálta meg bevenni az első kanyart. Az ütközések elkerülése érdekében igénybe vette a bukóteret, majd ott kezdett el felgyorsítani, és innen meglódulva rövidesen már második volt Giancarlo Fisichella mögött, aki egyébként remekül megtartotta első helyét. Räikkönen bukóteres manővere minimum véleményes volt, de a versenybírók nem jelentették be, hogy vizsgálnák az esetet.

Az első körben több kisebb koccanás is történt a fentebb említett ütközések mellett, emiatt rögtön a bokszutcába hajtott Barrichello, a harmadik helyét eldobó Jarno Trulli és Adrian Sutil is, mindannyian folytathatták, de korábban eltervezett taktikájuknak lőttek.

A biztonsági autó tehát a negyedik kör végén kiállt, az új rajtnál pedig rögtön helycsere történt az élen. Fisichella ugyanis hiába padlózta le a gázt Force Indiájában, Räikkönen az Eau-Rouge utáni egyenesben - a KERS erejét segítségül hívva - kíméletlenül elment az olasz mellett és átvette a vezetést.

Barrichello eközben pokoli tempót autózott (úgy, mint egy hete Valenciában), ellentmondást nem tűrően lépkedett át ellenfelein. Nem tudni, hogy a brazillal mi történt, de az kétségtelen, hogy fénykorát idézve vezet az elmúlt napokban.

A bokszkiállások szokás szerint - ideiglenesen - összekuszálták a sorrendet. Räikkönen és Fisichella maradt az első két pozícióban, az egy kiállással operáló Fernando Alonso kerékcseréje azonban nem sikerült, bal első kerekét (melynek felnifedője a rajt utáni lökdösődésben sérült meg - Sutil találta el) csak nehezen tudták rögzíteni. A Renault vezetősége azonban a következő körben vissza is rendelte a bokszba világbajnokát, a spanyol feladta a küzdelmet.

Fisichella az egész versenyen ott loholt Räikkönen nyakán, és utolsó szervizelésükre is egyszerre álltak ki. Egyik szerelőgárda sem hibázott, így a ferraris az utolsó 13 körre nagyjából ugyanazzal az előnnyel térhetet vissza. Ez az előny azonban nagyon minimális volt, Fisico szinte sosem szakadt le egy másodpercnél jobban, sőt, általában azon belül követte Räikkönent.

Ekkor körökön keresztül Sebastian Vettel vezetett, aki négy körrel később állt ki, mint az éllovasok, és ennek köszönhetően pozíciót is nyert a német. Persze nem Räikkönenék közé férkőzött be, de a remekül teljesítő BMW-s Robert Kubicát maga mögé tudta utasítani, vagyis átvette a harmadik helyet a lengyeltől. A motorjaival elvileg már spórolni kénytelen német azonban nem elégedett meg ennyivel, folyamatosan a leggyorsabb köröket autózta és megpróbálta befogni a Räikkönen-Fisichella duót. Erre azonban már nem maradt elegendő ideje.

Az utolsó körökre maradt még izgalom ezen felül is. Barrichello autója ugyanis két és fél körrel a leintés előtt kékes füstöt kezdett eregetni magából, vagyis a motorjában valami finoman szólva sem volt rendben. A brazil ezzel le is mondhatott arról, hogy elkapja az előtte autózó Heikki Kovalainent, aki egykiállásos taktikával kaparintotta meg a hatodik helyet.

A leintésig már nem rendeződött át a sorrend. Ez azt jelenti, hogy Kimi Räikkönen megszerezte saját maga és csapata, a Ferrari idei első futamgyőzelmét (a 2007-es világbajnok tavaly árilisban nyert utolsjára). Mögötte minimális, kilenc tizedes(!) hátránnyal Fisichella ért célba, aki a Forma-1-ben második évét töltő Force India első pontjait szerezte meg Spa-Francorchamps-ban, ami rögtön egy dobogós helyezést jelent.

A dobogó harmadik fokára Sebastian Vettel léphetett fel, aki így hat pontot hozott az első körben kieső Jenson Buttonon, de hátránya még így is tetemes.

A Force Indiáéhoz hasonló formajavulást mutatott be a hétvégén a BMW Sauber is, amit most egy kettős pontszerzéssel (idén először volt ilyen) nyomatékosított a csapat, Robert Kubica 4., Nick Heidfeld 5. lett.

Kovalainen három pontot szerzett, a finnt az utolsó körökben már nem sanyargatta Barrichello, aki még be tudott érni a célba füstölgő Brawn-Mercedesével. A brazil ismét közelebb került csapattársához, igaz, csak két ponttal csökkentette hátrányát Buttonnal szemben.

Az utolsó pontszerző hely Nico Rosbergé lett, aki a mait is beleszámítva a legutóbbi nyolc futamon mindig az első nyolcban ért célba.

Mark Webber úgy lett kilencedik, hogy egy bokszutca-áthajtásos büntetést is teljesített. Szerelői ugyanis ismét nem voltak elég körültekintőek, és úgy engedték el a tankolásról az ausztrált, hogy az majdnem összeütközött Heidfelddel. A versenybírók nem sokat hezitáltak, gyorsan kiszabták a büntetést a Red Bull pilótájára.

Olvasóink írták

  • 1. suellen 2009. szeptember 05. 13:30
    „Egy boxutcát simán megérdemelt volna a rájkönen, baromi érdekes, ha a ferrári csinál ilyeneket semmi következménye, a Renault-t meg olyan faszságokkal baszogatják, hogy szándékosan karamboloztak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

BL: ezerszeres pénz a Loki végső sikerére

Labdarúgás - A világhírű William Hill fogadóiroda szerint a Debrecen végső sikere lenne az egyik… Tovább olvasom