Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Phil Taylor 14. alkalommal világbajnok

Darts - Magabiztosan nyerte a 2009-es darts-vb döntőjét Phil Taylor, aki így immáron tizennegyedik alkalommal ülhetett fel a világ tetejére. A sportág történetének egyik legnagyobb alakja a 2007-es finálé „visszavágóját" nyerte meg Raymond van Barneveld ellen.
DARTS-VILÁGBAJNOKSÁG, DÖNTŐ:

Taylor (brit) – Van Barneveld (holland) 7-1

Két évvel ezelőtt a sportág szakértői és szerelmesei hihetetlen csatát láthattak a világbajnokság fináléjában, akkor a holland Van Barneveld nyert, hiszen 7-7 után a ráadás szettben hódította el a trófeát. Most itt volt az ideje, hogy a torna előtt még tizenhárom világbajnoki címet birtokló Taylor visszavágjon.

Jól is kezdett a brit kiválóság, hiszen az első két szettet megnyerte riválisa ellen, aki a harmadik felvonásban szépített. A negyedikben aztán izgulhatott is az „Az Erő" becenévre hallgató legenda, hiszen a hollandnak három nyila is volt ahhoz, hogy egyenlítsen, de sorozatban hibázott, így Taylor 3-1-re elhúzott.

A folytatásban aztán megtört Van Barneveld, és innentől kezdve esélye sem volt arra, hogy visszajöjjön a meccsbe. Taylor egymás után húzta be a szetteket, ellenfele koncentrációja viszont nem volt az igazi, így a brit tizennegyedik világbajnoki címét nyerte meg.

PHIL TAYLOR VILÁGBAJNOKI CÍMEI:

1990, 1992, 1995, 1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2001, 2002, 2004, 2005, 2006, 2009

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dakar: Sainz vezet összetettben

Tereprali - Az Argentínába és Chilébe emigrált Dakar második szakasza után a spanyol Carlos Sainz… Tovább olvasom