Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Munkatáborban az észak-koreai szövetségi kapitány

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vizsgálatot indított a dél-afrikai világbajnokságról három vereséggel hazatért észak-koreai játékosok és edzők otthoni megbüntetésének ügyében.

Meg nem erősített sajtóértesülések szerint a csapatot több órás, nyilvános kihallgatáson szégyenítették meg, a játékosoknak meg kellett szidniuk Kim Dzsong Hun szövetségi kapitányt, akit végül - állítólag - munkatáborba küldtek.

"Vizsgálódunk ebben az ügyben és az új szövetségi elnök megválasztása kapcsán is, első lépésben levelet intéztünk a szövetséghez, és a válasz alapján döntünk a folytatásról" - jelentette be Joseph Blatter FIFA-vezető.

Mohammad bin Hammam, az ázsiai szövetség első embere hozzátette, hogy nemrég négy észak-koreai játékossal is beszélt, ám ők nem erősítették meg a híreket.

Olvasóink írták

  • 6. sityu1971 2010. augusztus 17. 18:27
    „Ezt kellene nálunk is beigérni, és akkor talán változna valami.......”
  • 5. CsabaKiraly 2010. augusztus 12. 04:23
    „nekem tetszik :-) 2-heti fejbe-loves az ilyen SZ.K.-nak. Es meg szigorubb bunti ha a focista nem eredmenyes.
    Emelkedne a szinvonal. :-)”
  • 4. Csetneky 2010. augusztus 11. 20:49
    „Ez a hír már hetek óta kerint a neten. Meg a cáfolata is. Ettől függetlenül lehet igaz, mert a komenisták kb. ennyit tudnak. Nem csak az ottaniak, az itteniek is.”
  • 3. kisem 2010. augusztus 11. 19:48
    „Szégyen, hogy ez itt és főleg, hogy késve, csak most ez itt napvilágot látott.
    A "meg nem erősített sajtóértesülések" érvénytelenítik a cikk címének SZENZÁCIÓHAJHÁSZ állítását.
    A minőség erősen közelít a mínusz béka alatti szinthez.”
  • 2. ACSA 2010. augusztus 11. 19:47
    „Az interneten végigfutott már a teljes sztory!!!!-Azt is be kellene vágni a cikk mellé,hogy érthetőbb legyen mindenki számára!!!!
    De min is csodálkozunk????-Hisz a mi korosztályunk is átélt még hasonló dolgokat!”
  • 1. krisztian75 2010. augusztus 11. 15:58
    „... különben már ők is a munkatáborban lennének :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trapattoni ételmérgezéssel kórházban

Ételmérgezés miatt került kórházba Giovanni Trapattoni, a szerdán Argentínát fogadó ír… Tovább olvasom