Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Kiütéssel nyert a Barcelona

Labdarúgás - A Barcelona a harmadik fordulóban megszerezte első győzelmét a Primera Divisiónban: idegenben ütötte ki az újonc Sporting Gijón együttesét. Videó.
A Gijón a 20., a vereséggel és döntetlennel kezdő Barcelona pedig a 15. helyről várta a harmadik forduló zárómérkőzését.

A katalánok a fejüket használva bő fél óra alatt kétgólos előnybe kerültek: előbb Iniesta beadása után Xavi közelről bólintott gólt érően, majd egy szöglet után Puyol továbbcsúsztatott labdáját Eto'o közelről, néhány centiméterről fejelte a hálóba.

A 49. percben egy újabb fejessel nőtt a Barcelona előnye, de ezt nem gránátvörös-kékben feszítő játékos, hanem Jorge szerezte, ő a saját kapujába csúsztatott egy szöglet után. Aztán a hazaiak a másik kapuba is betaláltak, egy ellentámadás végén Maldonado 13 méterről lőtt a bal felső sarokba.






Ezzel el is lőtte összes puskaporát a házigazda Sporting Gijón, ráadásul az 57. percben megfogyatkozott, a Barcelona pedig újabb három gólt szerzett. Messi kitűnő kiugratása után Iniesta gurította el a labdát a kapus mellett - ezzel lett 4-1 -, majd az ő átadása után az argentin klasszis 7 méterről, kapásból vágta hálóba a labdát, zárszóként pedig Messi közelről fejelt a kapu közepébe egy sakk-mattra kijátszott akció végén.

Fölényes, 6-1-es győzelmével a Barcelona a kilencedik helyre kapaszkodott fel a tabellán, a Gijón továbbra is utolsó.

Primera División, 3. forduló:

Sporting Gijón-Barcelona 1-6 (0-2)
Gól: Maldonado (50.), illetve Xavi (27.), Eto'o (33.), Jorge (öngól, 49.), Iniesta (70.), Messi (85., 89.)
Kiállítva: Gerard (Sporting Gijón, 57.)

Korábbi eredmények:

Racing Santander-Real Madrid 0-2
Almería-Málaga 1-0
Athletic Bilbao-Valladolid 2-0
Deportivo-Real Mallorca 0-0
Numancia-Villarreal 1-2
Real Betis-Sevilla 0-0
Valencia-Osasuna 1-0
Espanyol-Getafe 1-1
Atlético Madrid-Recreativo Huelva 4-0

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buffon sérülése nem súlyos

A Juventus hétvégi – a Cagliari ellen 1–0-ra megnyert – bajnokiján a szünetben… Tovább olvasom