Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Forma-1: Massa inti le a brazil futamot

Forma-1 - A júliusi Magyar Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett brazil Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari pilótája inti le a jövő heti interlagosi futamot.

A július 25-én a Hungaroringen életveszélyesen megsérült pilóta a vb-sorozat utolsó előtti futamán lengeti majd a kockás zászlót, s könnyen elképzelhető, hogy az idei világbajnokot is ő inti le, Jenson Buttonnak ugyanis már egy harmadik hely is biztos győzelmet jelentene jövő vasárnap Brazíliában.

A tavalyi vb-pontverseny másodikja mogyoródi balesete után gyorsan gyógyult, a múlt héten már gokartozhatott, a hét elején pedig szimulátorban vezetett órákon át. Csütörtökön pedig az is kiderült, hogy legkorábban jövő hétfőn már autóba is ülhet, és tesztelhet, amire hétfőn kapott engedélyt a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA).

"A jövő hét elején, talán már hétfőn beülhet egy együléses versenyautóba - olvasható a Ferrari csapat hivatalos honlapján. - Egy F2007-es autóval köröz majd, amin olyan Bridgestone abroncsok lesznek, melyeket az F2-ben használnak."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt menyasszonya szerint Adriano folyton iszik

Labdarúgás - Volt menyasszonya szerint Adriano, a Flamengo brazil válogatott labdarúgója állandóan… Tovább olvasom