Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Bundabotrány: Újabb nevek, újabb cáfolatok

Németországban egyre több gyanúsított játékos, illetve klub neve merül fel a héten kirobbant labdarúgó bundabotrányban, ugyanakkor egyre több a cáfolat is.
A vasárnapi német újságok a Bild előző napi információjával ellentétben a botránnyal kapcsolatban az Újpest nevét egyáltalán nem említették.

Az európai futball történetének legnagyobb megvesztegetési botránya változatlanul az első számú hír az országban azok után, hogy a bochumi államügyészség és a rendőrség pénteken a nyilvánosság elé tárta: egy nemzetközi bűnbanda tagjai kilenc országban - köztük Magyarországon is - több mint 200 első-, és alacsonyabb osztályú mérkőzések, továbbá nemzetközi kupatalálkozók eredményét igyekeztek befolyásolni, hogy a különböző fogadásokkal busás haszonra tegyenek szert. Ebből a célból pedig állítólag játékvezetőket, játékosokat, edzőket, illetve klubvezetőket vesztegettek meg.

A bochumi ügyészség szerint Magyarország 13 első osztályú mérkőzéssel szerepel a gyanúsított országok listáján, és a Bild ennek kapcsán szombaton az Újpestet említette. A vasárnapi újságok a magyar klub által is határozottan cáfolt információt nem erősítették meg, az állítólag érintett külföldi klubok közül csak a törökországi Fenerbahcéről tettek említést.

Ezzel szemben a németországi klubokat a sajtó egyáltalán nem kímélte. A vasárnapi lapok már több alacsonyabb osztályban, illetve a regionális ligában játszó egyesületet említettek név szerint is. A legtöbbet hangoztatott csapat a VfL Osnabrück, továbbá az SSV Ulm, valamint a Würzburger Kickers, sőt az utóbbiból állítólag már egy játékost őrizetbe is vettek. A gyanúsított egyesületek ugyanakkor sorra cáfolták állítólagos érintettségüket.

Theo Zwanziger, a Német Labdarugó Szövetség (DFB) elnöke a vizsgálat lezárulta után a bundabotrányban érintett játékosok, illetve klubvezetők gyors és szigorú megbüntetését ígérte. A DFB vezetője azt hangoztatta, hogy minden eszközzel segíteni kívánják az ügy mielőbb és teljes feltárását.

Zwanziger szerint örökre el kell távolítani a labdarúgás területéről azokat az embereket, akik a futballt bűnös céljaik megvalósításának eszközeként igyekeznek felhasználni.

Németországban állítólag 32 alacsonyabb osztályú mérkőzésen történt megvesztegetés.

Az országban nem ez az első ilyen jellegű botrány, 2005-ben már lelepleztek egy hasonló - méreteit tekintve azonban jóval kisebb - ügyet, amelynek főszereplője a többszörösen megvesztegetett Robert Hoyzer játékvezető volt. Hoyzert később két és fél évi börtönre ítélték. Az akkori botrány több megvesztegetője - köztük egy Berlinben élő horvát testvérpár - a mostani bundázásban is kulcsszerepet játszott.

A legújabb megvesztegetéseket élesen elítélte a német igazságügyi miniszter. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger úgy vélte, hogy minden eszközzel fel kell lépni az ilyen jellegű manipulációkkal szemben, az érvényben lévő büntetőjogi szabályok szigorítását azonban elutasította.

A nemzetközi korrupcióellenes szervezet, a berlini székhelyű Transparency International helyi tagozata arra szólított fel a labdarugó szövetséget: a történtek után német csapatok bizonyos országok egyesületeivel ne álljanak ki baráti mérkőzésekre.

Olvasóink írták

  • 6. okostojas007 2009. november 23. 09:49
    „Nemzeti Sport - Kisteleki tudott az illegális fogadásokról..
    akkor most már ketten vagyunk.....”
  • 5. okostojas007 2009. november 23. 09:14
    „ha a dunaszerdahelyi lottózó ajtaján kamera lenne .....
    a magyar játékosok , bírók nem csak tankolni jártak a szomszédba....”
  • 4. jánosi 2009. november 22. 22:43
    „Ezzel a magyar foci színvonallal, legfeljebb így lehet nagy pénzt keresni ! Egyébként miért lenne
    más a foci, mint az általános közerkölcs ?”
  • 3. nasi12 2009. november 22. 22:14
    „Hááát az a tavalyi Honvéd - ETO kupadöntő sem volt semmi !
    Nem véletlen, hogy a fél csapatot akkor menesztették.
    -szerintem-”
  • 2. RickCartman 2009. november 22. 19:57
    „Csak most jöttek rá, hogy az eredményeket megtippelő fogadós játékban a focisták is milliós összegekkel vesznek részt?Ez már rég nyílt téma focistaberkekben..”
  • 1. Csetneky 2009. november 22. 19:18
    „Régen tudtunk focizni is, bundázni is. A jelek szerint az utóbbi még most is megy. Bár csodálkozni nem szabad rajta, mert abban az országban, ahol csalással, hazugsággal lehet országgyúlési választást nyerni, miért éppen a foci lenne tiszta?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bundabotrány: Az Újpest is érintett?

Német sajtóértesülés szerint az Újpest az egyik magyar csapat, amely érintett az európai labdarúgás… Tovább olvasom