Kisalföld logö

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 2°C | 7°C Még több cikk.

Bundabotrány: Az UEFA bekérette a szövetségeinek képviselőit

Nyoni központjába rendelte az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a megvesztegetési botrányban érintett országok, köztük Magyarország nemzeti szövetségeinek képviselőit - vált ismertté hétfő délután Berlinben.
Az erről szóló hírt Theo Zwanziger, a német szövetség elnöke is megerősítette.

Az UEFA által összehívott rendkívüli találkozóra szerdán kerül sor. A találkozón az érintett országok szövetségeit - köztük az MLSZ-t - tájékoztatják a bochumi államügyészség által a megvesztegetési botrányban eddig folytatott vizsgálatokról, és ezzel kapcsolatban a további teendőkről tárgyalnak.

Serényi Péter sajtófőnök arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megkapták a konzultációra szóló meghívót, amelyet a főtitkárnak címeztek, de mivel Bordás György szabadságon van, ezért Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató és Kisteleki István elnöki megbízásából az ügyben teljes jogkörrel bíró Horváth Péter elnöki titkár képviseli majd az MLSZ-t. Az UEFA tájékoztatása szerint a megbeszélés 11 órától 16 óráig tart majd.
A botrányban Németország mellett Belgium, Svájc, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia, Törökország és 13 mérkőzéssel Magyarország érintett. Az ügynek német források szerint több mint 200 gyanúsítottja van, közülük 15-öt Németországban már őrizetbe vettek.

A bochumi ügyészség korábbi közlése szerint a szóban forgó kilenc országban több mint 200 első-, másod-, illetve alacsonyabb osztályú mérkőzésen történt állítólagos megvesztegetés vagy legalábbis megvesztegetési kísérlet, és ugyanez vonatkozik néhány nemzetközi kupatalálkozóra is. A német újságok hétfőn több hazai klub mellett néhány külföldi egyesületet is megneveztek, köztük Magyarországon az Újpestet is. Mindezt a bochumi államügyészség hivatalosan nem erősítette meg.

Az ügyészségnek egyelőre nem is áll szándékában, hogy az állítólagosan érintett klubok, illetve a megvesztegetett személyek, továbbá a megvesztegetők nevét nyilvánosságra hozza. A bochumi hatóság szóvivője hétfőn azt közölte, hogy az ügyészség ezzel kapcsolatban elutasít minden fajta nyomásgyakorlást. Ezzel összefüggésben a szóvivő csupán a szokásos nyomozati okokra hivatkozott. Megfigyelők ugyanakkor arra számítanak: az UEFA által szerdára Svájcba összehívott találkozón az érintett országok szövetségei az eddigi vizsgálati eredményekről már részletes tájékoztatást kapnak.

A német labdarúgást irányító szervezetek, a Német Labdarugó Szövetség (DFB) és a Német Labdarugó Liga (DFL) vezetői hétfőn egyfajta válságcsoportot állítottak fel a megvesztegetési botrányban folyó vizsgálat segítésére. Theo Zwanziger, a DFB vezetője hangsúlyozta, hogy teljes mértékben együtt kívánnak működni a bochumi ügyészséggel.
A labdarugó liga elnökével szemben Zwanziger nem kifogásolta, hogy a szövetséget mindeddig nem vonták be a hatósági nyomozásba. Németország egyébként a botrányban az eddigi adatok szerint 32 mérkőzéssel érintett, a Bundesliga elő osztályában játszott meccsek azonban nincsenek közöttük.

A német, illetve a nemzetközi labdarúgás egyik legkiemelkedőbb személyisége, a játékosként és szakvezetőként is világbajnok Franz Beckenbauer egy hétfői interjúban élesen bírálta a fogadások jelenlegi rendszerét. Beckenbauer helytelenítette, hogy nemcsak a győzelemre, a vereségre és a döntetlenre, azaz az eredményre lehet fogadni, hanem ezen túlmenően annyi másra is. "Most már arra is lehet fogadást tenni, hogy melyik játékos őszül meg először, ki rúgja az első tizenegyest, ki kapja a legelső első sárga lapot, mi lesz a gólkülönbség és így tovább" - fogalmazott Beckenbauer, aki szerint mindez a mérkőzéseket jóval manipulálhatóbbá teszi. Az egykori világsztár szerint az ilyen jellegű fogadási lehetőségek haladéktalan megszüntetésére lenne szükség.
Beckenbauer intését támasztották alá azok a német sajtójelentések, amelyek szerint a mostani megvesztegetési botrányban az egyik legnagyobb adu a gólkülönbség eltalálása volt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bunda: letartóztatások Olaszországban

A múlt héten kirobbant bundabotrány nyomán kilenc személyt vettek őrizetbe hétfőn Olaszországban. Tovább olvasom