Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

A kenukirályra emélkeztek: egy éve hunyt el Kolonics György

Kajak-kenu - Olimpiai és világbajnok sportolók, ismerősök, barátok és szurkolók is részt vettek a szerdai megemlékezéseken. Békésszentandráson felavatták a Kolonics-emlékművet, a Dunán fáklyás evezéssel emlékeztek a kétszeres olimpiai bajnok kenusra.
Kolonics György szülei is ott voltak szerda délelőtt
Békésszentandráson, azon az ünnepségen, ahol felavatták a Kolonics-emlékművet. Szelekovszky László fafaragó művész alkotása egy talpra állított kenut ábrázol, benne kettétört lapáttal, jelképezve akettétört életet.

Sok százan vettek részt az ünnepségen, helybéliek, és távolabbról Békésszentandrásra utazók, akik szerették és tisztelték Kolonics Györgyöt.
Az olimpiai bajnokok nevében Dömötör Zoltán egykori vízilabdázó, és Horváth Csaba Kolonics György korábbi társa is beszédet mondott.

Az ünnepség végén az emlékmű körül tizenöt tiszafát ültettek el, éppen ennyit, ahány világbajnoki aranyérmet nyert Kolonics György pályafutása során. A faültetésben részt vett többek között Lakatos Andrea, Kolonics György menyasszonya, Angyal Zoltán volt szövetségi kapitány, valamint Bohács Zsolt, Foltán László és Mészáros Erika is.

Hamza Zoltán, Békésszentandrás polgármestere azt mondta, magasztos és megtisztelő", hogy az ő településükön létesült ez az emlékhely.

Este Budapesten a Kolonics György Alapítvány fáklyás emlékevezést szervezett. Virágokkal, mécsesekkel érkeztek a megemlékezők a csepeli
vízitelepre. Ott volt Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Angyal Zoltán egykori és Storcz Botond jelenlegi szövetségi
kapitány, Ludasi Róbert Kolonics György edzője, valamint az egykori sporttársak képviseletében Horváth Csaba, Kökény Roland, Szabó Szilvia
és Bóta Kinga is, valamint Kiss Tamás, aki tavaly Kozmann Györggyel bronzérmet nyert Pekingben.
Este hétkor indult el a legalább 250-300 fős fáklyás csoport hajókkal a Dunán a két órás emlékevezésre. A csapat felevezett a csőhídig, majd
ott visszafordulva lecsorogtak a telepig. A legmeghatóbb pillanat talán az volt, amikor a vízen a fáklyák fényénél elénekelték a Himnuszt, majd mindannyian Kolonics György nevét skandálták.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fradi-balhé: magyarázatot vár a Hertha

A Hertha BSC hivatalos levélben tiltakozik a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) és a… Tovább olvasom