Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Vuelta: megerősített éllovas pozícióját Contador

A hétfői királyszakasz megnyerésével megerősítette éllovas pozícióját Alberto Contador a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen.
A Vueltán 2008-ban és 2012-ben, a Giro d'Italián 2008-ban, a Tour de France-on pedig 2007-ben és 2009-ben győztes spanyol 14 másodperccel előzte meg a brit Chris Froome-ot és 48-cal a harmadik helyen célba ért olasz Alessandro De Marchit az öt kiemelt emelkedővel nehezített 160,5 kilométeres szakaszon.

Furcsa eset történt az utolsó előtti emelkedőn: a versenybírók kizárták az orosz Ivan Rovnijt (Tinkoff) és az olasz Gianluca Brambillát (Omega Pharma), mert menet közben összeverekedtek. Először csak szóváltásba keveredett a két bringás, majd anélkül, hogy leszálltak volna kerékpárjukról, ütni kezdték egymást. Rovnij aztán odatekert a kísérő kocsihoz, mert a napszemüvege eltört, Brambilla pedig továbbment, mintha mi sem történt volna. Pár pillanat múlva a versenybírók utolérték Brambillát és jelezték neki, hogy már nincs versenyben, Rovnijjal pedig néhány pillanattal korábban tudatták a kizárást.

Eredmények:
16. szakasz, San Martin del Rey Aurelio-La Farrapona, 160,5 km: ----------------------------------------------------------------
1. Alberto Contador (spanyol, Tinkoff-Saxo) 4:53:36 óra
2. Chris Froome (brit, Team Sky) 14 mp hátrány
3. Alessandro De Marchi (olasz, Cannondale) 48 mp h.
4. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 53 mp h.

Az összetett élcsoportja:
1. Contador 63:25:00 ó
2. Valverde 1:36 p hátrány
3. Froome 1:39 p h.

A vasárnapig tartó viadalon kedden szünnap lesz, szerdán pedig az Ortigueira és A Coruna közötti 190,7 kilométer leküzdése vár a mezőnyre.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri kosarasok tragédiája - Értük pattogott a labda

Vasárnap, a tragikus baleset évfordulóján a CMB Cargo-UNI Győr a Diósgyőrrel játszott Fűzy… Tovább olvasom