Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Vonzotta, hogy a dobogóért küzdhet

Labdarúgás - Több klub is szerződtette volna, végül az ETO ajánlatát fogadta el Pintér Attila, a zöld-fehér csapat első nyári igazolása. Az új kihívás is vonzotta Győrbe.
Ahogy arról a Kisalföldben korábban már beszámoltunk, nemrég három évre szóló szerződést írt alá a Győri ETO FC csapatához Pintér Attila, aki ugyancsak egy zöld-fehér klubtól, Kaposvárról – a nyári átigazolási szezonban elsőként – érkezett a bronzérmes együtteshez.
Eddigi pályafutásának legnagyobb sikere, hogy tagja volt az Újpest 1997/1998-as szezonban bajnoki címet szerzett csapata keretének. A futballista balhátvédként segítheti Egervári Sándor legénységét a következő szezonban.

„Kaposváron lejárt a szerződésem és az ETO mellett több klub, így a Honvéd, a Vasas, az Újpest és a Zalaegerszeg is megkeresett – mondta érdeklődésünkre Pintér Attila. – Azért döntöttem az ETO mellett, mert tudtam, hogy Győrött jó csapatban, rendezett anyagi háttér mellett és remek körülmények között játszhatok, csak a futballra kell koncentrálnom. Fontos volt az is, hogy Egervári Sándor többször is felhívott telefonon és éreztette velem, hogy szüksége van rám. Motivált az is, hogy kiváló szakmai stábbal dolgozhatok.

Pintér Attila jól bánik a labdával. Fotó: Krizsán Csaba
Pintér Attila jól bánik a labdával. Fotó: Krizsán Csaba


A labdarúgó nehéz szívvel hagyta el Kaposvárt. „Egyrészt nem sikerült rosszul az eltöltött három év, másrészt pedig sok barátot szereztem ott – folytatta a játékos. – Úgy éreztem viszont, hogy váltanom kell. Vonzó volt az új kihívás és az, hogy az ETO-nál a dobogóért küzdhetek. Egyelőre minden rendben van, a többiek barátságosan fogadtak. Beigazolódott az, amit előzetesen vártam."

Saját és a csapat céljaival kapcsolatban így fogalmazott a futballista:
„Tudom, hogy a posztomon játszó Völgyi Dániel remek szezont zárt, ám felveszem vele a versenyt és ha lehetőséget kapok, akkor szeretném bebizonyítani, lehet rám számítani. Ami a csapatot illeti, természetesen szeretnénk a dobogón végezni a következő bajnokságban és jó lenne egy-két kört az UEFA-kupában is »megélni«" – zárta a beszélgetést Pintér Attila.

A játékos – aki korábban csak akkor járt Győrött, ha futballozni jött a városba – jelenleg lakást keres, a napi két edzés között zömében ezzel telnek napjai.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az in-line válogatott is a feljutásért küzd

In-line hoki - Mától Pozsony ad otthont az in-line hoki világbajnokságnak, melyen a magyar… Tovább olvasom