Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Visszatért az ETO-hoz

Magasföldi József személyében utánpótlás-válogatottal erősíthet az ETO FC csapat.
A magyar utánpótlás-válogatott játékosa, Magasföldi József minél előbb szeretne csatlakozni a Győri ETO FC felkészüléséhez. A csapat tegnapi előkészületi mérkőzését azonban még csak a pálya széléről tekinthette meg. A támadó ugyan már megegyezett a zöld-fehérekkel, jelenlegi klubja, a cseh Slovan Liberec vezetősége viszont még mindig nem bólintott rá az egyezségre.

„Úgy tűnik, a csehek nem igazán partnerek a váltásban – mondta el érdeklődésünkre a fiatal futballista. – Ennek ellenére napokon belül megoldódhat az ügyem. Számomra nagyon fontos lenne, hogy bekapcsolódhassak az ETO felkészülésébe, játszhassak végre."
Ha minden rendben lesz és a Liberec vezetői végül aláírják a papírokat, Magasföldi tulajdonképpen visszatérhet Győrbe, hiszen két évig az ETO utánpótláscsapataiban futballozott.

„Nagyon jól éreztem magam a városban és ezért is örültem a győri csapat megkeresésének."Magasföldit azonban nemcsak szép emlékek fűzik a zöld-fehérekhez. Az egyik ETO–Fehérvár mérkőzésen például úgy ütközött Böjte Attilával, hogy darabokra tört az állkapcsa.
„Nagyon rossz szájízzel gondolok a történtekre s még mindig úgy gondolom, szándékos volt a győri játékos megmozdulása. De mivel profi labdarúgó vagyok, már rég túlléptem ezen az eseten, s tulajdonképpen az sem jelentene akadályt, ha Böjte még mindig az ETO-ban futballozna."
Magasföldi az FC Fehérvár csapatában mutatkozott be az élvonalban, ahol egy ideig Csank János, az ETO jelenlegi edzője  volt a trénere. Ez is közrejátszott abban, hogy Győrt választotta, pedig Székesfehérvárra is csábították.

„Jó a kapcsolatom a mesterrel, tisztelem, vevő vagyok a munkájára. Köztudott, hogy a kemény edzések híve, de ezt nem is bánom, mert tisztában vagyok vele, hogy csak így lehet fejlődni. Hallottam, hogy érdeklődtek irántam korábbi klubomtól is, személyesen azonban nem kerestek meg. A győriek ezt megtették, s örömmel mondtam igent. Úgy látom, jó társaság jött össze a csapatnál, jólesik a vezetők, Reszeli Soós István és Klement Tibor bizalma. Győrben hosszú távra tervezek, s remélem, nem okozok csalódást, hiszen tudom, hogy többen a távozó Kenesei Krisztián utódjának tekintenek."

A futballista cseh csapatában ugyan nem sokszor jutott szóhoz, viszont az U21-es válogatott egyik meghatározó embere lett. A bizalmat Bulgária elleni idegenbeli mérkőzésen góllal és egy büntető kiharcolásával hálálta meg.

„Természetesen örülök, hogy segíthettem a nemzeti együttesnek. Mint minden futballistának, nekem is álmom a nagyválogatottság, de most talán fontosabb ennél, hogy góljaimmal, játékommal az ETO előbbre jutásáért harcoljak. Sokkal több van a csapatban, mint az ősszel elért nyolcadik helyezés."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeredző és dalszövegíró

Rátgéber László neve még azoknak is ismerős, akik nem igazán érdeklődnek a női kosárlabdasport iránt. A szakemberek Európa legjobb edzői között tartják számon. Legutóbb 8. alkalommal vezette bajnoki címig a baranyai gárdát. A nyolc Magyar Kupa-siker mellett a nemzetközi porondon is bizonyítottak a mecsekaljai kedvencek, hiszen az Euroligában 3 alkalommal is a legjobb négy közé jutottak. Tovább olvasom