Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Visszatérők a csapatban

Labdarúgás - A Győri ETO FC már biztos továbbjutóként fogadja ma 14 órakor Győrben a Tatabányát a Ligakupában. A zöld-fehéreknél több olyan játékos is pályára lép, akik korábban sérültek, eltiltottak voltak.
A Ligakupa tavaszi idényének utolsó csoportmérkőzéseit rendezik ma. Az A csoportban már majdnem minden eldőlt, a két továbbjutó együttes a csoportot jelenleg vezető ZTE és a Győri ETO FC.

A zöld-fehérek hazai pályán fogadják a pont nélkül álló Tatabányát, a Zalaegerszeg a Sopron kizárása miatt nem játszik. A pontszámok tekintetében a győriek győzelem esetén utol is érhetik a zalai együttest, amelynek azonban nagyon jó a gólkülönbsége (16–3), míg a Rába-partiaknak 10 rúgott és 4 kapott gól áll a nevük mellett.
„Valószínű, csak második helyen jutunk tovább a csoportból. A lényeg azonban, hogy folytathatjuk a küzdelmeket" – mondta Egervári Sándor vezetőedző.

A szakvezető szerint az összecsapás jó versenyzési lehetőség a sérülésből felépült játékosoknak, visszatérhet Bank István és Varga Róbert, s bemutatkozhat a gaboni Arsene Copa is. A vezetőedző egyébként nem számíthat több, a Nyíregyháza elleni szezonnyitón kisebb sérülést összeszedő játékosára:

„Az öt-nullás győzelem rengeteg sérültet követelt. Nikolov válla egy ütközés után kificamodott, amit sikeresen a helyére tettek, de néhány napot ki kell hagynia. Völgyi bokája és Supic combsérülése is kezelésre szorult, de a kétgólos Tokody öröme sem lehet teljes, mert kapott egy jókora rúgást az Achillesére. A hétvégén remélem, pályára léphet, mert a Debrecen ellen minden bevethető játékosomra szükségem lesz."

A győriek várható kezdő tizenegye: Varga Z. – Bank, Kovács Z., Varga R., Varga L., Copa, Eugene, Lappints, Koltai, Böőr, Csermelyi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tippmester: A mez a kitűzött cél

Tippjáték - A Tippmester 23. fordulójában újfent nem érkezett telitalálatos szelvény… Tovább olvasom