Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Visszalépett az Euroligától az MKB ellenfele, a CSZKA

Kosárlabda - A CSZKA Moszkva női együttesének vezetősége tegnap bejelentette: visszalép az Euroligától. A moszkvai csapat az Euroligában egy csoportban volt az MKB-Euroleasing Sopronnal, és Moszkvában az orosz gárda négy ponttal le is győzte a magyar bajnokot.
Azzal, hogy visszalépett a CSZKA, az orosz csapat összes eredményét, így a soproniak 81–77-es vereségét is törölték, s így a jelek szerint csoportdöntővé lép elő a holnapi Sopron–Velence összecsapás. Ha nyer a soproni csapat, másodiknál rosszabb már nem nagyon lehet a csoportjában, de akár meg is nyerheti.

A moszkvai gárda visszalépése kapcsán Török Zoltán, az MKB ügyvezetője elmondta: szakmai és anyagi okokból senkit sem akarnak igazolni Moszkvából.

Mint ismeretes, a CSZKA tagja volt az az ukrán Olekszandra Gorbunova, aki nyáron éppen sopronból igazolt az orosz fővárosba. Gorbunova elmondta: a csapatnál már sejteni lehetett, hogy hamarosan vége lesz a nagy reményekkel összeverbuvált klubnak, de a hivatalos bejelentés mégis nagyon mellbe vágó volt. A megbeszélés után a játékosok bevonultak az öltözőbe, többen zokogtak. Gorbunova szomorú hangon kifejtette: még nem tudja, mi lesz vele, mindenesetre sajnálja, hogy december 10-én nem léphet pályára Sopronban.

Olvasóink írták

  • 3. fcsoproni 2008. november 25. 20:13
    „Sasa térdét meg kell műteni. Lehet, hogy ezt a holtidőt arra használja fel. Azért le lehetne igazolni talán sokba nem is kerülne ha műtét után a csapattal készülne. Talán tavasszal a döntőn be is szállhatna. Neki sem lenne rossz, hogy játékban legyen, jobban el tudná adni magát”
  • 2. k73 2008. november 25. 09:34
    „fcsopron

    Miből fizetné őket a klub? Teljesen jó döntés!
    Azért Sasa érzelmi alapon, játszhatna egy fél szezont ingyen:)

    HAJRÁ SOPRON!!”
  • 1. fcsopron 2008. november 25. 09:03
    „Azért elférne 1-2 játékos ide !!
    Rövid a cserepadunk. mivan ha valaki lesérül?
    Nincsen aki potolni tudja?
    T.Zoli ez rossz huzásnak tartom!!
    Hajrá Sopron!
    Holnap rengetegen menjünk ki
    Most kell megmutatnunk kik is vagyunk.
    Féljen minde csapat tőlünk!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kutyát se: egyre kevesebben kíváncsiak a magyar focira

Labdarúgás - A HLSZ elkészítette a Soproni Liga őszi szezonjának statisztikáit. Ezekből kiderül: a… Tovább olvasom