Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Virág Zsolt túl a kijevi műtéten

Torna - Ugyan őssejteket nem kapott, egy másik eljárással azonban megműtötték Kijevben Virág Zsoltot, a talajgyakorlata közben lebénult győri tornászt.
Hazatért Ukrajnából Győrbe Virág Zsolt, aki még a márciusi diákolimpián sérült meg úgy, hogy részlegesen lebénult. Nemrég lehetőség nyílt arra, hogy Kijevben végezzenek el beavatkozást a szerencsétlenül járt sportolón.

A tervezett őssejtbeültetés helyett – ezt azért nem javasolták az orvosok, mert Zsolt állapotán nem valószínű, hogy segítene – egy másik eljárással műtötték meg a 17 éves fiatalembert.

– Nem beszéltek mellé az orvosok, a várható javulással kapcsolatban mindent őszintén elárultak – említette érdeklődésünkre Pál Stefánia, Zsolt édesanyja. – A műtét előtti vizsgálatok után elmondták, hogy ugyan nincs teljesen elszakadva Zsolt gerincvelője, de nagyon komolyan roncsolódott a baleset során. Épp ezért az őssejtbeültetés helyett egy titánszálat ültettek be a sérült területre, amit kívülről lehet elektromosan ingerelni.

Az operáció két és fél óráig tartott az egyébként rendkívül modern orvosi műszerekkel felszerelt kijevi kórházban, ahol kedvesen fogadták a győri fiút.

– Nem lehet panaszunk az ellátásra sem, a kórház legújabb részlegén helyezték el Zsoltot. Az orvosok szerint nagy változásra egyelőre nem lehet számítani. Ami biztosnak tűnik, a stimulálással deréktól felfelé mindenképp javulhat az állapota. Sajnos a lábain ez az eljárás valószínű nem segít.

Az édesanyának Kijevben egy vadonatúj módszerről is beszéltek. Az úgynevezett zselés beültetéssel pozitív eredményeket értek el az állatkísérletek során, azonban ennek engedélyeztetése embereken még jó néhány évbe telhet.

Zsolt úgy érzi, nem volt hiábavaló a hosszú út: "Örülök, hogy kijutottunk Ukrajnába. A módszer segítségével már most különös bizsergést érzek, főleg a bal karomban. Bízom a további javulásban, az orvosok szerint azonban legalább három hónap múlva számíthatok komolyabb eredményekre. "

Olvasóink írták

  • 3. Vona Fruzsina 2008. június 20. 22:03
    „Gyógyulj meg Zsolti nagyon szeretünk és vigyázz magadra.Szurkolok é irj.”
  • 2. ifj. Sipos László 2007. november 27. 17:32
    „Szia Zsolt!

    Csak így tovább lépésről lépésre.”
  • 1. ACSA 2007. november 20. 10:14
    „szurkolunk érted ZSOLT! -DE BÍZOM BENNE ,HOGY AZ ÉLET NEHÉZ ELEMÉT IS MEGCSINÁLOD......”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szélesebb alapokon

Atlétika - Az idei év elején távozott a Soproni Atlétikai Clubtól a Ferencvároshoz Németh Roland,… Tovább olvasom