Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Vipera helyett menedzsere mondott le az övről

Box - A győri Kovács "Vipera" Attila, pontosabban menedzsere lemondott az IBO nagyváltósúlyú világbajnoki címéről.
A hírről az öklöző menedzsere, Olaf Schroeder internetes oldalán számoltak be, a Kisalföld felhívta Kovács Attilát:

- Bevallom a lemondásról, csak pár órával ezelőtt értesültem én is. Én egyébként nem mondtam le semmilyen címemről. Az igaz, hogy beszélgettünk korábban Schroederrel, hogy esetleg másik szervezetnél próbálok meg érvényesülni, de lemondásról nem volt szó. Nagyon meglepett ez az információ, s nagyon el vagyok keseredve. Nem tudom mi lesz velem, ami biztos, szombaton a fővárosban egy drgoellenes rendezvéynen bokszolok, persze az nem lesz komoly mérkőzés - fogalmazott Kovács Attila.

Kovács Attila (balra) semmilyen címéről nem mondott le.
Kovács Attila (balra) semmilyen címéről nem mondott le.

Információnk szerint Olaf Schroeder egyébként azzal indokolta a döntést, hogy a magyar bokszoló néhány hónapja felkerült a négy nagy szervezet közé tartozó (az IBO nem sorolható közéjük) Boksz Világszövetség (WBA) ranglistájára, és ezzel új irányba terelhető Kovács karrierje.
Ezzel kapcsolatban "Vipera" azt mondta, tervekről, magyar televíziós meccsről ugyan tud - ezek szerint a nyíregyházi Balog Vilmossal bokszolna Kovács -, de személyesen már december óta nem beszélt az osztrák promóterrel.

Olvasóink írták

  • 3. Morcos 2008. május 17. 17:31
    „Nicsak! Nicsak!
    Valami olyan bejegyzés történt, ami sérti a Ki8salföld valamelyik reklámozójának érdekeit?

    Érdsekelne, mit kellett törölni, ami a boxal kapcsolatos?”
  • 2. kovár 2008. május 17. 12:21
    „Szomorú dolog lenne, ha ennek a tehetséges fiatalembernek kisiklana a pályafutása!!! Érthetetlen, miért késik hazánkban a profi ökölvívás megfelelő szintű támogatása...”
  • 1. hu 2008. május 17. 08:39
    „Tisztelt hu! Megjegyzését moderáltam.
    (a szerk.)

    (...)”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Salga tizennyolcadik aranya

Kajak-kenu - A győri Salga István győzött a maratoni kajakosok és kenusok országos bajnokságán… Tovább olvasom