Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Vipera címvédésre készül

Az EBA Európa-bajnok Kovács „Vipera” Attila Győrben készül élete eddigi legnehezebb mérkőzésére.

Kovács Attila
Az EBA Európa-bajnok Kovács „Vipera" Attila Győrben készül élete eddigi legnehezebb mérkőzésére. Lévai István tanítványa november 29-én Szentesen a szenegáli származású Mamadou Thiam ellen védheti meg címét.

„Ez az összecsapás mérföldkő lehet Attila számára" – mondta korábban Rácz Félix, a Felix-Promotion első embere, miután tető alá hozta a Kovács Attila–Mamadou Thiam Európa-bajnoki címmérkőzést. Ezt a véleményt osztja a bokszoló trénere, Lévai István is. Moszkva olimpiai bronzérmese érdeklődésünkre elmondta, természetesen félti tanítványát, de a nagyobb tudás mindenképp Kovács mellett szól.

„Az igaz, hogy rutinosabb az ellenfél, de felkészültünk és remélem, beválhat az a taktika, amelyet Attila alkalmaz majd ellene. Úgy beszéltük meg, hogy inkább kontrákból próbálja meglepni a franciát."
Kovács egyébként még nem bokszolt végig tizenkét menetet, az ennyi időre kiírt találkozói – K. O.-győzelmeinek köszönhetően – idő előtt véget értek.

„Nagy az ütőereje a színes bőrű sportolónak is, ezt bizonyítja remek mérlege, hiszen negyvenkét győzelméből harminckilencet kiütéssel nyert meg. Úgy vélem, nem fog végigmenni a mérkőzés, két erős bokszolóról van szó, szerintem az ötödik-hatodik menet körül ér véget a találkozó, s bízom benne, hogy Attila kezét emelik majd a magasba."
Kovács Attilát nemrég az év feltörekvő ígéretének választották, eddigi mérlege 14 győzelem (ebből  8  K. O.). Elmondta, kemény gyakorlásokon van túl.

„Úgy érzem, remek formában vagyok, becsülettel készültem. Lévai István mellett, akivel nagyszerűen megértjük egymást, meg kell említenem Nagy Sándor erőnléti edzőt is, aki szintén rendkívül sokat segített. Valóban, talán eddigi legerősebb ellenfelem lesz Thiam, de győzni megyünk Szentesre. Igaz, most kicsit fáradtnak érzem magam, ami ilyenkor természetes, de szeretném megvédeni az Európa-bajnoki címemet."

Az oroszlányi származású ökölvívóval egyre komolyabban számolnak klubjánál, a Felix-Promotionnál is.
„Én is így látom. Érzem a bizalmat, amit mindig igyekszem meghálálni, méghozzá úgy, hogy hozom a mérkőzéseket. Nemrég egy fizikai felmérésen vettem részt, öt-hat évet még nyugodtan eltölthetek a profi ökölvívásban, szeretnék nagy eredményt elérni, egy nagyobb szervezetnél világbajnoki címet szerezni."

Ehhez az első lépcsőfok a jövő szombati összecsapás lehet. Érdekesség, hogy az interneten szavazók többsége úgy vélekedik, nem megy végig a 12 menet. 39 százalék voksolt arra, hogy a magyar, 37 százalék szerint azonban a francia diadalmaskodik K. O.-val.

„Nem tizenkét, hanem tizenöt menetre készültem, ki tudja, hátha közben megváltoztatják a szabályokat... A viccet félretéve természetesen edzésen már többször is öklöztem ennyit, persze nyilván az más, mint élesben. Jó felépítésű, erős srác az ellenfelem, de neki is csak két keze van, mindenkit meg lehet verni, én erre törekszem."

Kovácsnak egyébként nemrég elkészült az internetes honlapja is (www.kovacs-vipera-attila.hu), és a városban is egyre népszerűbb.
„A profi ökölvívásban először le kell tenni valamit az asztalra ahhoz, hogy segítséget kapjon az ember. Ez így nagyon nehéz, de én már túl vagyok rajta. Persze még jelen pillanatban sincs például otthon számítógépem, de most már kezd kialakulni egy csapat mögöttem, amely teljes mértékben segíti a felkészülésemet ilyen módon is.

Sokat köszönhetek támogatóimnak, szponzoraimnak, hogy idáig már eljutottam. Hogy megismernek-e az emberek? Sokat számít, hogy a tévé közvetíti a bokszmeccseket, s most már előfordul, hogy összesúgnak a hátam mögött, megszólítanak a győriek. Remélem, egyre többen lesznek ilyenek."

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Testvérpár a maratonon

Ma kezdődik a 16. Bécs–Budapest szupermaraton. A versenyen Sándor Csaba és testvére csapatban… Tovább olvasom