Kisalföld logö

2016. 09. 25. vasárnap - Eufrozina, Kende 11°C | 21°C

Vincze: Messi a BL-ben még nem mutatta meg, hogy mit tud

A negyeddöntők visszavágóit rendezik kedden és szerdán a Bajnokok Ligájában. Az esélyekről a TV2 szakkomentátorát, Vincze Ottót kérdeztük.
-A hajrához közeledik a Bajnokok Ligája 2009-2010-es idénye. A keddi meccseket közvetítő TV2-nél új csapatba, új szerepkörbe kerültél.

-Szokatlan volt a szakkomentátori munka. Sok adásnak le kellett mennie, hogy azt tudjam nyújtani ami én vagyok. Élő adásban kevés az idő arra, hogy az ember bővebben körülírja, kifejtse azt, amit el akar mondani. Röviden, tömören, érthetően kell fogalmazni. Ebbe bele kellett tanulni. Bebizonyosodott, hogy profi csapat jött össze. Mielőtt elkezdődött a közvetítéssorozat a TV2-n, sokan kérdezték tőlem, hogy valóban jó ötlet-e a két kommentátoros közvetítés. Azt hiszem remek döntés volt, hiszen az ország talán két legjobb szakembere Hajdú B. István, és Méhes Gábor megoldotta a feladatot.

-Következnek a negyeddöntő visszavágói. A Barca kétgólos előnyt játszott el a londoni meccsen.

-A Barcelona játéka egyedülálló. A katalán csapat a támadó, technikás, a közönséget maximálisan kihasználó foci megtestesítője. Az Arsenal is hasolnó stílusú együttes, de a Barca játékosállománya sokkal erősebb. Ez egy tipikusan olyan meccs, amit csak Xaviék tudnak elrontani. Egy dolog van, amitől mint Barca drukker tartok: Lionel Messi az igazán nagy meccseken még nem nyújtott maradandót. Tavaly a Chelse-vel vívott elődöntő, majd a Manchester elleni döntő sem róla szólt, és most is inkább a bajnokikon kápráztatja el a közönséget. Vitathatarlanul ő a legjobb játékos, a Zaragoza ellen kicselez öt védőt, és lő egy varázslatos gólt, de a BL-ben ugyanez, a nagy téttel bíró találkozókon eddig nem jött össze.

-Az Inter egygólos előnyből várhatja a moszkvai visszavágót. Mourinho nagyon magabiztosnak tűnik.

-A meccset műfüvön játsszák, és ez biztosan befolyásolja az Internazionale játékát. Biztos vagyok benne, hogy Samuel Eto'o, Cambiasso vagy a többi nagy sztár, ilyen téttel bíró találkozót még nem játszott ezen a talajon. Hiába nyilatkozza Mourinho mindenhol, hogy nem számít, hogy műfüvön játszanak, akinek volt alkalma éles meccsen itt is-ott is játsznai, tudja mi a különbség. Az Inter így is egy árnyalattal esélyesebbnek tűnik, de nem lepne meg, ha a Moszkva menne tovább.

-A Manchester hazai pályán félelmetes ellenfél, de Rooney játéka erősen kérdéses.

-Manchesterben, az Old Traffordon továbbjutni szinte lehetetlen feladat. Az első mérkőzésen azonban volt olyan jó a München, hogy a visszavágó előtt nem teljesen esélytelen. Az is mellettük áll, hogy Rooney nem léphet pályára, áluk pedig visszatér Schweinsteiger, és Robben. Örülök neki, hogy a német foci újra képviselteti magát a BL negyeddöntőjében, talán tovább folytatódik a Bayern sikersorozata.

-A fancia párharcban a Lyonnál az előny, 3-1-re nyerék a hazai meccset.

-A Lyon a legmodernebb futballt játssza. Róluk évek óta ez a véleményem. Azzal, hogy a Bordeaux is eljutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában látszik, hogy mennyire erős a francia bajnokság. A Lyon előnye jelentős, de nem lehet leírni a hazai pályán játszó Bordeaux-t sem.


Az első mérkőzések eredményei:

CSZKA Moszkva-Inter 0-1
Barcelona-Arsenal 2-2
Bordeaux-Lyon 1-3
Man Utd-Bayern 1-2

Olvasóink írták

  • 19. Spitfire 2010. április 08. 17:27
    „<moderálva> vincze, ennyit tudsz!”
  • 18. BB85 2010. április 07. 23:36
    „tessék Ottika ha esetleg eddig nem voltál biztos abban hogy mit tud Messi!!megmutathatná hogy mit tud!!??hát ezt! guritott négyet!!!”
  • 17. SzórakészÍrókéz 2010. április 07. 09:05
    „sivatag66
    de ha egyszer itt :"ótt"
    halld át...”
  • 16. sivatag66 2010. április 07. 03:43
    „Amugy,az "otto" mennyi gólt rugott a BL-ben??????”
  • 15. sivatag66 2010. április 07. 03:41
    „SzórakészÍrókéz !!!!
    Óttó helyett helyesen Ottó.................”
  • 14. SzórakészÍrókéz 2010. április 06. 23:26
    „Vincze Óttó a legjobb ! üti Messit... H.....l az o.....l !”
  • 13. sivatag66 2010. április 06. 22:51
    „MESSI-arsenal 4:1
    Erről ennyit !!!!!!!!!!”
  • 12. lali84 2010. április 06. 22:33
    „reális !!!

    igazad van többi egy nagy okos...
    össze vissza beszélnek..puhl sanyi is elmegy még nem???”
  • 11. omm 2010. április 06. 22:20
    „Messi megmutatta.”
  • 10. sivatag66 2010. április 06. 22:17
    „Messi a BL-ben még nem mutatta meg, hogy mit tud....
    Eddig 24 (ha jól számoltam) gólnál tart, +ma klasszikus mester hármas,erről ennyit !!!!”
  • 9. profi10 2010. április 06. 20:30
    „Néztem Győrben egy óriásplakátot, megértem, hogy a város népszerű embereivel kampányolnak, de mit keres rajta ez a senkiházi ficsúr?
    Azért, mert pár évet alibizett egy gyenge csapatban, vagy mert ő tartja karban a kézis csajokat, vagy miért? Tudja valaki?”
  • 8. Reális 2010. április 06. 18:42
    „Én csak a sport1,sport2-n nézek meccset,de csak ott is akkor,ha a Nyilasi a szakértő!A többi...”
  • 7. Dr.Corolla 2010. április 06. 18:11
    „Vannak dolgok amik jók a közvetítésekben,és vannak amik nem...
    Pl. az ídő múlásával a közvetítések technikai szinvonala nyilván nő.(ha rendelkezik a stáb elég kamerával,
    már a 2 gólvonallal egyszintbe is tesznek)Sajnos a bírónak nincs videója :)
    Szerintem is felesleges a két riporter,és osztom hogy sokszor idegesítő is!(ez inkább a Tv2-re igaz)
    Másrészt,mióta elkerült a jog a viasattól,4 meccs helyett csak 1-et adnak adott héten.
    Gyogyós!Ez minden műfajjal így van a világon:aki nem dolgozott benne az csak okoskodik!!üdv”
  • 6. RickCartman 2010. április 06. 18:09
    „5-höz: nem erről van szó, hanem konkrétan Ottóról, aki tényleg nem képernyőre való. Van ilyen. Sokan jobbhoz szoktunk, talán, mert sokáig egy televízió volt (szidtuk is a Vitrayt, mint a bokrot, most pedig már Tanár Úrként emlegetik a fiatalok). Még boldogult Knézy is előttünk van (szintén nem túl képernyőbarát fia képében is),őt is szidtuk eleget. Szepesiről itt azért nem beszélek, mert nem ismeri már senki, és az rádió volt, egészen más műfaj.
    Már megbocsásson, de tényleg nem ugyanaz az ön munkája, mint milliós nézőszám előtt BL-t közvetíteni, sajnos Ottó erre nem a legmegfelelőbb, de nem tudnék hirtelen jobbat.Valószínűleg Önnek is beletörne a bicskája (ahogy még sok hozzászólónak is), de attól még nyilváníthatunk véleményt, ugye? Nem kell ahhoz szakácsnak lennem, hogy tudjam: ez a leves sótlan, és erre nem az a helyes válasz: akkor főzzél jobbat. Ottó ennél több szót nem érdemel, egyetlen érdeme, hogy szereti a Barcát:-)))”
  • 5. Gyogyós 2010. április 06. 17:49
    „Miért mit szeretnétek? Némafilmet meg meccset mint a 20-as években ? Lehet fikázni a kommentátorokat/és nem a stúdiós okoskodásra gondolok/,de ha egy kis lövésetek is lenne arról hogy az általatok összevissza dumának nevezett közvetítések mennyire egyszerűek vagy sem,akkor lehet hogy más véleményen volnátok.
    Nem csinálok titkot a dologból,és hosszú évek óta,pályafutásom befejezte után a Jánossomorja kommentátora vagyok.Úgy az NB III-ban,mint most. Megszámlálni nem tudom mennyi mérkőzés van mögöttem,és tudom hogy nem egy BL-meccs amit kommentálok.de a lényegen nem változtat.Információt átadni viharos gyorsasággal,miközben máshova koncentrálsz,az nem olyan egyszerű feladat ám.
    De tovább megyek.Bárkit szívesen invitálok hozzánk,hogy egy kicsit belülről is lássa az itt fikázott történetet.Megpróbálhatjátok bármikor,én szívesen segítek a tematikában,aztán más dolgod nincs mind mondani a szót. Na élsz vele?????”
  • 4. LAZA 2010. április 06. 17:22
    „Nem tudom?....
    Ki hogyan van vele?
    Nekem nem tetszik!Nem Vincze Ottó vagy bármelyik okostojáskodó!
    Megkérik öket valószinüleg jó pénzért aztán mondják a kőzhelyeket csak azért,hogy az adásidő benne a reklámokkal nővekedjen.Jómagam még már oda sem kapcsolók!
    Ami kifejezetten idegesít nem,hogy egy hanem itt már két szpíker ömleszti a nézőkre a töménytelen mennyiségü információt.
    Valamikor Knézytől indult ki ez a módszer.
    Azonban az még az elviselhetőség határán belül nyomta a statisztikákat.
    Az új hullám közöttük a két megnevezett riporter azonban már kifejezetten élvezhetetlenné teszi a közvetítést!
    Egymás szavába vágva olvassák be az előre összeállított anyagaikat.
    Jócskán elvonva a nézők figyelmét az aktuálís eseményekről.”
  • 3. arrabonem 2010. április 06. 16:44
    „"...egy árnyalattal esélyesebbnek tűnik, de nem lepne meg..."
    "...szinte lehetetlen feladat. ...nem teljesen esélytelen..."
    "...előnye jelentős, de nem lehet leírni..."

    Díjazom azt, ahogy határozottan véleményt nyilvánít. Meg nem is.”
  • 2. hidas 2010. április 06. 15:31
    „Vincze Ottó mint szakkommentátor!?!? Egy normális mondatot nem tud elmondani! És akkor a hozzáértésről még nem is beszéltünk!”
  • 1. Spitfire 2010. április 06. 13:47
    „mit akar ez a .... Vincze O.? ő mit mutatott meg?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Duna Takarék ETO: a kupagyőzelem után a bajnoki cím a cél

Története során először lett kupagyőztes a győri Duna Takarék ETO futsalcsapata, miután múlt… Tovább olvasom