Kisalföld logö

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 2°C | 14°C Még több cikk.

Világsztárokkal két földrészen

Horváth Cs. Attila az MLSZ elnökségének is tagja, feladatai közé tartozik a futsal országos felügyelete.

Itt Európa elitjében

A futsal egyébként nem más, mint a teremlabdarúgás egyik speciális – nemzetközi és hazai szinten is egyre népszerűbb – szakága. Négy plusz egy játékos a megszokottól kissé eltérő labdával, szabályokkal játszhatja. Úgy fest, hazánkban nem is oly rosszul, hiszen a magyar válogatott Európa elitjéhez tartozik.

„A kontinens legjobbjai között találhatjuk hazánk válogatottját, amely a legutóbbi Európa-bajnokságon Csehországban a legjobb nyolc közé került. Ezért is hívták meg korábban Spanyolországba, nemrég pedig Brazíliába – mondta el érdeklődésünkre a sportvezető. – A szövetség pedig úgy határozott, hogy összevonja a két utat, amelyekre elkísértem az együttest."

A válogatott először Spanyolországba repült, épp akkor, amikor az El Classicót, vagyis a Real Madrid–Barcelona összecsapást rendezték.
„Ez a mérkőzés ugyan nem kapcsolódott kimondottan a túrához, viszont ha már úgyis az országban voltunk, önköltségen megtekintettük a találkozót. Nem csalódtunk, remek mérkőzést, világsztárokat láthattunk. Ami még érdekes volt, aznap rendezték a Forma–1 utolsó futamát s a hatalmas kivetítőkön a szurkolókkal együtt a stadionban követhettük nyomon a spanyol Fernando Alonso diadalát."
A futsalválogatott ezután kétszer csapott össze a hazai csapattal.

Futsal a tévékben

„Először Burgoszban játszott a magyar gárda a spanyolokkal, akikről tudni kell, hogy ők a világ- és Európa-bajnoki cím védői.  Szoros első félidő után hét-kettőre bizonyultak jobbnak. A második meccset már Miranda del Ebróban rendezték, itt három-nullára nyertek a spanyolok. Mindkét mérkőzésen, amiket az egyik televízió élőben közvetített, telt ház, körülbelül háromezer néző volt."

Ezt követően Dél-Amerikában is kétszer lépett pályára a magyar gárda.
„A világranglista-vezető brazil válogatottal először a Sao Paulótól úgy ötszáz kilométerre található Joingvill településen, majd Jaragua do Esulban, amely mint megtudtam, a brazil futsal őshazájának számít, mérte össze erejét  a két csapat. Ezeken is helytállt a magyar gárda, az első meccsen mindössze négy-egyre, míg a második találkozón három-nullára maradt alul. Azt talán már mondanom sem kell, mindkét összecsapást közvetítette az egyik brazil tévéadó. Szeretném egyébként, hogy ha az első meccsről készült felvételt itthon is látnák, ezért hamarosan eljuttatom a győri televízióhoz."

A győri sportvezető szerint mindkét országban hihetetlen népszerűségnek örvend a futsal. Több millióan űzik ezt a sportágat. Megtudta, hogy Brazíliában az összes labdarúgó-palánta tizennégy éves koráig futsalozik, majd ezután döntenek a szakemberek arról, hogy az illető továbbra is kis-, avagy nagypályán folytassa pályafutását. A futsalban rengeteg a főállású profi játékos, akik egyébként megközelítőleg annyi pénzt keresnek, mint nagypályás társaik.

Még Ronaldinhónál is jobb

„Személyesen találkozhattam a brazil futsal legnagyobb alakjával, Falcaóval, aki a szakemberek és a szurkolók szerint nagyobb labdazsonglőr Ronaldinhónál és Robinhónál is. Hatalmas sztárnak számít, a meccs után, amikor a többiek már a zuhanyozással is végeztek, ő még mindig az auto- gramokat osztogatta."

Ha a brazil futballistát nem is, a magyar válogatottat hamarosan a győri és környékbeli szurkolók személyesen is láthatják a Magvassy-csarnokban.

„Ezeket az országokat nyilván nem tudjuk utolérni. Célunk, hogy legalább a mostani szinten tartsuk hazánkat a futsalban. A jövő év elején Európa-bajnoki selejtezőt játszik a magyar csapat. Már ennek a sorozatnak a jegyében november huszonharmadikán a nemzeti együttes Győrben Finnország ellen felkészülési mérkőzésen lép pályára. Helyi szinten is látható fejlődés. A megyeszékhelyen nemrég alakult két NB II-es csapat és a napokban bemutatkozott egy első osztályú utánpótlás-együttes is.
Horváth Cs. Attila és Falcao, a brazil futsalsztár.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rába Quelle-ETO - Nyíregyháza 27-26

Nagyszerűen kezdett a győri csapat, tíz perc után négygólos győri vezetést mutatott az eredményjelző… Tovább olvasom