Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Világklasszisok az ellenfélnél

A cseh Gambrinus Brno addig veretlen csapata ellen sikerült a visszavágás az MKB csapatának.

Ma magyar idő szerint 16 órától az orosz Jekatyerinburggal szemben kellene véghezvinni ugyanezt a bravúrt Natalia Hejková tanítványainak.

A soproniak már hétfőn késő este elindultak Jekatyerinburgba. Az éjszakát Moszkvában, a Seremetyjevói reptéren töltötték Cserny Rékáék. Ehhez jött még hozzá, hogy Jekatyerinburgban már négy órával „előrébb jár" az idő, s túlzás lenne azt állítani, hogy erre az időszakra van kihegyezve a bioritmusuk a soproni játékosoknak.

Ráadásul a Jekatyerinburg a közelmúltban alaposan bevásárolt: olyan klasszisok készültek a mérkőzésre az oroszokkal, mint a 213 centis lengyel szupersztár, Malgorzata Dydek, az amerikai világ- és olimpiai bajnok Yolanda Griffith és az ugyancsak amerikai, óriási tehetségű irányítónak tartott Lindsay Whalen.

„ Nagyon sokat erősödött velük a Jekatyerinburg, a mi csapatunk viszont az elmúlt hetek szép győzelmei után úgy érzem, mentálisan rendbe jött, s a Pécs, majd a Brno veretlenségének elvétele után a lányok kellő önbizalommal felvértezve utazhattak a mérkőzésre" – mondta a soproniak szakvezetője, Natalia Hejková, majd hozzátette: az időeltolódás miatt különös dolgot nem terveztek, mivel nem volt idő erre felkészülni.

Reméli, lányainak kora délután ugyanúgy helyén lesz az eszük és a szívük, mintha a megszokott időpontban, azaz kora este játszanának. A legnagyobb kérdés: hogyan viselik az utazás fáradalmait a játékosok. A zöld-sárgák tapasztalt edzője bízik a tendencia folytatódásában. Abban, hogy saját csapata továbbra is azzal a helyenként jó játékkal párosuló mindent elsöprő elszántsággal játszik, ahogy az elmúlt hetekben tette, s abban is, hogy a gödörben lévő orosz csapat még nem tud igazán magára találni.

Hejková ezzel kapcsolatban arra utalt: az addig nyeretlen olasz Schio a múlt héten éppen a Jekatyerinburg ellen szerezte meg első győzelmét, ráadásul a múlt hét végén az orosz bajnokságban is meglehetősen kellemetlen kudarc érte a soproniak mai ellenfelét. A Jekatyerinburg attól a Dinamo Kurszktól kapott ki, amelyet az Európa-kupában Zalaegerszegen a magyar bajnokság 5. helyén álló Zala Volán is legyőzött...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres volt a magyar csapat a moszkvai birkózó-Eb-n

Valamennyi szakág magyar képviselői egy-egy éremmel térhettek haza a vasárnap zárult moszkvai… Tovább olvasom