Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Vetési: magyar és külföldi jelölt is van a női kapitányi posztra

Jelenleg négy jelölt van a megüresedett kapitányi posztra. A szövetség elnöksége a héten tart ülést, s azon döntik el, kivel megkezdik a tárgyalást.
Vetési Iván szerint magyar és külföldi szakember is lehet a magyar női kézilabda válogatott új szövetségi kapitánya.

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke a Digisport Reggeli Start című műsorában kedden elmondta, hogy jelenleg négy jelöltjük van a Karl Erik Böhn gyógyíthatatlan betegsége miatt megüresedett kapitányi posztra. Hozzátette: a szövetség elnöksége a héten tart ülést, s azon döntik el, hogy ki az, akivel megkezdik a tárgyalást.

Vetési nem árulta el, hogy a jelöltek között hányan vannak magyarok, illetve külföldiek, de reméli, hogy bő tíz napon belül be tudják jelenteni, ki lesz az új kapitány. Ugyanakkor hangsúlyozta: a két évvel ezelőtti választással szemben ezúttal nem elsődleges szempont, hogy külföldi szakember irányítsa a női válogatottat.

"Olyan kapitányt kell választani, aki ma a legjobban tudja felkészíteni a női válogatottat a decemberi, hazai rendezésű Európa-bajnokságra és a riói olimpiára" - szögezte le Vetési, aki szerint a jó Eb-szereplés miatt fontos, hogy az új kapitány minél hamarabb el tudja kezdeni a munkát

Az elnök beszélt arról is, hogy a dániai férfi Európa-bajnokság alatt szerette volna Norvégiában meglátogatni Karl Erik Böhnt, mivel azonban a szakember orvosi kezelésen vett részt, a találkozó nem jött össze. Az elnök így jelenleg e-mailen tartja a kapcsolatot a norvég edzővel, aki rendszeresen tesz javaslatokat, és megfogalmazása szerint együtt él a szövetséggel. Vetési hozzáfűzte: azért bízik benne, hogy még lesz módja személyesen is találkozni Böhnnel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 ezer euró büntetést ért Balotelli provokálása

A találkozót 2-1-re nyerte a Milan, a ghánai származású Balotelli az egyenlítő gólja után mutogatott… Tovább olvasom