Kisalföld logö

2018. 04. 21. szombat - Konrád 11°C | 24°C Még több cikk.

Veszprém-Audi ETO 27-34 - Videó

A félidőben kettőve vezetett az ETO. A végére 7-re nőtt a különbség
A győri csapat tartalékosan állt fel a nyitófordulóban: Vérten Orsolya a bokájával, Pálinger Katalin a combfeszítő izmával, Kovacsics Anikó a combhajlító izmával bajlódott. A korábban vállsérülése miatt hiányzó Ana Grost viszont nevezte a találkozóra a győri szakvezető.

A szezon első győri gólját Amorim szerezte, hamar egyenlítettek azonban a hazaiak, akik tartották a lépést a címvédővel. A 17. perc elején még mindig eggyel vezettek a hazaiak (8-7), amikor Gyurka János időt kért. A szünet a győrieknek jött jobban, a folytatásban sikerült fordítaniuk (9-12). A második félidő egy Amorim-, majd egy Radicevic-, végül egy Hornyák-góllal kezdődött. Nem tört meg a veszprémiek ellenállása, hiszen később két gólra is felzárkóztak. Az utolsó tíz percben azonban már nem bírta a lépést a bajnokkal Gyurka János együttese, így végül biztos győzelmet aratott idegenben is a bajnoki címvédő.

Gyurka János: – Negyven percig remekül kézilabdáztunk, utána a győriek felőröltek bennünket. Tudunk erőt meríteni ebből az összecsapásból.

Konkoly Csaba: – Alaposan megdolgoztatott bennünket a Veszprém, ennek ellenére tartalékosan is magabiztosan nyertünk az első fordulóban.

Részletes tudósítás itt >>


Olvasóink írták

  • 1. kisokoska 2011. szeptember 05. 10:36
    „Nagyon szép eredmény, azért "tartalékos" ETO-ról beszélni kicsit túlzásnak tűnik!!! A legerősebb felállásban /kivéve Vértent/ állt fel az ETO.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Röplabda: búcsú az olimpiától

A magyar férfi röplabda-válogatott szombaton 3-1-re kikapott a házigazda lett csapattól, így… Tovább olvasom