Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Veszkény: legyőzték a színészválogatottat

A sportkör újjáalakulásának 20 éves évfordulójára emlékeztek Veszkényben, ahol a színészválogatott vendégeskedett.

Veszkényben a labdarúgópálya pályázati pénzen felújított öltözőjének folyosóján látható az 1946-ban, az első megalakuláskor készült igazolás. A legutóbbi megemlékezésen azonban csak az utóbbi két évtized eseményeit elevenítették fel.

Németh Ernő, aki 19 éven keresztül volt elnöke az egyesületnek, büszkén mutatja az elmúlt évek eredményeként létrehozott létesítményt: a tágas öltözőket, a két füves pályát.

– Nemhiába mondják, hogy összetartó nép lakja a községet, mert ez a sportban is megmutatkozott – emlékezik a volt elnök. – Bármikor szükség volt a segítségre, az emberek jöttek társadalmi munkára.
Az egykor „jól menő" termelőszövetkezet napjainkban is támogatja ugyan a labdarúgást, de a költségvetés ötven százalékát a klubvezetőségnek szponzoroktól kell összegyűjteni.

Hasonló gondokkal küzdöttek a hetvenes évek végén is, amikor néhány évre szünetelt is a labdarúgás Veszkényben. A legújabb kori szerveződés 1984-ben történt, az első időkben a körzeti bajnokságban, majd 1994-től folyamatosan a megyei másodosztályban szerepelnek.

– Nincsenek nagy terveink a bajnokságot illetően, mert elsőrendű célunk, hogy a helybeli fiatalok sportolási lehetőségét biztosítsuk – mondja Németh László, a labdarúgó-szakosztály vezetője, aki az elmúlt két évtizedben fáradhatatlanul szervezi, irányítja a szakosztályt.
Horváth Mihály, az egyesület jelenlegi elnöke az ünnepi megemlékezésben arról szólt, hogy a sportvezetők hisznek a veszkényi emberek szorgalmában, összefogásában, amely a mostani rendezvény létrehozásában is megmutatkozott.

A meghívott színészválogatott – élén Nemcsák Károly csapatkapitánnyal és Eperjes Károllyal, akinek családi gyökerei éppen Veszkényből származnak – a zöld gyepen is bemutatta tudását, bár 5–4-re így is a hazai fiatalok bizonyultak jobbnak.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy pillanaton múlt Schumacher amerikai győzelme

Michael Schumacher 13 ezredmásodpercre volt attól, hogy megbüntessék a múlt vasárnapi Amerikai… Tovább olvasom