Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Veszélyben az ezüstérem

Két döntetlen után – a bajnokságban és a Magyar Kupában sem bírt egymással a két csapat – a győzelem szándékával lépett pályára az erősen tartalékos Graboplast-ETO.
Ahogyan az várható volt, Dokic és Nitescu sem tudta vállalni a játékot, s talán az ő hiányuknak is köszönhető, hogy az MK-elődöntőhöz hasonlóan megint elhúzott ellenfelétől az FTC. A számos technikai hibát elkövető győriek mellett könnyű gólokat lőhettek Tóthék, s vezettek is négy–öt góllal. Mehlmann követő emberfogásra jött ki a Fradi válogatott átlövőjére, miközben Sirina védte Uhraková hetesét.

A várt fordulatot ez sem hozta meg, igazán közelebb kerülni nem tudott a hazai zöld-fehér gárda a szünetig. Fordulás után sem sokat módosult a helyzet, Görbicz szinte egy maga próbálta hátára venni a csapatot, ám ezúttal igazi társak nélkül maradt, így szomorúan vették tudomásul a győri szurkolók, hogy a különbség állandósult.

Az utolsó tíz percben, talán minden mindegy alapon, hatal mas hajrába kezdett a Graboplast- ETO, s két gólra feljött. Ekkor Görbicz mellett a cserekapus, Herr Orsolya tette hozzá a legtöbbet az eredmény pozitív irányú alakulá sához. Az igazi csoda végül elmaradt, a Graboplast-ETO hazai pályán idén képtelen volt legyőzni riválisát, így a bajnokságban a második hely is veszélybe került. A Ferencváros ezúttal megállíthatatlannak bizonyult a győri csapat számára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sok pénzt nyerhet, aki a magyar labdarúgókra fogad

A magyar-brazil találkozóra ma estig lehet fogadást tenni. A Szerencsejáték Rt. a… Tovább olvasom