Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Vesel verte meg a Diósgyőrt

Eurolising Orsi Sopron- Diósgyőr 77 71 (26–19, 20–14, 19–25, 12–13) Sopron, NB I-es női mérkőzés a harmadik helyért, 700 néző. V.: Váradi, Bognár.
Vesel két triplájával kezdett a legjobbját, a csütörtökön harmincadik születésnapját ünneplő Kovacevicet hasfalhúzódás miatt nélkülöző Orsi.
Az első negyed a soproniak centeréről szólt, Vesel parádézott, triplákat, duplákat és lepattanókat szerzett. Az első negyedben jórészt az ő 16 pontjának köszönhetően szerzett hétpontos előnyt az Orsi, legfőbb segítője Vajda Anna volt. A második negyedet is álomszerűen kezdte az Orsi, miközben a közönség nem kis örömére Bieliková is dobott egy triplát. Vesel sem állt le a pontszerzéssel, a 14. percben már 23-nál járt, az Orsi pedig 17-tel vezetett. A félidő vége a vendégeké volt.

Ijesztően indult a második félidő. A vendégek kitűnően védekeztek, az Orsi pedig idegesen játszott, kapkodott, továbbra is Vesel próbálta tartani a lelket az Orsiban. Eördögh triplájával két pontra jött fel a Diósgyőr, sőt, a holland center Nieuwveen kosár plusz büntetős akciójával fordítottak a vendégek. Ám a soproniak a két fiatal, Honti és Szlimák élményszámba menő megmozdulásaival hétpontos előnnyel várhatták a zárószakaszt, amelyben a végjáték Sanja Veselről szólt, aki újabb triplákat elhelyezve a Diósgyőr kosarába bebiztosította az Orsi számára a győzelmet, amelyet jórészt az ő kivételes egyéni teljesítményének köszönhet a soproni csapat.
A párharc állása 1–0 az Orsi javára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négyszeres bajnok

A győri Dan Eszter négyszeres bajnok női jégkorongban. A vb-t is megjárt gimnazista lány jelenleg… Tovább olvasom